Könyv

„Az öröm olyankor jön, ha sarjadni látok valami életet”

2019.06.08. 13:55
Ajánlom
Az egyik legfontosabb kortárs költő. Saját maga szerint dühből írta az egyik legjobb versét, ugyanakkor igyekszik megszabadulni a véleményétől, amikor ír. Marno Jánossal beszélgettünk tehetségről, örömről, dühről, József Attiláról, Tandori Dezsőről, a költészet evidenciájáról, éppen aznap, amikor meghalt Térey János.

Beszélgetésünk reggelén halt meg Térey János. Megviselt minket a halála. Önök mennyire ismerték egymást?

Ma hajnali ötkor feküdtem le, és fél nyolckor kidobott az ágy, nem értettem, mi a baj. De csak délelőtt néztem be a netre, ott ütött meg a hír, hogy meghalt Térey. Nagyon megszerettem őt az idők során, különösen amióta a Füst Milán kuratóriumban összekerültünk, és így kicsivel többet érintkeztünk. Az összegyűjtött verseskötetének, az Őszi hadjáratnak én írtam a fülszövegét, végigolvashattam az életművét. Közel került a szívemhez.

Idén ment el Tandori Dezső is, akiről egy korábbi interjúban azt mondta, hogy az „irodalom mindentudója”. Miért tartotta annak?

Mert ő valóban az volt. Felfoghatatlan virtuóz, bevallom, nekem Tandori messze felülmúlta Weörest, akit pedig szintén nagyra tartok.

Tandorit érzékenysége és egészen-egészen kivételes és finom humora páratlan gondolatokra vezette rá, olyan filozófiai felismerésekre, amelyeket egy filozófus a maga szaknyelvén nemigen foghat fel, nemigen érhet utol.

A magyar költészetben, úgy érzem, József Attila óta ő találta fel (vagy meg) újra a költészet evidenciáját. Ez talán túlságosan elragadtatott kijelentésnek hat, de hát mit tegyek, így látom most is, így láttam már az első két kötetének a megjelenése idején.

20190404_153820-220002.jpg

Színész Bobbal a Kult50 forgatásán (Fotó/Forrás: Molnár Barbara/Fidelio)

Ha azt hallja, hogy „tehetség”, mi jut erről eszébe? Egyáltalán hogyan definiálná?

A szó maga, ellentétben annyi más magyar kifejezéssel, nem azt sugallja elsősorban, amit a kimondásakor érzünk. A tehetség a tettrekészség szinonimája majdnem, márpedig ha például József Attilára gondolok, elsősorban nem a tettrekészséget, hanem a határtalan érzékenységet és az abból fakadó artikulációs kényszert asszociálom. Egy olyan feszítő erejű passzivitást, az érzékelések, észleletek összetömörülését, ami vagy felrobbantja az individuumot, vagy a – művészi – kifejező eszközök révén interpretálja a tömörülést.

Saját magán mennyire érzi ezt az artikulációs kényszert? Azt többször is elmondta már, amikor ír, igyekszik megszabadulni a véleményétől.

A véleményem mindig reakció a pillanatnyi kérdésekre, kérdésességekre, azaz bezár abba a szociális személyiségembe, szerepembe, amelyben igazán nem ízlelhetem meg sem a szabadságot, sem a nem-politikai értelemben vett médium-voltomat. A lényemet, amivel nem is olyan könnyű érdemi kapcsolatba lépnem, mint ahogy azt naivan képzelné az ember. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a véleményeim teljesen kipucolódnak a versből. Azt azonban igen, hogy átemelődnek egy nem-diszkurzív diskurzusba. Amelyben mint médium gondozójává válhatok a nyelvnek mint médiumnak. Más szóval, nem én szabom meg előre a vers lehetséges olvasatait, jelentéseit.

Manapság mintha a vélemény került volna az első helyre, mennyiségben is több a véleménynyilvánítás, sőt már-már a kinyilatkoztatás, mint a tényleírás vagy tényfeltárás. Nem öli ez meg a valódi diskurzust?

