Könyv

Az Orgiától egy mormotáig - Aegon-díj jelöltek

2017.02.10. 13:58
Ajánlom
Összeállt a legjobban várt magyar irodalmi lista, az Aegon Művészeti Díj shortlistje. Vaskos regények és vékony verseskötet, esszék, kisregények, brutális, véres képek és lágy női líra - három kiadó tíz kötete van versenyben a 3 millió forinttal járó elismerésért.

Nagy visszatérők és első jelöltségüknek örülő szerzők várják a zsűri döntését. Műfaji és kiadói sokszínűség jellemzi a tízes listát. Három könyvkiadó – a Magvető, a Pesti Kalligram és a Jelenkor jelöltjei közül dől majd el, melyik mű lesz a nyertes. Az utóbbi évek tapasztalata alapján több tízmillió forint értékű média-megjelenéssel járul hozzá a díjazott mű sikeréhez. 

2017-ben közel száz kötetet jelöltek a könyvkiadók, a shortlist, vagyis a szűkített tízes lista a hétfős zsűri szavazataiból születik.

A minden évben új összetételű zsűri tagjai – irodalmárok, tanárok és kritikusok– nem tudnak egymásról

a shortlist összeállításakor, titkos online felületen szavaznak, így nem befolyásolhatják egymást. A tízes lista alapján aztán az Aegon Művészeti Díj zsűrije már élő, konszenzusos szavazással dönt a nyertesről. A zsűri elnökét és tagjait a díjazottat bejelentő sajtótájékoztatón ismerheti meg a közönség.

A 2017-es AEGON Művészeti Díjra esélyes tíz könyv abc sorrendben:

  • Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája, Pesti Kalligram
  • Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér, Magvető Kiadó
  • Kun Árpád: Megint hazavárunk, Magvető Kiadó
  • Németh Gábor: Egy mormota nyara, Pesti Kalligram
  • Spiró György: Válogatott esszék 1979-2016, Magvető Kiadó
  • Szabó Róbert Csaba: Alakváltók, Jelenkor Kiadó
  • Szilasi László: Amíg másokkal voltunk, Magvető Kiadó
  • Térey János: Őszi hadjárat, Jelenkor Kiadó
  • Tóth Krisztina: Világadapter, Magvető Kiadó
  • Zoltán Gábor: Orgia, Pesti Kalligram

A tíz szerzőről és a tíz könyvről:

Vadság, hazatérés, válogatott, újraírt és összegyűjtött művek. Tóth Krisztina az utóbbi évek prózatermése után ismét versekkel jelentkezett,Világadapter című kötete „hol játékosan, hol megrázó komolysággal az idő múlásáról, a távolodásról, a fájdalmakról és veszteségekről mesél.”

Tóth Krisztina a Cimbora Klubban

Tóth Krisztina a Cimbora Klubban (Fotó/Forrás: Bulla Bea)

A lista másik versgyűjteménye Térey Jánosé. Az Asztalizene című drámája 2008-ban Aegon Művészeti Díjat nyert, most pedig „harminc év versterméséből komponálta meg az Őszi hadjárat gyűjteményét, melyben egy kötetnyi új alkotását is közreadja. Kikerült az eredeti kötetekből néhány vers, másokat a szerző alaposabban átdolgozott, lenyesegetve a fiatalkori útkeresés bizonytalanságait”.

Krasznahorkai László regényében Báró Wenckheim hazatérKun Árpádéban egy Kun Árpád nevű főszereplő pedig elutazik Magyarországról. „Krasznahorkai László új regénye egyszerre apokalipszis és karnevál a peremvidékek epicentrumáról.

Realista utópia. Érzékeny szatíra, vérbő iróniával.

Előképe Gogol és Mikszáth, no meg az enciklopédikus Dante, aki e regény lapjain is szerepel: szolnoki lakos, aki hasonlít a Dante nevű brazil balhátvédre.”

Kun Árpád előző regénye, a Boldog Észak – Aegon Művészeti Díj 2014 – utószavában már célzott rá, hogy egyszer megírja, hogy „2006 októberében

egy négytagú család útra kel, hogy egy rozoga Suzukin átszelje Európát:

elhagyja Magyarországot, és otthont találjon a "boldog északon”.” A mű elkészült, és írójának így esélye van arra, hogy ismét díjazott legyen.

Vad, brutális és erős képek, történelmi háttér és mikrokörnyezetként néhány városmajori utca –    Zoltán Gábor Orgia    című regénye „a nyilasok szemszögéből mutatja meg, milyen is az, amikor valaki(k) egy eszme nevében önként, kéjjel öl(nek), nemcsak parancsra.”

A tavalyi Könyvhétre megjelenő kötetnek „fel kellene robbantania az egész irodalmi életet” - Németh Gábor szerint. Egy mormota nyara című regényével ő is díjesélyes idén.

A regény elbeszélője helyvadász. Lord Byron halálához keres alkalmas tengerpartot egy vámpírfilmbe.

"A szemlélődés a hivatása, de az értelmezés a szenvedélye. Utazása alatt vadásznaplót ír, hosszú levelet a fiának, de írás közben el-elkalandozik, az emlékezés szeszélyének engedve. Akármerre jár a világon, Amszterdamtól Rómán át Buenos Airesig, előbb-utóbb tanúja lesz valami jóvátehetetlennek...”.

