1. Imádta a cliffhanger befejezést
Dickens legtöbb regénye — köztük a legismertebbek, mint a Copperfield Dávid vagy Twist Olivér — eredetileg havonta vagy hetente jelent meg folytatásokban különféle lapokban, magazinokban, ezt követően adták csak ki könyv formában. A részletekben megjelenő történetekben Dickens előszeretettel használta a fejezetek között a cliffhangert, vagyis a feszültséget fenntartó befejezést, hogy a lelkes olvasók a következő számot is megvásárolják.
Állítólag 1841-ben az amerikai olvasók annyira várták, hogy mi történik az Ódon ritkaságok boltja következő részében, hogy
elözönlötték a New York-i öböl kikötőit, abban a reményben, hogy az Európából érkező utazókat ki tudják faggatni a történet végétől,
és arról, hogy Nell karaktere meghalt-e. (Spoiler: meghalt.)
2. Igazi viktoriánus szellemirtó volt
A viktoriánus Angliában virágkorukat élték a különféle szeánszok és médiumok, sokan hittek a spiritualizmusban és a tudományban egyszerre – ez alól Dickens sem volt kivétel. Más korabeli szerzőkhöz, Arthur Conan Doyle-hoz és William Butler Yeats-hez hasonlóan ő is a Kísértet-klub tagja volt. Ez a kizárólag a tagok számára látogatható csoport feltételezett természetfeletti találkozásokat és kísértetjárásokat vizsgált ki, eközben gyakran leleplezve csalókat is. Ha belegondolunk, hogy Dickens legismertebb munkájában, a Karácsonyi énekben a főhőst szellemek látogatják meg, már nem is olyan meglepő ez az információ. Dickens azonban a – különösen a fia halála után – fanatikusan hívő Conan Doyle-lal ellentétben szkeptikus maradt.
"Az elmém teljes mértékben mentes az előítéletektől és a befolyástól ebben a tárgyban.
Legalább nem teszek úgy, mintha ilyen dolgok nem léteznének" – vallotta Dickens egy 1859-es, William Howittnek írt levelében. "Azonban... Még nem találkoztam olyan szellem históriával, amit bizonyítottak is nekem, vagy ami néhány apró körülmény megváltoztatásával ne lett volna tökéletesen magyarázható általánosan ismert természeti törvényszerűségekkel."
3. Egy vonatbaleset majdnem végzett az egyik könyvével
1865 június 10-én Dickens Franciaországból tartott hazafelé vonattal, amikor a szerelvény egy hídon kisiklott és a vagon, amiben utazott leugrott a sínekről. Miután előkerítette a kalauzt, hogy elkérje tőle a hét elsőosztályú kocsi kulcsait, amelyek a folyóba ragadtak, az akkor 53 éves szerző segített az utasok kimentésében. Mindezek után azonban kénytelen volt visszamászni a folyó felett lógó vagonba, hogy megszerezze a Közös barátunk című regénye épphogy befejezett részletét, amit el kellett küldenie a kiadójának.
4. Hollókat tartott, amiktől még haláluk után sem vált meg
Miután Grip elpusztult, Dickens kitömette és egy fa és üveg dobozban állította ki
Dickensnek volt egy imádott madara, Grip, aki még a Barnaby Rudge című regényében is megjelenik szereplőként. 1841-ben egy levelében azt írta George Cattermole nevű barátjának, hogy azt akarta, hogy a könyv címszereplőjét "mindig kísérje egy szelíd holló, amely sokkal okosabb, mint ő maga. Emiatt részletesen tanulmányoztam a madaramat és azt gondolom, hogy nagyon érdekes karaktert csináltam belőle.” Miután a madár még ebben az évben elpusztult ólomfesték mérgezésben, Dickens szerzett egy másik hollót, akit szintén Gripnek keresztelt, és aki egyben Edgar Allan Poe A holló című művét is ihlette. Amikor a második Grip is elpusztult, Dickens kitömette és egy fa és üveg dobozban állította ki, ami ma a Free Library of Philadelphia gyűjteményének része.
5. A macskákért is rajongott – morbid módon
A madarak mellett a macskák is egész életében végigkísérték Dickens-t. "Mi lehet nagyobb ajándék, mint egy macska szeretete?" - jelentette ki egy alkalommal a szerző. Igaz, ezt a rajongást néha morbidul fejezte ki. Amikor Bob nevű cicája 1862-ben elhalálozott, akkor a mancsát kitömette és egy elefántcsont levélkésre tetette az alábbi gravírozással: "C.D. Bob emlékére, 1862". Ez ma is megtekinthető a New York-i közkönyvtárban a Berg Collection of English and American Literature-ben.
