Beleolvasó – Iglódi Csaba: Gerbeaud-rapszódia

Iglódi Csaba: Gerbeaud-rapszódia – Családregény két tételben
– részlet –

Iglódi Csaba: Gerbeaud-rapszódia – Családregény két tételben (Fotó/Forrás: Líra Könyv)

Gerbeaud jól mutatott az eseményre csináltatott öltönyében, ami pompásan állt rajta. A grafitszürke anyag tökéletesen harmonizált a mellény feketeségével. Ahogy máskor, így ezen a reggelen sem kereste a feltűnést. Belül ünnepelt, de kifelé ezt nem mutatta.

Piperkőcnek ott volt Deprimont, aki most sem hazudtolta meg magát: sárga nadrág, kék zakó, hozzá fehér mellény apró madarakat formázó mintával. A nyakába a pantalló anyagából szabott kendőt kötött két laza csomóval. Weiss amúgy jó tanulójának bizonyult, de jóval kevésbé volt magamutogató, mint Lucas.

Émile-nek hamarosan ki kellett állnia az emberek elé. Előtte azonban még végigvette az üzletvezetővel a legfontosabb kérdéseket. Eugène csatlakozott a beszélgetésükhöz.

Margit Werther tenyeres-talpas sváb asszony volt. Határozott kiállása, egyenes tekintete és az a szakmai tudás, amit Saint-Étienne legjobb édességboltjában szerzett, elegendő ok volt arra, hogy rá essen a választásuk. Weissnek akadtak fenntartásai, de Esther meggyőzte őt.

– A függönyök? – kérdezte Gerbeaud.

– Felkerültek.

– A kassza?

– Ellenőriztem. Feltöltve váltópénzzel.

– A gázlámpák?

– Most elég világos van, de ha besötétedik, munkába állítjuk őket. A szerelőnek még van egy kevés dolga, de ezt a vendégek nem fogják észrevenni.

– Ezen már túl kellene lennünk.

– Igaza van, monsieur Gerbeaud.

Émile bólintott, és helyette Eugène folytatta.

– Táblák az ablakokban?

– Elhelyezve.

– Belső kirakat?

– Berendeztük, ahogy kérték.

– Süteményes pult?

– Majdnem minden a pultba került. Az utolsónak elkészülő tortákat most vágják fel. Mire a vendégek belépnek a boltba, már vásárolhatnak is belőlük.

– A személyzet felkészült? Mindenki a helyén?

– Egytől egyig mindenki. Rajtunk nem múlik a nyitás.

– Magukon nem múlik? – kérdezett vissza Gerbeaud. – Magukon nem múlik… – ismételte elmélázva. Valahonnan ismerős volt neki ez a mondat. Egy pillanatra megmerevedett. A homlokán megjelent egy finom ránc, az ajka résnyire nyílt. Összehúzta a szemöldökét, mint aki megpróbál visszaemlékezni valamire, de nem jár sikerrel.

– Valami rosszat mondtam, uram?

– Émile, baj van? – Az üzlettárs hangjából aggodalom hallatszott ki.

– Nem, dehogy! Csak ez a kifejezés… – megrázta a fejét, mint aki el akarja hessegetni a benne kavargó gondolatokat.

– Megvan! Emlékszem. Bécsben mesélte valaki a Dreher családról. Már a harmadik generáció vezeti a vállalatot, a Monarchiában mindenki ismeri őket. A császárváros mellett a bohémiai Michelobban, az Adriai-tenger partján, Triesztben és Budapesten is megvetették a lábukat.

Weiss nem vágott közbe, de nem értette, miért fontos ez nekik Saint-Étienne-ben, néhány perccel a közös álmuk megvalósulása előtt ez a felsorolás.

– Émile, jól vagy?

– Igen, ne aggodalmaskodj mindig! Madame Werther akaratán kívül emlékeztetett arra, amit Melchart mestertől hallottam.

– Nocsak, eddig nehezteltél rá…

– De nem ezért.

– Jól van, bökd már ki!

– Ami rajtad múlik, az rajtad ne múljon.

– Ami rajtam múlik, az rajtam ne múljon?

– Madame Werther úgy fogalmazott, hogy rajtuk nem múlik a nyitás. Igaz, Margit? Vagyis mindenki teszi a dolgát a legjobb tudása szerint. Ha a Drehereknek bejött ez a mondat, akkor mi sem lövünk bakot vele.

– Igen, uram!

Fejléckép: Iglódi Csaba (Forrás: Líra Könyv)