Az egész történés apropója egy vallási, köztársaság-ellenes mozgalom volt Északkelet-Brazíliában, Canudos városában összpontosulva – meséli Euclides da Cunha könyvének történelmi előzményéről Pál Ferenc. – De nemcsak Márai Sándorra hatott így ez a munka, Mario Vargas Llosa Háború a világ végén című regénye szintén Cunha művének hatására íródott. Guerra de Canudos címmel van a háborúról egy kétrészes film is, ami a jobb brazil mozik közé tartozik.

Pál Ferenc műfordító, irodalomtörténész (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Fidelio)

Euclides da Cunha könyvének címe Os sertões, ami sivár bozótvidéket jelent. Ez a pontos meghatározása annak a területnek, ami Canudost jellemzi?

Pontosabban inkább bozótos pusztaság lehetne, néhány fával. Inkább fenyér, egy sós puszta, ahol nem nagyon nő semmi, csak bokrok és néhány csenevész fa. Cunha ezt a könyvet szótárral a kezében írta. Nem azt jegyezte föl, hogy látott egy fát, aminek zöld levelei voltak és vastag törzse, hanem megnevezi, hogy ez az umbauba fa. A brazil portugálban nagyon sok helyi kifejezés van, amit az indiánoktól vagy helyi lakosoktól, ám szabadon kezelve vettek át. A brazilok nagy romantikus írója, José de Alencar Máglyák az őserdőben címmel magyarul is megjelent regényében az indián falura, meg egyebekre alkalmazott indián szavakat, de nem törekedett következetesen az indián szavak használatára, hiszen a romantika – mint tudjuk – az érzelmekre törekszik, ezért felszínes marad.

A könyv első része, ha úgy vesszük, növénytani, állattani, földtani kifejezések gyűjteménye, utána pedig leírja embertani szempontból az északkeleti vidéken élő brazil embert.

Gondolom, végigrágta magát ezen a közel hatszáz oldalas művön, hiszen bizonyos részeket le is fordított belőle.

Igen, de ez a könyv olyan, mint Joyce Ulyssese. Azt sem olvasta végig senki – a fordító talán.

Amikor egy írót frissen megjelent könyve kapcsán kérdeztem, hogy milyennek ítéli meg, azt mondta, nem tudja, mert még nem olvasta.

Ez jó… Nem olvastam alaposan végig az egészet, de gyorsolvasással átfutottam rajta. A könyv harmadik része a küzdelemről szól, arról, mennyi lövedéket lőttek ki, hány ház omlott össze, mennyien haltak meg. Ez egy leltár a küzdelemről.

Pál Ferenc műfordító, irodalomtörténész (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Fidelio)

Cunha köztársaságpárti tudósítóként került kapcsolatba a canudosi háborúval, majd lélekben szép lassan átállt a lázadók oldalára, a háború végeztével pedig megírta a könyvet. A saját érintettségén túl mi vezérelhette?

Jó és alapos pozitivista képzést kapott szakemberként, és elege lett abból, hogy össze-vissza írnak Brazíliáról.

Brazília 1822-ben lett független. Nagyon erős volt az európai hatás, a romantikát, naturalizmust, realizmust az európaiaktól vették át. Brazília addig eléldegélt a saját kis világában, majd egy Rio Branco nevű brazil diplomata volt az, aki nyitott Európa, illetve a világ felé. A modernisták 1923-24-ben azt mondták, elegük van a futurizmusból, mert Brazíliát a saját színeiben és hangulataiban akarták megjeleníteni. A gépekre koncentráló mozgalom szóhasználatában és szemléletmódjában megmaradt, de már a brazil embereket mutatta be, a brazil tájat, a brazil vidéket. Erre jó példa Jorge Amado O país do Carnaval (A karnevál országa – a szerk.) című, 1931-es első regénye, ahol egy jóember kimegy Párizsba, majd vissza a brazil karneválba, ahová magával viszi francia szeretőjét is, ám egy afroamerikai brazil férfi elcsábítja tőle, mert

