Az ígéret szép szó
– részlet –

Iglódi Csaba: Az ígéret szép szó (Fotó/Forrás: Líra Könyv)

– Késtél.

– Maga késett. Ha időben érkezik, akkor ez a hústorony nem rajtam gyakorolja az erejét. Bertalan fájdalmas képet vágott és megtapogatta a fején lévő sebet, amiből még most is szivárgott a vér.

– Mi történt?

A fiú elmesélte, hogyan került az utcára, de a legizgalmasabb részeket kihagyta. Azt is, ahogyan belopózott a szállodába, azt is, ahogyan ruhát cserélt és azt is, hogy addig bosszantotta az ajtóban álló embert, amíg elszakadt nála a cérna.

– Biztos? Jól ismerem Gerzsont, kemény ember hírében áll, de ok nélkül még senkinek sem ment neki. Megkérdezem, hogy ő hasonlóképpen emlékszik-e – felelte Thaisz, s már emelte is a kezét, hogy felhívja magára a figyelmet, de a fiú leintette:

– Ne tegye. Nem az ő hibája volt – lehajtotta a fejét és töviről-hegyire bevallott mindent. Természetesen csak attól a pillanattól, amikor Gerzson megszólította.

Közben megérkezett minden, amit Thaisz rendelt.

Éhes volt, gyerekszoba sem jutott neki, és félt, hogy ahogy hozták, úgy el is viszik a bőségtálakat, ezért puszta kézzel esett neki az ennivalónak. Úgy tömte a szájába a sonkát, a pörköltbe mártott kenyeret és a disznósajtot, mintha feneketlen lenne a gyomra.

Thaisz-t elsőre szórakoztatta a pusztítás, de aztán megálljt parancsolt a fiúnak. Elmagyarázta, melyik evőeszköz mire való, mit mivel érdemes együtt enni, de mindenekelőtt megnyugtatta a kölyköt, bőven van még a konyhában, nem fogy el idő előtt semmi.

– Nézd, én hogyan csinálom. Nincs más dolgod, mint hogy utánozz – mondta. Ölébe terítette a szalvétát, kezébe vette a kést, megkocogtatta vele a tojást, majd óvatosan feltörte, aztán egy hirtelen mozdulattal levágta a tetejét. Előbb kicsiny vajat tett bele, aztán sóval és borssal hintette meg, majd kiskanállal óvatosan a szájához emelte amit kimert, vigyázva arra, hogy a terítőre ne kerüljön egy csepp se. Bertalan jó tanulónak bizonyult, mert a harmadik próbálkozásra tökéletesen lemásolta azt, amit Thaisz mutatott. Még arra is figyelt, hogy az arcán hasonló áhítat látsszon, mint a kapitányén. Jó egy órán át tartott a reggeli, de a végére a fiú „megtanult rendesen enni” – ahogyan azt Thaisz elégedetten konstatálta.

A következő egy órában Thaisz kérdezett. Mindent tudni akart Bertalanról a legapróbb részletekig. A fiú mesélt a legkorábbi emlékeiről és felidézte az édesanyja illatát. Könnyes lett a szeme, amikor a kolozsvári boszorkányra emlékezett. Nem akart részletesen beszámolni a szenvedéseiről, de Thaisz olyan részletességgel volt kíváncsi az eseményekre, hogy inkább nem köntörfalazott. Ahogyan abban az ölelésben ott, a Duna felett volt valami biztonságot adó, úgy érezte azt is, hogy egyre közelebb kerül a rendőrhöz. – Lehetne ő az apám? Miért ne? Akkor odabújhatnék hozzá, amikor csak akarok – gondolta, s meg is könnyezte azt, amit gondolt.

– Szólok, hogy vigyék el a hagymát, látom csípi a szemedet.

– A torma fölé hajoltam, attól lehet. Vörös is, ugye?

Ketten egyszerre nevették el magukat, amikor Thaisz válaszolt:

– Mint a nyúl szeme.

Bertalan elmondta, hogyan került Pestre, de azt a részt, hogy megdézsmálta a poggyászokat, átugrotta. Mesélt arról, hogy a fogadóban kifosztották és menekülnie kellett.

– Ismeri a Lúdas Matyit, ugye?

– Mindenki ismeri.

– Na, ennek a gazembernek, aki rám hívta a cimboráit, én lettem az a Matyi. Bár ludaim nincsenek, de legalább annyit emlegetnek engem. Töredelmesen bevallotta Thaisznak, hogy kifosztotta a kasszát, eltömítette a kéményt és meglazította az árnyékszék eresztékeit. Büszkén mesélt arról, hogyan gondolta ki a bosszúkat, miféle álruhát öltött, s hogyan változtatta meg az arcát.

– Mi a neve annak az ebadtának, aki ennyi kínt köszönhet neked?

– Zsiborás Gusztávnak hívják. Miért érdekli?

Fejléckép: Iglódi Csaba (Fotó/Forrás: Líra Könyv)