Dickens és lányai
6. A legkorábbi inspirációja a Piroska és a farkas volt
1850-ben Dickens a Household Words című hetilapot szerkesztette, amibe novellákat és folytatásokban közölt regényeket is írt. Az egyik első, a Household Words számára írt története A karácsonyfa című írás. Dickens legelső múzsájának a Piroska és a farkas Piroskáját jelölte meg. "Ő volt az első szerelmem" - írta Dickens. "Úgy éreztem, ha feleségül vehetném Piroskát, akkor tökéletesen boldog lehetnék. De nem így lett."
7. Első kézből voltak tapasztalatai a gyerekmunkáról
Elizabeth és John Dickens legidősebb fia 1812-ben született Portsea Islandon, Portsmouth-ban, de a család lakott Yorkshire-be és Londonba is az író gyerekkorában. Dickens saját bevallása szerint is apró gyerek volt, akivel nem sokat törődtek.
Amikor az édesapja Londonban kapott állást, mint a Naval Pay Office hivatalnoka, akkor olyan hatalmas adósságot halmozott fel, hogy a kis Charles és nővére, Fanny kivételével az egész családnak be kellett vonulnia Marshalsea-be, az adósok börtönébe (ahol az író Kis Dorrit (Little Dorrit) (1855–1857) című regénye is játszódik) A kisfiúnak így már 12 évesen meg kellett tanulnia gondoskodni magáról. Kimaradt az iskolából és a Warren’s Blacking Warehouse-nál a cipőtisztításhoz használt suvickos üvegekre ragasztott címkéket.
Dickens gyorsírása
8. A gyorsírásban látta a jövőt
15 évesen 1827 és 1828 között az Ellias and Black ügyvédi irodában dolgozott gyakornokként. Ahelyett azonban, hogy az itteni tapasztalatai arra inspirálták volna, hogy jogász legyen, megtanult gyorsírni és az 1830-as években riporterként tudósított a Parlamentből vagy az angol választásokról olyan lapoknak, mint a Morning Chronicle.
9. Az első írásai álnéven jelentek meg
1833-ban és 1834-ben még a szerző feltüntetése nélkül jelentek meg az első művei. 1834 augusztusában a Monthly Magazin hasábjain publikált The Boarding-House című novelláját pedig már a később gyakran használt "Boz" néven írta alá. A furcsa hangzású szó egy gyerekkori gúnynév, amit Oliver Goldsmith 1766-ban megjelent, A wakefieldi pap című könyvének egyik szereplője, Moses ihletett. Erről a szerző később a Két város meséjében írt. Dickens a fivérét, Augustust szólította Mosesnek, de, ahogy később magyarázta, nem artikulált rendesen, hanem kicsit orrból beszélt, így lett a szóból Boses, ami Boz-ra rövidült. "A Boz egy nagyon ismerős, családias képzeteket keltő kifejezés volt a számomra jóval az előtt, hogy író lettem, ezért esett a választásom erre a szóra" - írta Dickens. Az álnév olyan népszerű lett, hogy 1839-ben Boz vázlatai címmel megjelent egy válogatás az esszéiből és novelláiból 1839-ben.
Az író korai, álnéven írt munkáinak gyűjteménye 1837-ből
10. A neve miatt fennmaradt egy szólás
A „what the dickens - Mi a dickens” felkiáltás már Shakespeare darabjában, A windsori víg nőkben (1597) is megjelenik, mint az átkozódás egy finomabb formája. John Bowen Dickensről szóló munkájában magyarázza el, hogy ez nagyjából a "mi az ördög?"-nek felel meg. Vagyis a dickens a sátán, az ördög egyik megnevezése. Az író állítólag azért is használta a Boz álnevet, mert nem akarta, hogy valamilyen módon esetleg a nevét a sátánnal kapcsolják össze. Amikor azonban kiderült a valódi személyazonossága és a munkái népszerűek és sikeresek lettek, miatta maradt fenn az akkor 200 éves mondás még jó néhány évig.
11. Epilepsziás lehetett
Bár jelenleg nem áll rendelkezésünkre olyan orvosi adat, ami biztosan alátámasztaná ezt a feltételezést, azonban Dickens olyan gyakran írja le ezt a betegséget műveiben, hogy felmerül a gyanú: valójában saját tapasztalatokkal rendelkezett az ilyen típusú görcsökről. Több karaktere is ebben a betegségben szenved, mint Guston az Örökösökben (1852-53), Monks a Twist Olivérben (1837-39), vagy Bradley Headstone a Közös barátunkban (1864-65).
12. Nem különösebben kedvelte az Egyesült Államokat
1842-ben utazott először Amerikába,amikor egy szerzői körutat tett, a tapasztalatait pedig az Amerikai jegyzetek című útinaplóban jelentette meg. Dickens ekkor már nemzetközileg ismert híresség volt, akit a híres írónak kijáróan fogadtak a keleti parti városokban, mint Boston vagy New York.
Charles Dickens amerikai turnéjának helyszínei (1867-68)
“Semmit nem csinálhatok, amit szeretnék, nem mehetek sehova, ahova akarok és semmit nem nézhetek meg, amit látni akarok"
- panaszkodott egy levélben az amerikai útjáról. "Ha kimentem az utcára, tömegek követtek."
Bár kedvelte a gyorsan növekedő városokat, és lenyűgözte az amerikai préri, Dickens összességében nem szórakozott túl jól. Főleg nem az ország fővárosában: "Washingtont akár a dohánytól sötétlő nyál fővárosának is hívhatnák" - írta. "Eljött az idő, hogy kendőzetlenül bevalljam, hogy ennek a két utálatos szokásnak, a rágásnak és a köpésnek a túlsúlya kezdetben nehezen elviselhető, majd hamarosan sértő és visszataszító lesz."
13. Segített az elveszett Franklin-expedíció felkutatásában
A hírnévnek nemcsak a hátulütőit tapasztalta meg: befolyása révén segített Lady Jane Franklinnek férje utáni kutatásban. Sir John Franklin, valamint az Erebus és a Terror hajók 128 főnyi legénysége 1845-ben tűnt el az északi sarkon az északnyugati átjáró után kutatva. Dickens The Lost Arctic Voyagers címmel kétrészes elemzést írt a tragikus véget ért utazásról, emellett előadásokat tartott Nagy-Britannia-szerte, hogy az ezekből befolyt összegből mentőexpedíciót indítson.
A két eltűnt hajót végül csak 2014-ben és 2016-ban találták meg, a legénység sorsáról pedig azóta is számos elképzelés született. Dickens mai szemmel meglehetősen rasszista felvetéseiben az inuitokat hibáztatta. "Minden józan ítélőképességgel rendelkező ember beláthatja, hogy Franklint és bátor csapatát maguk az eszkimók mészárolták le... Hiszünk abban, hogy a szívében valamennyi vadember mohó, áruló és kegyetlen." Az inuitok elbeszélései és más források azonban azt mutatják, hogy Franklin és emberei valójában az éhhalál, különféle betegségek vagy az időjárási körülmények áldozatai lettek.
14. Otthont alapított "bukott nőknek"
A milliomos bankmágnás örökösnő, Angela Coutts segítségével Dickens megalapított és hatékonyan működtetett egy Urania Cottage nevű helyet, ami hajléktalan, vagy börtönviselt asszonyok, illetve prostituáltak számára kínált menedéket, illetve lehetőséget arra, hogy kivándoroljanak az angol gyarmatok valamelyikére új életet kezdeni.
A The Guardian cikke szerint Dickens nagyon aktívan részt vett az intézmény életében. A Shepherd's Bush-on álló házat például gyakran hetente többször is meglátogatta, hogy felügyelje, kiválasztotta a lakókat, tárgyalt a felügyelőkkel, felvett vagy épp elbocsátott embereket, foglalkozott a csatornával és a kertésszel is. Ő tartotta a kapcsolatot a bankkal, kezelte a pénzt, és gondosan vezette a lányok hátteréről szóló nyilvántartásokat, illetve intézte a kivándorlásukat Ausztráliába, Dél-Afrikába vagy Kanadába.
15. A Westminster Apátságban temették el – akarata ellenére
A szerzőnek nagyon konkrét elképzelései voltak arról, hogy akarja tölteni az örökkévalóságot. Eredetileg a felesége, Catherine testvére és múzsája, Mary Hogarth mellett kívánt nyugodni. (A nő 1837-ben hunyt el és a Kensal Green temetőben helyezték nyugalomra Londonban.) Azután azt kérte, hogy egy egyszerű sírba temessék a kentbeli Rochester Cathedral temetőjében.
Dickens akkor kapott szélütést, amikor a felesége másik testvérével, Georgina Hogarth-tal ebédelt az otthonában. 1870 június 9-én hunyt el, de nyugodalma nem a fenti kívánságai szerint alakult. Ehelyett a Westminster Apátság Poets’ Cornernek nevezett sarkában helyezték örök nyugalomra, mivel Arthur Stanley, a Westminster főesperes azt akarta, hogy a híres szerző kulturális jelentőséget adjon az Apátságnak. Annak ellenére, hogy a végakaratában úgy rendelkezett "ne legyen nyilvános bejelentés az időpontjáról vagy a helyéről a temetésemnek", százezrek gyűltek össze, hogy utolsó útjára kísérjék a Westminster Abbey-be.
(via mentalfloss.com)
hírlevél