Aki ismeri a latin-amerikai irodalmat, tudja, hogy őserdő és pusztaság uralja ezt a területet. Marquez Száz év magányának őserdeje, az őserdei falu egy toposz-közhely, de Brazíliában nem nagyon volt ilyen. Ha az irodalmi hely kérdésével foglalkoznak, vagyis hogy mi az a hely, ahol meg lehet valamit jeleníteni, az hiányzott Brazíliában, mert az Amazóniát nem fedezték fel. Van pár író, aki Amazóniáról ír, van is köztük nagyon jó írás A modern brazil elbeszélés című antológiában, de irodalmilag nem volt kiaknázható ez a tipikus, északkeleti terület. Euclides da Cunha nagyon jól ráérzett, hogy

A visszatérő szárazságaival, az emberekkel, akik elvándorolnak onnan, és bejárják egész Brazíliát. Egyik helyről a másikra mennek, bármit megcsinálhatnak. Cunha könyvét 1944-ben lefordították, majd utána többször is kiadták Amerikában.

Pál Ferenc műfordító, irodalomtörténész (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Fidelio)

Márai is az angol fordítást olvasta, és a történet nagy hatással volt rá. Nagyjából tíz évig érlelte magában a szándékot, magát a könyvet pedig két évig írta, ami nála szokatlanul hosszú időnek számít. A kisregény 1970-ben jelent meg.

Márai sokáig töprengett rajta, mert nem találta meg, mi az értelme az egésznek. Aztán az 1968-as hippi mozgalmak idején meglelte. Szabó Ádám Canudos ösvényein című könyvében sok érdekességet lehet olvasni erről.

Valóban, és Szabó Ádám össze is hasonlítja, Márai az eredeti műhöz képest hol változtatott a történeten. Beleírt például egy sajtótájékoztatót, majd egy nagyon erős fürdőzős jelenetet. Gyönyörűen írja ott, hogy „Egy nő fürdött... és mi emlékeztünk, hogy volt az életben más is, mint ámokfutó kegyetlenség és állatiasság.” Mit gondol, miért lehetett fontos Márainak ez a téma?

Említette a fürdőzős jelenetet, szerintem Márai ezért írta meg az egészet. Sorra végzik ki az embereket, erre ott egy európai nő, aki azt mondja, hogy ő fürdeni szeretne. Az én értelmezésemben ebben a kisregényében Márai a társadalomból kivonuló hippi mozgalmak ellen mondja, hogy

Canudos sem engedhette meg magának, hogy más utat járjon be, mint Brazília, bármennyire is mellette volt Márai rokonszenve. Ugyanúgy nem lehet megtenni azt sem, hogy az ember a 20. században visszatérjen egy azt megelőző életformához.

Pál Ferenc műfordító, irodalomtörténész (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Fidelio)

Márai írta, hogy még sosem járt Brazíliában.

Szerintem ez a könyv egy példabeszéd volt, Brazília metaforikus ábrázolásával. De nem kell ahhoz a helyszínen járni, hogy az ember regényt írjon róla. Egy zseniális író azt is tudja, amit nem látott.

Kacérkodott a gondolattal, hogy lefordítsa a teljes Euclides da Cunha-művet?

Ha egy kiadó nagyon megkérne rá, akkor megcsinálnám.

Reméljük, így lesz. Márai Canudosról szóló könyve Brazíliában is megjelent. Más műveit is lefordították portugálra?

A gyertyák csonkig égneket és még kettőt vagy hármat megjelentettek. Nagy sikere volt az Ítélet Canudosban-nak, hiszen róluk írták. A brazil ember olyan, mint a kamaszgyerek, amikor nézegeti magát a tükörben, és szereti hallani, hogyan ítélik meg. Amikor Magyarország millecentenáriumi ünnepségére készültünk, meghívtak Brazíliába, hogy tartsak néhány előadást. Kinn több előadást is fölajánlottam az ősmagyarokról és a magyar nyelvről, és mellékesen a magyarországi Brazília-képről. Mindenütt ezt kérték elsőnek. Mondta is a nagykövet, hogy ne mondd, hogy készítettél egy ilyen tanulmányt, de tudták, és mindenhol kérték is.

Pál Ferenc műfordító, irodalomtörténész (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Fidelio)

Jelenleg milyen a Brazília-kép nálunk? Még mindig ott tartunk, hogy foci és karnevál?

Folyamatosan változik. A magyar irodalomban Brazíliáról először a költő Zrínyi Miklós Az török áfium ellen való orvosság című művének végén ír, ami így szól: „Úgy hallom, Braziliában elég puszta ország vagyon; kérjünk spanyol királytul egy tartományt, csináljunk egy coloniát, legyünk polgárrá.” Zrínyi itt elkívánkozik Brazíliába, ez a pár sor a politikában való jártasságát is jelenti, hiszen mindezt a spanyol királytól kéri. 1580-ban ugyanis meghalt I. Sebestyén portugál király az Alcácer Quibir mellett vívott csatában, és egy jó ideig spanyol uralom volt Portugáliában és Brazíliában. A magyar irodalomban Zrínyi műve óta tudunk Brazíliáról, a sajtóban pedig az ország az 1790-es évektől van jelen. Először civilizálatlan világként festik le, majd amikor a francia invázió elől menekülve a királyi család Brazíliába költözött, egyre többet írnak az országról. Beszámolnak a brazil függetlenedés folyamatáról, 1822-ben pedig szinte hétről hétre követhetjük a korabeli magyar újságokból, hogyan vívták ki a függetlenséget. 1817-ben megtörtént a diplomáciai kapcsolatok felvétele, majd megkezdődött a kivándorlás. Valamikor az 1850-es években, Brazíliában megjelent egy antológia Petőfi, Vörösmarty, Kisfaludy verseivel. Utána jöttek a kritikák, hogy mégsem olyan jó hely Brazília, miként az emigránsok beszámoltak róla, de a 19. század második felében a sajtót olvasó polgárság már igényelte a Brazíliáról szóló híradásokat, mert az ország benne volt a lelkünkben. 1856-ban jelent meg Jókai Mór Tíz millió dollár című elbeszélése, ahol két ember utazgat, hajótörést szenved, és tíz napot Rio de Janeiróban tölt. Jókai világpolgár volt, Az arany embertől kezdve A jövő század regényéig mindenütt történik említés Brazíliáról. A két világháború között a brazíliai magyar konzul, Boglár Lajos nagyon sokat tett a kivándorolt magyarok anyaországhoz kötéséért a Julianus program keretében, a fia, ugyancsak Boglár Lajos, aki ott született, kultúrantropológusként hasonlóan erősítette a két ország kapcsolatait. Úgyhogy

A harmincas évek végén megkezdődtek a zsidóüldözések, Rónai Pál is akkor menekült ki Brazíliába.

Pál Ferenc műfordító, irodalomtörténész (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Fidelio)

A legendás filológus és irodalmár, A Pál utcai fiúkat is ő fordította le portugálra.

Igen, és Sao Paulóban kötelező olvasmány is volt az iskolákban. A Himnuszt szintén ő fordította le, és nagyon jelentős esszétevékenységet is folytatott Brazíliában.

Ismerte őt személyesen?

Igen. Derék ember volt, és bár már nem él, mindmáig nagyon szeretik őt Brazíliában. Nagyon sokat tett a műfordításért és a magyar irodalom megismertetéséért Brazíliában. Írt Adyról, Jókairól, Mikszáthról, és nagyon sokat fordított, többek között Az ember tragédiáját is. Ismeri Rónai Pál fordításkötetét, a Brazília üzent?

Pál Ferenc műfordító, irodalomtörténész (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Fidelio)

Igen, kortárs brazil költők verseit tartalmazza.