De igen, megöli, elsősorban nem azért, mert beszélgetnek az emberek, hanem azért, mert – és itt muszáj szóba hoznom a mai infrastruktúrát, amit szeretek protézis-komplexumnak nevezni – a közvetítő technikai médiumok harci eszközeivé válnak az őket éppen használó személyeknek, így, paradox módon, az illető személyek válnak eszközévé, bábujává a technikai eszközöknek. Valahányszor megnézek egy-egy ilyen kvázi vitát, mindig ugyanazt tapasztalom. A vitázó személyek mindössze felélték a műsoridőt.

Marno_Janos_foto_Szilagyi_Lenke_-114338.jpg

Marno János (Fotó/Forrás: Szilágyi Lenke)

A Kult50-es videóban azt mondta, azért tud jól verset mondani, mert érti a verset. Vagyis pusztán a verset figyeli, nem pedig a rárakódó véleményt?

Ez nagyon szerénytelen állítás a részemről, de nem tagadhatom, intenzív versértőnek érzem magam.

Kamaszkoromban kezdődött, sőt, még az általános iskolában József Attila egyik versével – bámulatos darab: A favágó –, majd huszonévesen kezdtem elemezni a verseket. És az elemzés – sokak véleményével ellentétben – nem elszegényíti, nem kirabolja, nem racionalizálja a verset, azaz nem boncolja, hanem megnyitja a művet, s ezáltal ő maga is megnyílik a mű számára. Ha egy színésznek ezt sikerül elérnie, akkor csoda történik. A csodán azt értem, hogy a mindennapi tudat a műértelmezés révén megnyílik a lét, sőt talán a nem-lét számára is. Ilyen élményt jelent például a legtöbb József Attila-vers, már számos, egészen korai darabja is.

20190404_154015-114154.jpg

Marno János (Fotó/Forrás: Molnár Barbara/Fidelio)

Lehet ez a véleménytől való lecsupaszítás az, ami időtállóvá tesz egy művet?

Ez fogósabb kérdés, a korszellem változása, illetve váltakozása, mit nyom el, mit reaktualizál, egyáltalán, mi az, hogy esztétikai tárgy, mikor mi a funkciója stb. Hadd szorítkozzam a mára, mivel talán soha eddig nem tapasztalt diszkrepancia támadt az úgynevezett természettudományos és egzakt tudományok, illetve a humán tudományok között. A reneszánsz idején kézen fogva járt a két megismerési mód, ma egymás ellenségei. No persze, a sznobéria meg egyéb egzisztenciális motivációk mind a két szereplőfajtát rá-ráveszik olykor egymás akceptálására, de a tömegkultúrát egyértelműen a tudományos technikai mutatványok uralták le. Ezért van, hogy a piacon a próza, különösen a regény még életképesnek bizonyulhat, ám a költészet, a vers aligha. Pedig egy verset, átlagos terjedelműt, két perc alatt elolvashatok, tehát nem az idő sürgeti az átlagolvasót. Hanem a szórakozási kényszer, ami kiterjesztése az elemi szükségletek kielégítésének, egyszóval a fogyasztási kultusz.

Egy verset nem lehet elfogyasztani, egy regényt annál inkább.

József Attila Könnyű fehér ruhában című verse kezdődik így: "Mindent, mi nem ennivaló, megrágtam, és kiköptem"; másutt: "s mit úgy hívtam, én, az sincsen már: utolsó morzsáit rágom, míg elkészül ez a költemény." Ilyen sűrűségű és céltalan beszéddel mit kezdjen az olvasó? A versnek nincs célja - ez talán az egyik legfontosabb attribútuma a modern költészetnek. A regénynek, amely elsősorban a piacnak készül, értelemszerűen csak céljai vannak. Még a jógázó emberek is valamilyen célból jógáznak, holott eredetileg nem az volt a jóga értelme. A korszellem ma egyszerre vágyja mérhetetlenül a céltalan verset, és tüntetné el egyszer s mindenkorra a földi lét színéről.

