„Bereményi Géza közelében élhetőbbé vált valamiképpen az élet” – alkotótársai köszöntik a 80 éves művészt

Másik János
zeneszerző, énekes

Géza kék az ég
Visszafelé is így van
Próbáld ki, látod
Géza kék az ég
Na látod
Zizeg a dal a szívben
Árváit bíztatja Isten
Gyerekek mélyen alszanak.

/Másik János: Kaland barátom, dalrészlet/

Kapcsolatunk a 70-es évek elejének mélyére – vagy mélyének elejére? – nyúlik vissza, Tamás mutatott be Gézának, és szinte rögtön elkezdtünk vadul dolgozni, és kb. két hét alatt született a Levél nővéremnek-előadás. Aztán később persze a többi Levél.

Ahogy történeteket mesél, az pazar, s most egy felsorolás: szívmelengető jóbarát, nagyszerű munkatárs, finom kifejezéssel élve: kalandos színpadi partner, ám számomra mindenképp az egyik legfontosabb, régi társam a kreativitásban, aki mindig nagy figyelmet érdemel.

Két olyan, számomra fontos mondatot idéznék fel, ami tőle származik: „Itt rohangálsz, nyitott tudattalannal” – mondta nekem gyakran, amikor a Levél nővéremnek 2 dalait írtuk (1995). Akkoriban Jungot olvasott, és persze mesélt a saját vízióiról, melyek meghaladták a racionalitás határait: ezüstszínű entitás a nyaraló bejáratánál. Amikor ezt megemlítettem Tamásnak, azt kérdezte: nekem miért nem mesél ilyesmiket Géza?

„Nem tudom, talán, ha kérdeznéd néha ilyesmiről…” – mondtam akkor kissé könnyedén (mint „fiatal” 40 feletti).

Persze, nagyon jól voltunk, sőt remekül hárman is, talán legjobban az életünkben!

Aztán a filmek még inkább elmélyítették a kapcsolatunkat. (Szabadság tér 56, Hídember)

A másik szentencia, amit gyakran hallottam Gézától : „Minden megoldás érdekel.”

Hát persze, what else…

Most azon kívül, hogy sokat lógtunk együtt a szeretett városunkban – „Azt mondom Budapest, Budapest!” –, mindegy, hogy éppen hol, szenvedélyed, a dalírás mindenütt ránk talált.

Drága Géza, szeretettel ölellek, és kívánok Neked még sok-sok boldog kreatív pillanatot!

Für Anikó
színművész

Azon szerencsések közé tartozom, akik elmondhatják, hogy Bereményi Gézához több mint húsz éve különleges barátság fűz – lazább ismeretség, nagyrabecsülés pedig sokkal régebben. Azzal is eldicsekedhetem, hogy első két lemezem, a Nőstény álom és a Kitalált világ szövegeit is ő írta. Mindig is lenyűgözött a dalszövegeinek a letisztultsága. Újra és újra rácsodálkozom erre az egyszerűségre, amely nemcsak a dalokra, hanem a prózai műveire, a forgatókönyveire is jellemző. Az élet apró-cseprő történéseiből, kis örömeiből és buktatóiból képes új dimenziókat nyitni, mítoszt építeni. Ez csak a legnagyobbak sajátja. Ezt kapta. Ezt tudja.

Emlékszem, a Nőstény álom előtt készítettünk egy kislemezt, és még azelőtt egy demót. Mikor ez utóbbit Géza meghallgatta, azt mondta: „Jó, jó… csak úgy énekelsz, mint egy színész.” Ez fontos tanács volt. Színművészként arról van papírom, hogy írott szövegből lehetőleg hiteles, hús-vér embert, sorsot teremtsek. A dalok esetében viszont megfeledkeztem arról, hogy közvetítő közegnek már ott a zene. És akkor leesett a tantusz. Megértettem, hogy nem kell semmit hozzáadnom a szövegekhez, „csak” a lehető legőszintébben elénekelnem. Mert a jó dolgok nem viselnek el magukon fölösleget.

Géza kapcsán azt szoktam mondani: ahogyan a Cseh Tamás-dalokban megörökítette a 20. század második felét, ezt az ostoba, belterjes és áporodott rendszert, az is átérezheti a legapróbb részletekig, aki semmit sem tud erről az időszakról. Ott van bennük a hétköznapok lagymatag reménytelensége, az általános pállottság – szó szerint érezni a páratartalmat is. Sokkal szegényebb lenne nélküle a magyar kultúra. És szegényebbek volnánk mi is, abban, amit magunkról tudunk.

Igen, egész biztosan butábbak, érzéketlenebbek lennénk Bereményi Géza nélkül. 

Víg Mihály
zeneszerző, énekes

Már kamaszkoromban (a hetvenes években) szerettem a verseit, melyekhez Cseh Tamás szerzett zenét.

Később az a szerencse ért, hogy személyesen is megismerhettem Pauer Gyula műtermében. Nem csak „péntek estéken”.

A hetvenes évek végére a dalszövegíró Géza forgatókönyvíróvá, majd filmrendezővé változott, és a filmezésben Gyulának, a remek látványtervezőnek fontos szerep jutott. Műtermében zajlottak a megbeszélések, díszletfestések. Én sokat jártam oda, ezért

Láttam színházat igazgatni Zalaegerszegen. Többszakmás művész – ahogy a Január szokta mondogatni.

Mostanában visszatért a pályakezdéskor elkezdet műfajhoz, a prózaíráshoz. Nekem nagyon kedves könyveket ír. Eltelt negyven év, és ő szinte semmit nem változott.

Hálás vagyok még azért is, mert kivételes kedvességében azt is elnézi nekem, hogy néha eljátszom a számait.

Kedves Géza, sok boldog születésnapot kíván – Víg Mihály

Can Togay
filmrendező, forgatókönyvíró, költő, színész

Bereményi Géza A svéd király című novelláskötetében van egy novella, Levelet Zs. asszonynak címmel, amelyben az elbeszélő a Rudas fürdőből gondol vissza egy lengyel nőre és barátjára, és egyben mintegy megünnepli a legközvetlenebb valóságát, nevezetesen a hetvenes évek eleji budapesti gőzfürdőt. Miközben felidézi Wanda és Jan alakját, és a címzett elé tárja a magyar és lengyel történelemről való vélekedését, egyben „egy zimizümit", „egy bimbamot" a meztelennek, valamint „egy lilaminnyát” küld a gőzfürdőnek és népének.

Majd így zárja sorait:

„A padon ülök, még utoljára Önre gondolok (...) Tiszta vagyok, csak a szemem sajog kicsit. Most se jó, se rossz…"

Ha most Géza 80. születésnapja alkalmával valaki azt kérdezné tőlem, hogy mikor és milyen körülmények között ismerkedtem meg Bereményi Gézával, azt felelhetném, hogy körülbelül azóta ismerem, amikor a fent leírt gőzfürdőből rövid prémes kabátjában, a téli hidegben, nyakát kissé gallérja közé húzva kilépett, hogy átvágjon az Erzsébet hídon, esetleg Budának menjen az akkori albérletébe.

Ezekből az időkből ismerjük tehát egymást, egy olyan tágabb, fiatalemberekből álló társaság tagjaiként, akik közé bonyodalmas személyes történetem okán még kamasz fejjel kerültem. E titkos jelekkel kommunikáló, a világgal szemben dacos és kihívó társaságnak parancsa is volt: Az igazság nevében tilos volt megalkudni az élettel. Ez járta. A zsarnoksággal szemben igaznak csak így lehetett maradni, kérlelhetetlenül – legalábbis én így értelmeztem a fiatal farkasok viselkedését.

Ez a fiatalember – a fentiekben megidézett szerző – Bereményi Géza volt.

Elég hamar felfedeztem, hogy Géza közelében megengedőbbé válnak a falka tagjai is, de ami még fontosabb volt számomra: az addig ellenségesnek tűnő és fenyegető világ valamiképpen megszelídült. Megvetendő és nevetséges, szánalmas, nyomorult, primitív Mitläuferek helyett együttérzést követelő figurákkal népesítették be ilyenkor az utcákat és tereket, a piacokat, a kocsmákat, a lakásokat, az emberhelyeket általában.

Géza közelében élhetőbbé vált valamiképpen az élet, mert a világra érdeklődéssel tekintett, a megértés igyekezetével és izgalmával. Így, ha csak tehettem, mellészegődtem, hogy részt kapjak abból a felfedezésből, melynek útjait Géza folytonosan járta, ha éjjel volt, ha nappal.

Mivel én a magam részéről egy olyan világban éltem, amelyhez szinte semmilyen kulccsal nem rendelkeztem, kiemelkedő fontossággal bírt, hogy rábukkantam valakire, akit gondosan figyelve apránként magamhoz szelídíthettem ezt a világot, és

Abban az említett világban, amelyben kamaszként imbolyogtam, nagyon kevés ember volt, aki megkönyörült volna rajtam, és elárulta volna ezeket a titkokat, és jóllehet – miként minden kamasznak – nem volt mindenre fülem, azért, ha van valaki, akitől az ilyen dolgokról sokat tanultam, az minden bizonnyal Bereményi Géza.

Azóta sok víz lefolyt a Dunán az alatt a híd alatt, amelyen a szerző a gőzfürdőből átsétált Pestre, vagy Budára ment az albérletébe, vagy Cseh Tamáshoz, vagy bárhová. Mindezeken a helyeken az azóta eltelt ötvennégy évben számtalan alkalommal találkoztunk, búcsúztunk, beszéltünk vagy dolgoztunk együtt; volt, hogy vonatállomásra vagy reptérre kísértük ki egymást, vagy egymásnál laktunk, még talán össze is különböztünk – egyszóval úgy viselkedtünk, ahogy Bereményi Géza írásaiban, filmjeiben, dalaiban, verseiben viselkedni illik.

Legyen erre még sokáig alkalmunk!

Gauder Áron
rendező

Boldog születésnapot, Géza!

Köszönöm a sorsnak, hogy összehozott minket! Háromszor dolgoztunk együtt, és mindegyiket nagyon élveztem, és sokat tanultam is tőled. Először az Apacsokban a Radnótiban, ahol meg voltam szeppenve, mert első színházi munkám volt. Török Feri, te és a sok menő színész megijesztett, de közben nagyon tetszett a feladat, és a forgatókönyv (vagy hogy hívják a színházban az ilyet). Másodszor ugyanez a darab Zalaegerszegen a te rendezésedben, ez már flottabbul ment, és bár ismerős volt, teljesen új szemszögből kellett megközelíteni. Harmadszor pedig én kerestelek meg a filmem forgatókönyvével, és nagyon jó döntés volt. Először megijedtem ugyan, amikor azt javasoltad, hogy a film címe legyen „Winettou unokája”, de késöbb nagyon élveztem a közös munkát, és

Köszönök mindent, jó egészséget, és termékeny éveket kívánok! Ölellek: Áron

Tóth Barnabás
filmrendező

Drága Géza!

Köszönöm, hogy anno engem választottál az Eldorádóban, hogy végig türelmes és kíváncsi rendező voltál, abszolút partnerként kezelve azt a 9 éves kisfiút, aki akkor voltam. Köszönöm a Magyar Copperfieldet, ami lebilincselt az őszinteségével és a nyelvével. Köszönöm, hogy játszótársam voltál Papp Gábor Zsigmond Rólad és a bizonyos kalapodról szóló portréfilmjében. Nagy élmény volt Téged hallgatni Kolozsvár esti utcáin bóklászva (Andalogva? A szállást keresve??), és hallgatni Adyt, Petőfit, Arany Jánost stb. stb., de főleg Bereményit, korlátlan mennyiségben, fejből, a saját előadásában. Gitár nélkül. Minden perc inspiráló veled, és mindig RÉSEN KELL LENNI (ugye??), mert ha nem vagyok elég komolytalan, akkor nem veszel komolyan. Ölel: Tóth Barnabás

Dés László
zeneszerző

Valamikor ’88 kora tavaszán felkért a Vígszínház egy zenés darab megírására. A megzenésítendő anyag Maria Vargas LLosa Pantaleon és a hölgyvendégek című regényéből készült. 

Nekiláttam a munkának, a dalszövegek megírására Bereményi Gézát kértem fel. Géza járogatott is fel hozzám egy darabig, megírta három-négy dal szövegét, ahogyan ő szokta, a zongora mellett, de aztán kitört a nyár, és teljesen eltűnt. Akkoriban, ha valaki lelépett, azt nem volt olyan könnyű megtalálni, még a mobiltelefon előtti időket éltük, és a vezetékes telefonhálózat is erősen hiányos volt. Nagy nehezen sikerült kiderítenem, hogy lent van a balatonszepezdi házukban. Valahogyan sikerült kapcsolatba lépnem vele, és megbeszéltük, lemegyek hozzá egy-két napra, hogy befejezzük, amit elkezdtünk. A ház egy szőlősdomb tetején volt, gyönyörű kilátással a Balatonra, de nem lehetett kocsival megközelíteni. Leparkoltam a domb alján a faluban, és hónom alatt a szintetizátorommal felkaptattam a házhoz. Elég furcsa látvány lehettem egy billentyűs hangszerrel a hónom alatt, a dűlők közti földúton bandukolva. Kiderült, Géza nincs egyedül, két filmes barátjával iszogattak, eszegettek, láthatóan nem buzgott benne a dolgozhatnék.

De a harmadik dal után egyre idegesebb lett, az utolsókat már dühből írta meg. Púp volt a hátán ez a zenés darab. Mire késő éjszaka végeztünk, elég sok bort benyakaltunk. Géza elosztotta a fekvőhelyeket, nekem a nappaliban jutott hely a kanapén. Nem sokat aludtunk. Arra ébredtem, hogy Géza éppen kivesz a hűtőből egy lábost, és reggeli gyanánt elkezd kanalazni egy sárga masszát. Bámulattal vegyes émelygéssel kérdeztem tőle, hogy mit eszik. A tegnapról megmaradt sárgaborsófőzeléket, válaszolta. Nem tudom az okát, miért maradnak meg az emberben egy életre ilyen jelentéktelen epizódok. Talán mert nagyon sokat elmond egy emberről egy ilyen apróság. Például, hogy nem nagyon érdekli, mit eszik. Jó pár ilyen emberrel találkoztam életemben, és mindig valami értetlen ámulattal töltött el ez a táplálkozással szembeni igénytelenség. Ami egyáltalán nem jelentette azt, hogy az élet egyéb dolgaiban igénytelenek lettek volna. Végül is csecsemőkoromtól az általános iskola befejezéséig menzán éltem, és egészen ritka kivételektől eltekintve, mint például a lekváros – értsd: hitlerszalonnás – kenyér, mindent megettem. Mondhatni, így szocializálódtam. De ez egyáltalán nem befolyásolta az étkezéshez való későbbi szeretetteljes viszonyomat.

Más tulajdonságai miatt is csodáltam Gézát. Nem érdekelték a tárgyak, nem érdekelték a szép lakások, bárhol ellakott, majdnem mindegy volt neki, hogy hol. Sose volt jogosítványa, eszébe sem jutott autót vezetni, mert az sem érdekelte. Sok mindent megértettem Géza nehezen megfogható személyiségéből, mikor elolvastam a 2020 elején megjelent Magyar Copperfield című csodálatos önéletírását.

