Könyv

Barnás Ferencé az Aegon Művészeti Díj

2013.04.18. 13:42
Ajánlom
Kultuszkönyvek rejtőzködő szerzője. Másik halál című negyedik regényét a szakmai zsűri egyöntetűen választotta a tavalyi év legjobb szépirodalmi művének.

A nyolcadik alkalommal átadott díj történetében idén először maguk a kiadók tették meg jelölésüket kiemelkedő jelentőségű könyveikre. A díjalapító és a szakmai zsűri szándéka változatlan: az előző évben megjelent rangos és meghatározó szépirodalmi művek közül a legjobb szerzőt jutalmazza. "Az alapítása óta eltelt nyolc év mindenkit meggyőzhetett arról, hogy van Magyarországon egy komoly irodalmi díj, amely valóban a szakmáé, és amely a teljesítményt értékeli. Reméljük, mind többször említik majd az Aegon Díjat pozitív példaként azokban a tudósításokban és beszámolókban, amelyek sajnos arról szólnak, hogy a magyar kultúra híján van a támogatásoknak és az elismeréseknek is" - mondta Zatykó Péter, a díjat alapító Aegon Magyarország elnök-vezérigazgatója.

A jelölési időszakot többhetes válogatási szakasz követte. A hét fős zsűri 28 jelölt könyvből állította össze a szűkített, tízes listát. A neves irodalmárokból, irodalomtörténészekből, újságírókból és pedagógusokból álló testület tagjai név nélkül, online tették meg javaslataikat, a munka ezen fázisában még  nem ismerték egymást. Van köztük, aki korábban is betöltötte már ezt a tisztséget és vannak, akik idén először vállalták a feladatot. Barnás Ferenc könyvét már egy többórás, személyes találkozón választották a legjobbnak.

A 28 díjra jelölt könyv szerzőinek negyede volt női alkotó. Ez az arány tovább javult, a szűkített, tízes lista harmada női szerző műve: Bán Zsófia, Karafiáth Orsolya és Szvoren Edina maradtak versenyben. A tízes listán egy határon túli magyar szerző könyve szerepel, Végel László Bűnhődés című naplóregénye. A díj szakmai megújításakor az olvasás népszerűsítése mellett fontos szempont volt, hogy minél több kiadó jelöljön és maradjon versenyben, ami meg is valósut, hiszen a kitűnő könyvek mögött hat különböző kiadó áll.

A Másik halál a Kalligram Kiadó gondozásában jelent meg. Barnás Ferenc 1959-ben született Debrecenben, Budapesten él. Volt vagonkirakodó, hivatásos sofőr, dolgozott bányában, élt utcazenélésből külföldön, tanított, most múzeumi dolgozó.
Eddig megjelent művei: Az élősködő (Kalligram, 1997); Bagatell (Kalligram, 2000); A kilencedik (Magvető, 2006). Ez utóbbi műve 2009-ben angolul is megjelent, és jelölték a legjobb külföldi regény díjára (Three Percent, USA), illetve a Nemzetközi IMPAC Dublin Irodalmi Díjra.

Az Aegon Művészeti Díj 2013-ban először a Könyvfesztiválon rendezi ünnepélyes Díjátadóját. Jelenléte a kiadók standjain is hangsúlyos lesz, hiszen a rangos tízes lista szerzőire mindenhol felhívja a figyelmet, Nyáry Krisztián rendkívül népszerű irodalmi díj-történeti sorozatát pedig a közönség számára ingyenes, saját kiaványban itt jelenteti meg.


A 2013-as AEGON Művészeti Díjra esélyesnek választott tíz könyv listája:

Bán Zsófia: Amikor még csak az állatok éltek (Magvető Könyvkiadó)
Barnás Ferenc: Másik halál (Kalligram Kiadó)
Fehér Béla: Kossuthkifli (Magvető Könyvkiadó)
Ferdinandy György: Pók a víz alatt
(Magyar Napló)
Györe Balázs: Barátaim, akik besúgóim is voltak (Kalligram Kiadó)
Karafiáth Orsolya: Kicsi Lili (ScolarKiadó)
Kemény István: A királynál
(Magvető Könyvkiadó)
Márton László: M. L., a gyilkos (Kalligram Kiadó)
Szvoren Edina: Nincs és ne is legyen (Palatinus)
Végel László: Bűnhődés - naplóregény (Noran) 


Az Aegon Művészeti Díj 2013-as döntésében résztvevő szakmai zsűri tagjai

Arató László
A Radnóti Miklós Gimnázium pedagógusa, több, a kortárs irodalom taníthatóságával foglalkozó tanulmány szerzője. Nemcsak a kortárs irodalmat, de a fiatalok ízlését is jól ismeri. A Magyartanárok Egyesületének elnöke.