Tavaly megjelent Szereposzlás című kötetének a címe egyszerre utal az öregségre és az elmúlásra és arra, hogy állandó szerepekben vagyunk. Lehet egyáltalán szereptelennek lenni?

Nemcsak nekünk, hanem minden más élőlénynek, sőt a nyelv sugalmazása szerint minden részecskének vagy hullámtermészetű izének megvan a szerepe – e tekintetben

a legtotálisabb szereplők álmunkban vagyunk, hiszen olyankor még a szcéna is magunk vagyunk.

A kérdés persze nem erre a szerepfogalomra irányult, gondolom. A vers helyett most kicsit közhelyesebb példával élek, a szerelemével, ami, tapasztalataim szerint, megszabadítja a szerelmeseket a szerepeiktől, és egymás lényébe lépnek be, egymás világába, ahol természetesen túl sokáig nem tartózkodhatnak. Talán ezért sem túl hosszúak a zseniális versek.

Kicsit a szerepeket tovább gondolva, mennyire választható szét a költő mint ember és maga a költészete? Mit szól ahhoz, hogy bizonyos szerzőket a magánéleti tevékenységük miatt újra kanonizálnak?

Ez nagyon kényes kérdés. A múlt századi jelentősebb teoretikusok teljesen elvetették a biografikus műértelmezést.

20181012_165814-114155.jpg

Marno János

Manapság egy ellenáramlat mindent a biográfia irányába terelne – szerintem éppoly helytelenül, ahogy a mű teljes önmagasága sem stimmel.

Az ember nehezen szokik hozzá ahhoz a gondolathoz, pontosabban ahhoz a belátáshoz, hogy ő mint individuum éppoly relatíve önmaga, mint egy fa vagy egy fűszál, egy hangya vagy egy baktérium. Muszáj újra József Attilára hivatkoznom. Nála kivételesen erős a késztetés a biográfiai olvasatra, talán elsősorban azért, mert ő maga olyan mimikrivel rendelkezett, olyan empátiás érzékenységgel nemcsak önmaga, hanem bármi és bárki más iránt, hogy számos, főleg kései versében összekeverednek is a figurák. "Látom a szemem: rám nézel vele." Vagy az Eszméletben: "Úgy lapultam a fa tövéhez, mint egy darab csönd; szürke gyom ért a számhoz, nyers, különös-édes. Holtan lestem az őrt, mit érez." Ilyen eszelős zsenialitással legföljebb a Hamletben találkozik az ember. Ugyanakkor megvan ennek a jelenetnek a biográfiailag adekvát olvasata: a vélhetőleg siheder fiúcska kimegy a pályaudvarra éjszaka szenet lopni, és amikor az őr közeledik feléje, akkor meglapul, holtat alakít, és úgy lesi az őrt, hogy az mit érzékel. Ez így prózában leírva se semmi, no de a versben artikulált víziója az eseménynek behatol a létezés misztériumába, anélkül, hogy annak a működési elveit kiteregetné, mint azt a tudomány teszi.

Tavaly a Margó Fesztiválon mesélte, hogy írt egy verset, életében először dühből, és ez lett a legjobb verse. Mi az, ami feldühítette? Illetve mi dühíti fel, és mi az, ami manapság igazi boldogságot jelent önnek?

Aggkorom okán hirtelenjében nem ugrik be, melyik versről beszéltem ilyen vidáman, pedig a gesztusomra jól emlékszem.

A düh, azt hiszem, onnan jöhet nálam, hogy nem tudom áthidalni a szakadékot a belátásaim, megértéseim és a hirtelen érzelmi, illetve "igazságügyi" sérelmeim között.

Ez habituális probléma, no meg így neveltek, kis kitelepített úri gyereket, de talán ez nem is csak baj. Boldogságot sok minden jelenthet, ha véletlenül sikerül még egy-egy jó sort leírnom, vagy ha rányílik a szemem, az orrom az elrohanó tavaszra. A betegség meg az öregség persze őrülten frusztrál. És az öröm mégis olyankor jön, ha sarjadni látok valami életet. Ezen minduntalan megdöbbenek, ezen a reflexen.

Színész Bob és Marno János megmondják, hogyan kell verset szavalni

Kapcsolódó

Színész Bob és Marno János megmondják, hogyan kell verset szavalni

Horváth Kristóf "Színész Bob" és Marno János leültek egy padra, és bármily különböző karakterek is ők ketten, jót beszélgettek a Kult50 kamerái előtt.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Megütközéssel fogadta Bolyki György állításait a Liszt Ferenc Kamarazenekar

A Liszt Ferenc Kamarazenekar egyelőre nem kíván érdemben reagálni Bolyki György lapunknak tett kijelentéseire, ám jelezték, megütközéssel fogadták az interjúban szereplő, a valóságnak nem megfelelő állításokat.
Vizuál

Vecsei H. Miklós: „Nagyon remélem, hogy a Szép csendben bátorságot ad” 

„Végre egy gondolat, ami nem bűnöst és vádlottat hirdet, hanem a viszonyok teljes újragondolását” - mondja Vecsei H. Miklós a Szép csendben című új magyar filmről, amelyből egy nappal a bemutató előtt több filmrészlet is felkerült a netre. Mutatjuk.
Klasszikus

Schiff András összerúgta a port a Montréali Szimfonikusokkal

A Montréali Szimfonikus Zenekar állítja: nem gondolják, hogy Schiff András tud vezényelni. A magyar muzsikus október végén dirigálta a kanadai zenekart, akkor történt az összetűzés.
Klasszikus

Ők azok az „amatőr karmesterek”, akik vezényelhetik a Fesztiválzenekart

Először hirdettek amatőröknek karmesterpályázatot, melynek eredményeként egy jogász, egy aneszteziológus, egy korrepetitor és egy csellóművész vezényelheti a Budapesti Fesztiválzenekart.
Klasszikus

Húszévesen már fesztivált alapított: Balog Alexandra

November 16-án szombaton mutatkozik be a Budapest Music Centerben szólistaként a Londonban diplomázó Balog Alexandra, aki alig 20 évesen alapította meg a Bozsoki Zenei Fesztivált és nemzetközi Nyári Akadémiát. Beethoven, Schubert és Kecskés D. Balázs művei hangoznak fel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Könyv hír

Jo Nesbø Magyarországra látogat

Jövő év áprilisában a Könyvfesztiválon teszi tiszteletét a skandináv krimik koronázatlan királya – jelentette be Facebook-oldalán a könyvei magyar megjelenéséért felelős Animus Kiadó.
Könyv gyász

Elhunyt Tarbay Ede, a Varjúdombi mesék szerzője

A József Attila-díjas író, költő, műfordító, dramaturg életének 88. évében, november 9-én hunyt el.
Könyv galéria

Meghitt pillanatok Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni fényképalbumából - Galéria

A fényképek között akadnak ismerős fotók és eddig soha nem látott képek is. Kapcsolatuk szívet melengető közös portréi mellett helyet kapott mindkettejük gyerekkora és családja, számos kirándulás, strandon töltött nap vagy némi síelés is. 1944. november 9-én halt meg Radnóti Miklós költő, műfordító, a 20. századi magyar líra egyik meghatározó alakja. 
Könyv magazin

A gumifalú könyvesbolt, amely garancia a minőségre

Az aprócska újlipótvárosi üzlet igazi irodalmi központ: nemcsak az olvasók, de az írók is szívesen járnak ide, mert tudják, itt mindenkivel törődnek. Rédei Éva kemény munkával és odaadással, sokszor zseniális üzleti fogásokkal építette fel a Láng Tékát és azt, ami mögötte van.
Könyv magazin

Ez a monográfia szembemegy a „divatos” holokausztirodalommal

Vámos Miklós novemberben is megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal Szita Szabolcs Magyar sorsok Auschwitz-Birkenauban című monográfiájával foglalkozik.