Spiró Györgyöt válogatott esszéinek közreadásával köszöntötte hetvenedik születésnapján kiadója, a Magvető. „Az esszé mint panoptikum és kaleidoszkóp: olvashatunk a szláv kultúra fontos szerzőiről és attitűdjeiről, az ókori provinciák és a mindenkori perifériák történelmi és aktuális mozgásairól, saját régiónk zártságáról, Gorkij emberi karakteréről és Spiró legkedvesebb íróiról, életembereiről.” Az összegyűjtött írások – Válogatott esszék 1976-2016 – szerzője 2006-ban, Fogság című regényével lett Aegon Művészeti díjas.

Spiró György

Spiró György (Fotó/Forrás: Stekovics Gáspár / port.hu)

Szilasi László: Amíg másokkal voltunk című műve három költő kisregénye egy kötetben – „Babits Szegeden, Jókai a levert forradalom utáni bujdosás idején, Bessenyei György szülőföldjén, Tiszabercelen, a magyar vidék pusztaságában. Mindannyian számkivetettek. Mindannyian remeték, elhagyottak, elveszettek. De mindannyian készülnek valami nagyszabásúra, valami rendkívüli teljesítményre.”

A tízes lista két legfiatalabb szerzője Jászberényi Sándor és Szabó Róbert Csaba. Jászberényi „történeteit leggyakrabban Hemingway prózájához hasonlítják, amiben ugyan van igazság, de

a haditudósítóból lett magyar író irodalmi apja mégis inkább Graham Greene.

” A lélek legszebb éjszakája a szerző második elbeszéléskötete.

Szabó Róbert Csaba: Alakváltók című regénye a romániai diktatúra időszakában játszódik, „... izgalmasan összefonódó történetszálai azt a kérdést vetik föl, hogy bő negyven év diktatúra után és a bukaresti forradalom vérgőzös napjait követően, amikor a régi kommunista elit képviselői kerültek ismét hatalomra, történhet-e valódi megújulás, vagy a változó hatalmi viszonyok szerint az emberek csupán újabb és újabb alakokat öltenek a történelem emésztő körforgásában.”

Mind a tíz könyvről irodalmi óravázlat (tancsomag) készül középiskolai magyartanárok számára, ezek felkerülnek a díj  honlapjára  és ingyenesen elérhetőek majd, csakúgy, mint az eddigiek. A jelöltekről szóló egészestés film bemutatója a 2017-es Margó Fesztiválon lesz.

Nyertes

2017 Aegon Művészeti díjas szerzőjéről tavasszal dönt a zsűri, a nyertes könyv írója az április 5-i ünnepélyes díjátadón veheti át az elismerést a Katona József Színházban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Öt fiatal művész kapott Junior Prima Díjat a színház-, film- és táncművészet területén

Szeptember 21-én tartották az átadóünnepséget, amely során öt harminc év alatti művész eddigi teljesítményét ismerték el Junior Prima Díjjal. A kitüntetettek között színész, rendező, illetve díszlet- és jelmeztervező is van.
Könyv

Ők a 2023-as irodalmi Nobel-díj esélyesei

A fogadóirodák szerint a kínai Can Xue lehet a befutó októberben. Nádas Péter idén nem szerepel az esélyesek közt, Krasznahorkai László neve azonban megtalálható a listán.
Színház

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.
Vizuál

Világszinten ritkaságszámba menő Renoir-kiállítás nyílik a Szépművészetiben

Mintegy hetven alkotáson keresztül mutatja be a francia impresszionizmus egyik legnevesebb mesterének életművét a Szépművészeti Múzeum Renoir - A festő és modelljei címmel péntektől látogatható kiállítása.
Vizuál

Vasárnap estig ingyenesen látható három magyar filmklasszikus a Filmión

A frissen felújított Egy szoknya, egy nadrág (1943), a Pesti mese (1937), valamint Gazdag Gyula 1971-es megjelenésekor betiltott szatírája, A sípoló macskakő ingyenesen tekinthető meg a magyar filmek streamingplatformján szeptember 21-24. között.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv hír

Ők a 2023-as irodalmi Nobel-díj esélyesei

A fogadóirodák szerint a kínai Can Xue lehet a befutó októberben. Nádas Péter idén nem szerepel az esélyesek közt, Krasznahorkai László neve azonban megtalálható a listán.
Könyv interjú

Kemény István a Budapest Nagyregényről: Megtetszett a feladat majdnem-lehetetlensége

Kemény Istvánt, a Budapest Nagyregény egyik szerzőjét kérdeztük egyebek közt arról, miért vállalta el a felkérést, hogyan lehet megőrizni az alkotói szabadságot egy ilyen projektben, illetve mely másik szerzők fejezetei inspirálták a leginkább. Villáminterjú.
Könyv ajánló

Minden eddiginél több külföldi szerzővel rendezik meg az őszi Margót

Jón Kalman Stefánssonnal és Sigríður Hagalín Björnsdóttirrel is találkozhatunk októberben a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron. A négynapos eseményen mutatja be új könyvét mások mellett Parti Nagy Lajos, Bödőcs Tibor és Varró Dániel is. 
Könyv hír

A Német Könyvdíj rövidlistájára is felkerült Terézia Mora regénye

Öt másik könyv mellett a magyar származású művész Muna oder Die Hälfte des Lebens című kötete is esélyes a rangos irodalmi elismerésre. Terézia Mora korábban már elhódította a díjat. 
Könyv podcast

„A krimi reneszánszát éli” – Patkó Ágnes és Hidas Bence a Lírástudók vendégei

A napokban jelentek meg első könyveik: a két bűnügyi regényről, a műfaj újjáéledéséről és a lehetséges folytatásokról is beszélgettek a Lírástudók legújabb adásában, amiben a könyvesboltok újdonságai között is segítünk eligazodni.