Csobánka Zsuzsa
Magyartanár, drámapedagógus,  író, költő. Kutatási területe a kortárs magyar irodalom tanítása. Gyakorló pedagógusként sokat tesz a kortárs irodalom megszerettetéséért. Szerzőként versei, regényei és kritikái felől ismerjük.

E. Csorba Csilla
Irodalomtörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója. Az olvasás-népszerűsítés sokirányú gyakorlatának egyik jeles hazai szakértője.

Keresztury Tibor
Író, szerkesztő, irodalomtörténész, kritikus. A Litera.hu főszerkesztője, a Müpa irodalmi programjainak szerkesztője, nyolc könyv és mintegy 400 publikáció szerzője. 2006 és 2010 között a stuttgarti Magyar Kulturális és Tájékoztatási Központ vezetője volt. A kortárs irodalom számos díjjal elismert, meghatározó szereplője.

Tarján Tamás (a zsűri elnöke)
Az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének docense 1973-től. A Látóhatár, Könyvvilág, Iskolakultúra kiadványok szerkesztője. Egyik szakterülete a kortárs irodalom, számos könyv és tanulmány szerzője. Szenvedélye az olvasás-népszerűsítés. 

Valuska László
A könyvesblog. hu főszerkesztője, a Margó kortárs irodalmi fesztivál fő szervezője. Generációjának véleményformáló egyénisége, a kortárs irodalom elmélyült ismerője.

Zachár Zsófia
Magyar-angol szakos tanár, műfordító, 32 éven át a Hungarian Quarterly szerkesztője, majd főszerkesztője volt. Igen sokat tett a magyar kultúra angolul való elismertetéséért.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Domingo fia írta a Virtuózok új évadának főcímzenéjét

A spanyol zeneszerző egy hollywoodi stílusú, erőteljes és nemes, klasszikus dallamot komponált a műsorhoz.
Klasszikus

„Rondo alla Mambo!” – Mi lett volna, ha Mozart Kubában születik?

A Mozart y Mambo című lemez egy berlini kürtművész és egy kubai ifjúsági zenekar szerelemprojektje, amelyben a zenélés öröme köt össze két világot.
Vizuál

Gyűjteményes kiállítás nyújt bepillantást a 20. századi magyar fotótörténetbe

A Mai Manó Ház július 14-től látogatható tárlata a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményéből öt kiemelkedő magyar fotográfus életművének egy-egy szeletét mutatja be öt eltérő kurátori koncepció alapján.
Klasszikus

Csáth és a 100 évvel ezelőtti Magyarország zenei világa - VIDEÓ

Egyszerre készült zeneszerzőnek, festőművésznek és orvosnak, az utókor mégis elsősorban íróként tartja számon Csáth Gézát. Most egy félórás dokumentumfilm idézi meg alakját.
Klasszikus

Ismét lesz OrgonaPont koncertsorozat és Orgonák éjszakája

Augusztusban tizenkét városban rendezi meg a Filharmónia Magyarország az OrgonaPont koncertsorozatot, augusztus 8-án pedig második alkalommal tartják meg az Orgonák éjszakáját.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Könyv ajánló

Olvass bele Presser Gábor ősszel megjelenő önéletrajzi könyvébe!

Az idei év egyik könyves szenzációja érkezik idén ősszel a könyvesboltokba. Mától előrendelhető Presser Gábor nagyszabású, képekkel gazdagon illusztrált önéletrajza.
Könyv hír

Ismét lehet válogatni a polcokról a fővárosi könyvtárakban

Csütörtökönként hosszabbított nyitvatartással és szeptemberig ingyenes előjegyzéssel várja vissza olvasóit a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár. Július 22-től pedig valamennyi tagkönyvtára is látogatható lesz.
Könyv interjú

Ausztrália kedvenc krimiírója a természetet is szereplővé emelte

Jane Harper Ausztrália talán legsikeresebb krimiírója, aki magyarul a Gabo Kiadónál megjelent három regényében (Aszály, A természet ereje, Az elveszett férfi) úgy mutatja be a könyörtelen ausztrál környezetet, ahogyan korábban senki; zűrös családokról és kisközösségekről szóló történetei a hazai olvasókat is lebilincselték. A szerzőt fordítója, Roboz Gábor kérdezte.
Könyv

Nyerd meg a nyári könyvtáradat!

Egy könyvcsomag hat szóért vagy ötven kötet egyetlen vásárlásért. Júliusban több kiadó is segít, hogy akár egész évre elég olvasnivalónk legyen.
Könyv Tolnai Ottó

80 éves Tolnai Ottó

A költő, író, színműíró, műfordító, a vajdasági magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja július 5-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját.