Csokonai Vitéz Mihály 1773. november 17-én született egy jómódú családban, édesapja 1786-os halála után azonban a rokonok kiforgatták őket vagyonukból, így az egyébként is sokat betegeskedő fiú nehéz körülmények között nőtt fel.
Tehetségéről már korán tanúbizonyságot tett:
a legendás hírű református kollégium diákjaként a latin és a görög mellett hat nyelvet sajátított el, és már gyerekként rendkívüli igénnyel verselt.
Nagy hatással volt rá Földi János költő és természettudós, az ő közbenjárására kezdett Kazinczy Ferenccel levelezni, akinek verseit is elküldte, és haláláig becsülte-tisztelte. Az első magyar regényt író Dugonics András népiessége is hatott rá, de vonzotta a felvilágosodás is, magyarra fordította a francia filozófus, Holbach a korban rendkívül nagy hatású, ateista és materialista művét, A természet rendszerét.
Rézmetszet Csokonai Vitéz Mihályról Erőss János 1804-es rajza alapján (Fotó/Forrás: Wikipedia)
A fiatal Csokonai a II. József 1790-ben bekövetkezett halála után megélénkülő légkörben írta első közéleti verseit (Magyar! hajnal hasad!, A pártütő), társadalombíráló allegóriáit és szatíráit (Az istenek osztozása, Békaegérharc) és szépprózai kísérleteit (A bagoly és a kócsag, A pillangó és a méh). 1793-ban jelentek meg első versei a Magyar Hírmondóban, a pesti színjátszóknak tucatnyi színművet ajánlott fel, fordításokat és saját műveit, köztük a magyar kulturális viszonyok elmaradottságát kipellengérező A méla Tempefőit, amelynek alcíme: Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon.
1794-ben tógátus diákként a poétai osztály tanítója lett.
Növendékei rajongtak érte lebilincselő előadásmódja miatt, óráit gyakran a szabadban tartotta.
1795-ben azonban kicsapták fegyelemsértései miatt, de lehetséges, hogy ebben jakobinus kapcsolatai is közrejátszottak. Ezt követően a sárospataki jogakadémián tanult, illetve a pozsonyi országgyűlésen keresett támogatókat.
Csokonai 1797-ben Komáromban szeretett volna irodalmi lapot alapítani, próbálkozása azonban kudarccal járt. Ott tartózkodása azonban mégsem volt egészen hiábavaló: megismerkedett ugyanis Vajda Juliannával, egy gazdag kereskedő lányával, akit költeményeiben Lillának nevezett. Csokonainak azzal a feltétellel ígérték oda a lány kezét, ha állandó megélhetést szerez, ám hiába próbálkozott több településen is, nem kapott tanári állást. Vajda Juliannát másnak adták feleségül. A beteljesületlen szerelem ihlette Lilla-verseit, a magyar szerelmi líra legkiemelkedőbb alkotásait, A reményhez, A pillangóhoz, Köszöntő, Egy rózsabimbóhoz és az Újévi köszöntő című verseket.
Csokonai ezután egy éven keresztül Sisasszondban élt, Sárközy István szolgabíró házában, itt születtek szentimentális lírájának olyan darabjai, mint A tihanyi ekhóhoz és A magánossághoz című.
1799-ben Csurgón segédtanári állást szerzett, valamint sikerült mecénásokat is találnia Festetics György és Széchényi Ferenc személyében. 1800-ban gyalogszerrel Debrecenbe ment, hogy előfizetőket gyűjtsön versei kiadásához és Árpádról szóló nagy eposzához, de egyik terve sem valósult meg. Pesten tanulmányokba kezdett, hogy a földmérések miatt keresett mérnökséget kitanulja, és az egyetemet is látogatta. Bécsben jelentek meg Anakreoni versei, melyekben a dal, a bor, a természet és az asszonyok szépségét énekelte meg. 1802-ben leégett debreceni háza, kiújult tüdőbaja, gondjait csak a költő és botanikus Fazekas Mihályhoz fűződő barátsága enyhítette.
Jankó János: Csokonai a lakodalomban (1869) című festménye (Fotó/Forrás: Wikipedia)
Utolsó nagy műve a halotti versek (A lélek halhatatlansága), amely egy gazdag bihari földbirtokos feleségének temetésére született, és a szertartáson ő olvasta fel. A hidegben megfázott, majd tüdőgyulladást kapott, amelyből már nem épült fel. Alig 31 évesen, 1805. január 28-án halt meg Debrecenben, temetésén, amelyre az egész kollégium kivonult, barátja, Diószegi Sámuel beszélt,
a Bécsben kiadott Magyar Kurirban Kazinczy írt róla nekrológot.
Verseinek utóélete is különleges módon alakult: halála után ugyanis Kazinczy ki akarta javítani Csokonai némely sorát, sírjára pedig az Et in Arcadia ego (Árkádiában éltem én is) sort akarta vésetni, mondván: „itt virágzottak leginkább a múzsák mesterségei”. Ezt azonban a költő debreceni barátai, köztük Fazekas sértésnek vették, mert a kor egyik kedvelt lexikonja azt írta: „Arkádia – derék marhalegelő, kivált szamarakra”. A vita végül nyugvópontra jutott, de a síremléket csak 1836-ban állították fel.
Csokonait később Arany János és Petőfi Sándor a népies verselés mestereként méltatta, igazi jelentőségét a Nyugat nemzedéke ismerte fel, Ady Endre előfutárát látta benne.
Fejléckép: Rézmetszet Csokonai Vitéz Mihályról Erőss János 1804-es rajza alapján (Fotó/Forrás: Wikipedia)
hírlevél
