Eddy de Wind (Fotó/Forrás: Athenaeum Kiadó)
Eddy de Wind feljegyzéseit nem alakította, éleit nem csiszolta le a többi túlélő beszámolója és az eset óta eltelt évtizedek. Nem épültek bele a témában mára bevettnek számító fordulatok és fogalmazásmód. A férfi az itt átéltek hatására kezdett el foglalkozni a pszichológiával, de ez sem segített neki megszabadulni a látottaktól.
Auschwitz mindig ott ült velünk a konyhaasztalnál
– emlékezett vissza a budapesti könyvbemutatón Melcher de Wind, a szerző fia édesanyja szavaira.
Eddy de Wind (1916–1987) zsidó származású orvos és pszichiáter. Ő volt az utolsó, aki zsidóként orvosi diplomát kaphatott a hollandiai Leiden Egyetemen. Önként jelentkezett abba a hollandiai gyűjtőtáborba, ahová édesanyját deportálták. Azt remélte, hogy így megmentheti az asszonyt Auschwitztól, de tévedett. A westerborki gyűjtőtáborban ismerte meg Friedelt, akit a táborban feleségül is vett. Mindkettejüket deportálták Auschwitzba. Eddy a 9-es barakkba került, ahol a lengyel foglyok ápolójaként állították munkába, Friedel pedig a 10-esbe, ahol orvosi kísérleteket végeztek.
Részlet a kötetből
És ha a saját blokkjuk ablaka előtt állva egymást lesték, az elérhetetlen másikat, és nézték az elérhetetlen hegyeket, úgy érezték magukat, mint a paradicsomba vágyakozó emberpár, pedig ki sem űzték őket onnan, mert soha nem is voltak ott. Egy nagy sóhajtás, és a lelkek elhagyták a leláncolt testet, és ellibbentek a homályos messzeségbe. Ilyenkor néhány pillanatig nem létezett a láger, eltűntek a szörnyűségek, a szögesdrót és a fal. A lelkek egyesültek egymással és a mindenséggel, a folyón és a mocsarakon át elúsztak a csodálatos ígéret földjére a horizonton. Akkor egymásra néztek, és az a szó jutott eszükbe, amit nem mondtak ki, de mégis meghallottak egymástól az őket elválasztó távolság ellenére. »Mikor?« Mikor csillapul sóvárgásuk a szabadság után, a szabadon megélt szerelem után? Együtt szabadnak lenni: ez elképzelhetetlennek tűnt, és iszonyatos félelmet éreztek, amikor az őket fogva tartó haláltáborra gondoltak. Amikor a képzelet abbahagyta a szárnyalást, és a tudat visszatért a blokkba, az ujjaik görcsösen kapaszkodtak a hálóba, a kezük erősen markolta a párkányt, mintha egy végső erőfeszítéssel össze akartak volna törni valamit, ami útjukat állta.
Ennek az sem mond ellent, hogy amint az a de Wind család főszöveghez fűzött utószavából kiderül, „a közös szenvedés, a traumákból fakadó fájdalom végül túlságosan megterheli Eddy és Friedel kapcsolatát: 1957-ben, Auschwitz felszabadulása után tizenkét évvel elválnak”.
Az esküvő - Eddy de Wind: Auschwitz végállomás (Fotó/Forrás: Athenaeum Kiadó)
1943-ban őket is a haláltáborba induló vonatra terelték. Amikor a szovjet hadsereg közeledésének hírére a nácik 1944-ben elindították Németország felé az erőltetett meneteket, Eddy elrejtőzött, és a felszabadulás után ott maradt Auschwitzban ellátni a betegeket. Az ekkor átélteket egy, a táborban talált jegyzetfüzetbe írta le.
Miután a tábort felszabadították még szörnyűbbek lettek a körülmények: az embereknek senki nem adott enni, senki nem szervezte az ellátást,
több ezren haldokoltak” – vázolta a németek távozása utáni állapotot Melcher de Wind. „Édesapám orvosként ott maradt és feljegyezte a tapasztalatait. Eleinte nem tudott dolgozni, mert nem voltak eszközei, gyógyszerei később azonban, amikor megérkezett a szovjet hadsereg, belépett hozzájuk.