Nem kötik le fölösleges dolgok az energiáidat, az agykapacitásodat, lehetőséged van csak azzal foglalkozni, ami izgat, ami igazán fontos. És egy alkotó embernél ez a legfontosabb. Szinte hihetetlen, hogy a mindennapi élet menedzselése mennyi időt és energiát vesz el. Nem vagy képes elég figyelmet fordítani a munkádra, akadályozza a mély, odaadó koncentrációt. Aki ezt ki tudja védeni, el tudja valahogy kerülni, sokkal sűrűbb, értelmesebb életet tud élni. Ennyit a jéghideg sárgaborsó főzelékről.

A Pantaleon szerencsétlen körülmények között született meg, Kapás Dezső tíz nappal a bemutató előtt kórházba került, és ilyen rövid idő alatt Marton László sem tudta a zilált állapotban lévő rendezést maradéktalanul rendbe hozni. A darab rövid úton megbukott, és Gézával írt dalaink elsüllyedtek az előadással együtt. Öt évvel később Koltai Robi megkért, hogy írjak főcímdalt az épp forgatás elött álló Sose halunk meg című filmjéhez. Meglepett vele, mert még nem volt leforgatva a főcím. Hirtelen a Pantaleon egyik fő dala jutott eszembe, a Brazília. Hogy miért, máig sem tudom. Megkértem Gézát, írjon új szöveget a dalra, hiszen az előzőt is ő írta. Megszületett a Nagy utazás.

Mindig is irigyelte Zsütit, a legendás dalszövegírót, akinek rengeteg dalát játszották a vendéglátóhelyeken. A Nagy utazással megvalósult Géza álma, 1993 óta a bárzenészek repertoárján máig szerepel a dal. Gézával sok sikeres dalt írtunk az évtizedek során, többnyire színészeknek. De a Nagy utazás az egyetlen, amit az egész ország ismer a megszületés óta.

Drága Géza, köszöntelek ezen nagy napon. Azt nem kívánom, hogy maradj szabad, mert ha eddig az tudtál maradni ezen a vidéken, most már az örökkévalóságig az maradsz. Azt viszont nagyon szeretném, ha befejeznéd az önéltírásod második részét. Biztosan tudom, nem csak én várom olyan nagyon a megjelenését.

Ölellek a sokadik születésnapodon.

Grecsó Krisztián
író, költő

Bereményi Géza a legnagyobb magyar mítoszteremtők közé tartozik, hatása és jelentősége Krúdy Gyula és Kertész Mihály távlataival érthető csak meg. És amikor ilyen nagy svunggal belevágok a közepébe, nem csak az íróként megalkotott fiktív világainak valóságosságára (a visszahatásra) gondolok, miszerint a Teleki tér a mi Casablankánk. A valódi mítoszoknak nem csak esztétikai értelemben van jelentőségük, de az életben, a téli hétköznap estékben, egy rideg keddben is megtanítanak élni. Ahol az iskola befejezi, ahol a jólfésültség véget ér… ott általában nem kezdődik semmi. Ott Fáskerty elvtársak vannak, akik sosem voltak és sosem lesznek olyan szívesek. Ezért kell ide, Közép-Európába a megélt mítosz.

(Részlet a Magvető estjére készült köszöntőből)

Járai Márk
zeneszerző, énekes

Gézával egy Cseh Tamás-estem kapcsán ismerkedtem meg, ahova Juhász Anna elhívta meglepetésképp, és bemutatott minket egymásnak – másnap már ott ültem nála a konyhában és dalokat írtunk.

Gyerekkorom óta rajongtam Géza szövegeiért, és azért az atmoszféráért, ami körüllengte a Cseh-Bereményi dalokat, és hálás vagyok, hogy személyesen is ismerhetem, és átélhetem vele a közös munkát.

Az első szólólemezemet együtt írtuk, ami pont most, 80. születésnapja alkalmából debütál.

Mindig öröm hallgatni a történeteit, és megtisztelő a dalainkban a szócsövének lenni.