Beleolvasó – Zajácz D. Zoltán: Moszkva, Balaton

Zajácz D. Zoltán: Moszkva, Balaton
– részlet –

Zajácz D. Zoltán: Moszkva, Balaton (Fotó/Forrás: Líra Könyv)

Irina a belső sávba sorolt a szolgálati Ladával, és balra bekanyarodott a Moszfilmovszkaja utcába. A filmgyár előtt kicsit lassított, és rajongással vegyes áhítattal nézte a hatalmas komplexumot, ahol az elmúlt évtizedekben a szovjet filmművészet legnagyobb alkotásai születtek.

Persze nem azért kanyarodott erre, hogy lerója a tiszteletét a mozi nagyjai előtt, hanem mert ebben az utcában állt a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövetsége.

A Moszfilmovszkaja utca 62. hatalmas, modern, de kissé jellegtelen kockaépület lett. Azért tervezték ekkorára, mert a hivatali helyiségek mellett itt alakították ki a nagykövet rezidenciáját is.

Imre István magas, őszülő halántékú férfi volt, még innen a hatvanon. Irina figyelmét nem kerülte el, hogy a bal kezét szinte mindig a gyomrán tartja, és az arca is arról árulkodott, hogy időnként komoly fájdalmai lehetnek. Kulikova szinte biztos volt benne, hogy a nagykövetnek gyomorfekélye van.

– Foglaljon helyet, őrnagy elvtársnő! – mutatott a férfi az egyik fotelre. – Megkínálhatom valamivel?

Imre István kiválóan beszélt oroszul. Az ötvenes évek végén Moszkvában tanult a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében, úgyhogy nemcsak a nyelvet, hanem a várost is régóta ismerte.

Irina még emlékezett rá, milyen remek kávékat ivott Budapesten. Azt remélte, hogy a követségen is hasonlót főznek Karavánból vagy Omniából. Így aztán a kávé mellett döntött. Két cukorral. A nagykövet egy csésze gyógyteát hozatott magának.

– Sajnos rendetlenkedik a gyomrom – tette hozzá magyarázatképpen. – Bevallom, nagyon hiányzik a reggeli kávé, de Szemjonov professzor szigorúan eltiltott tőle.

Irina igyekezett együttérző arcot vágni. Csak most vette jobban szemügyre a szobát: bárhová nézett, tisztaság és katonás rend uralkodott mindenütt.

Megvárta, amíg a titkárnő leteszi eléjük a gőzölgő csészéket, majd visszamegy a helyére.

– Elmondaná, pontosan mi is történt?

A nagykövet arca ismét fájdalmasan megrándult. Irina nem tudta eldönteni, hogy a gyomra vagy a történtek miatt.

– Idekérettem a magyar kereskedelmi képviselet vezetőjét a Krasznaja Presznya utcából. Perceken belül itt lesz. Addig csak annyit, hogy a képviseletünk egyik munkatársáról, Fodor Bálintról van szó. Két napja nem ment be a munkahelyére. Ilyen még soha nem fordult elő. Keresték a lakásán, de ott sem találták. Ráadásul épp most tűnt el, amikor… Tudja, augusztus 20. nálunk az új, szocialista alkotmány ünnepe. Ilyenkor minden évben fogadást rendezünk a követségen. Azt sem tudom, hol áll a fejem…

A titkárnő jelent meg az ajtóban.

– Imre elvtárs, megérkezett Sallai elvtárs.

– Küldje csak be! – biztatta a nagykövet.

Sallai Pál az ötvenes évei közepén járhatott. Megbízható káder volt, annak idején ő is Moszkvában végzett.

– Először arra gondoltunk, hogy baleset érte – kezdte kissé rekedtes hangon. – Felhívtuk a mentőszolgálatot, a kórházakat, de sehol sem tudtak felvilágosítást adni. Így aztán értesítettük előbb a követséget, aztán a magyar Külügyminisztériumot, majd a nagykövet elvtárs tanácsára a szovjet rendőrséget.

Kétségbeesetten nézett az ajtó felé, mintha abban reménykedne, hogy egyszer csak belép rajta a beosztottja.

– Bálint…

– Mire gondol?

– Mi van, ha éjjel megtámadták az utcán? Megverték, kifosztották, vagy valami ennél is rosszabb…

– Ne szaladjunk ennyire előre! – próbálta megnyugtatni Irina. – Mit tud a magánéletéről? Kikkel áll kapcsolatban Moszkvában?

A férfi a nagykövetre pillantott, aki alig észrevehetően bólintott, és ivott egy kortyot a gyógyteából. Kiült az arcára, hogy kényszerből teszi

Fejléckép: Zajácz D. Zoltán (Forrás: Líra Könyv)