Nappal gyógyított, éjjel pedig írta a naplóját ugyanabban az ágyban, ahol fogolyként is feküdt.”
Nem memoárt készített – már a szörnyeteg gyomrában írta. A könyvből is érződik, hogy aki írja, nem saját, szabad akaratából teszi, hanem muszáj írnia. Egy idő után ez adott értelmet az életének, ezért nem adta fel és dobta el magától az életét, hogy elmesélhesse a történteket és soha többé ne történhessen meg. „Soha többé Auschwitzot, ez volt apám számára a legfontosabb ok, hogy miután a németek elhagyták a tábort, tovább éljen és lejegyezze a történetét.”
Az eredeti napló - Eddy de Wind: Auschwitz végállomás (Fotó/Forrás: Athenaeum Kiadó)
Eddy egy kitalált személy, Hans alakján keresztül írta meg a történetet. Eleinte a saját nevében írt, de ez túl sok érzelmet kavart fel benne.
Ahhoz hogy kicsit eltávolodjon az eseményektől, szüksége volt erre a közvetítő figurára.
De Wind 1945 nyarán tért vissza Hollandiába, ahol újra találkozhatott szerelmével. A háború után elvégezte a pszichiáter szakot. Pszichoanalitikusként a súlyos háborús traumák kezelésére specializálódott. Már 1949-ben megjelenik a témában írt alapműve, a Szembenézés a halállal, amelyben először írja le a koncentrációstábor-szindrómát. Ő maga is sokszor volt mentális betegségekkel küzdött, többször szorult kórházi kezelésre.
Az otthonunkban a félelem uralkodott és mindig jelen volt a fájdalom is - ebben a légkörben nőttünk fel a testvéreimmel
– árulta el Melcher. „Az apám hivatásából adódóan azt vallotta, hogy jobb beszélni a dolgokról. Azt mondta, hogy bármilyen szörnyű, amit átéltek, nem olyan rémes, mint a gyerekek fantáziájában, így inkább elmondja a dolgokat.
Auschwitz mindig ott volt. Apám történeteiben, és ott volt pszichiáterként végzett munkájában.
De inkább burkoltan. Például abban, ami nem létezett: apám családja. Vagy láthatatlanul, a félelem képében, amely kísértetként mindig ott bolyongott a házban.”
A szerző fia, Melcher de Wind - Eddy de Wind: Auschwitz végállomás (Fotó/Forrás: Athenaeum Kiadó)
Melcher arról is mesélt, hogy szinte képtelenség volt a saját életüket élni a félelem légköre miatt. Hosszú időbe telt, mire rájöttek, hogy nemcsak félelemből áll az élet, és lehet örülni is a dolgoknak.
„Attól tartok, azt kell mondjam, hogy csak apám halála után voltam képes kialakítani a saját személyiségemet.
Nem is szeretem a második generációs túlélő kifejezést! Mi súlyos traumák túlélők gyerekei vagyunk. Olyan embereké, akiket traumákkal éltek, ezért nagyon nehéz a saját éltünket élnünk.”
Eddy de Wind idős korában (Fotó/Forrás: Athenaeum Kiadó)
Az Auschwitzban vezetett napló később is a család tulajdonában volt.
Könyv formában a háború után, 1946-ban jelent meg először, ekkor azonban nem volt pozitív a fogadtatása. Az emberek nem akartak foglalkozni a háború borzalmaival.
Melcher szerint nem is örültek, hogy a zsidók visszatértek. Később pedig azzal söpörték le a kötetet, hogy ez is csak a „szögesdrót-irodalomnak” csúfolt, koncentrációs táborokról szóló memoárok egyike. Eddy de Wind nem érhette meg műve sikerét. Többször megpróbálták ismét kiadni a naplót korábban is, azonban soha nem jártak sikerrel. A sajtótájékoztató előtti napon aláírta szerződés értelmében már huszonnyolc nyelven olvasható majd a könyv több mint száz országban.
Eddy de Wind: Auschwitz, végállomás - Egy túlélő naplója a haláltáborból
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Megjelenés: 2020. január 21.
hírlevél