Ebben is van utalás arra, amiről Bálint György is megemlékezik Brazíliai regény című írásában, hogy

Az ötvenes években Brazília egyfelől a politikai ellenállás hazája volt, miszerint nem adjuk meg magunkat az amerikai hegemóniának, megőrizzük a szuverenitásukat, másfelől a vágyak vágyképe is. Mindenki kíváncsian fordult Brazília felé a karnevál, a szamba, a futball és az egzotikum miatt. Az ötvenes-hatvanas évek elejétől Boglár Lajos etnológus, kulturális antropológus tevékenysége következtében megismerhettük az indián világot, ami már egy árnyaltabb Brazília-képet mutat. Mário de Andrade 1927-es könyve, a Makunaíma is ide sorolható. Óriási sikere volt itthon, amikor 1983-ban megjelent. A mű nagyon izgalmas, arról szól, hogy az őserdő mélyén megszületik Makunaíma, amibe a természet is beleremeg, vagyis úgy jön a világra, mint egy eposzi figura. Makunaíma nagy csibész, mint általában a brazilok. Amikor meztelenül fürdőznek, mindenfele nyúlkál a víz alatt, és ez a pajzán, góbés hangulat jellemzi az egész művet. Makunaíma fölkerül a fővárosba, és lányok után rohangál, de nem érzi jól magát, és vissza akar menni az őserdőbe. Ám az már nem létezik, és Makunaíma mindent elveszít. A fordításnál két hónapig mást sem csináltam, csak az Urania Állat- és növényvilágát bújtam, hogy megtaláljam a könyvben szereplő lehetséges magyar elnevezéseket.

Pál Ferenc műfordító, irodalomtörténész (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Fidelio)

A kiadvány húszezer példányban jelent meg, és fél év alatt el is fogyott. Megragadott benne ez a modernista szemlélet, és itt éreztem meg azt, hogy magamévá kell tennem Brazíliát. Akkoriban jött a brazil foci, és a politikában megjelent a katonai diktatúra. Azt írták, gazdasági csoda a szuronyok hegyén, aztán jöttek a tévéregények, a Rabszolgasors, ami után Magyarországon Isaura felszabadításáért gyűjtést rendeztek. Ez egy széles körben ismert történet, de van, amiről még biztosan nem hallott. 1987-ben jött Magyarországra az Isaurát alakító Lucélia Santos, és akkor fordították le az Isaura, a rabszolgalány című regényt. Pont akkor volt nálunk ez az őrületes nagy hóesés. Az Európa Könyvkiadó százezer példányban adta ki a regényt, mondván, el fog kelni. De a nagy hó miatt nem tudták elszállítani a könyveket a debreceni gyorsnyomdából. Végül az első ötvenezer példány úgy jutott el a fővárosba, hogy a kiadó kibérelt a honvédségtől egy lánctalpas harckocsit.

Őrületes történet. Ön először a spanyol nyelvvel foglalkozott. Hogyan került kapcsolatba a portugállal?

A gimnáziumban spanyolt tanultam, meg oroszt. Harmadéves egyetemistaként Ady-verseket olvastam spanyolul. A spanyol modern nyelvként él bennem, és a költeményeknek valahogy nem volt adys hangulatuk. Adynál meg tudjuk, hogy a bibliás hangzás is benne van. A portugál nyelv viszont egy kicsit régebbi nyelvállapotot képvisel, mint a spanyol, és amikor a kezembe került pár portugálra fordított Ady-vers, azt mondtam, hű, ez az, így kell megszólalnia Adynak! Megismerkedtem néhány nálunk tanuló brazil egyetemistával, meghallgattam Chico Buarque dalait, és elhatároztam, hogy intenzíven fogom tanulni a nyelvet. Nem tudom, hogy a szerelem mibenlétével tisztában van-e?

Milyen szempontból?

Ha az ember az első randevún szerelme birtokába jut, akkor lehet, hogy csak úgy tekint rá, mint egy zsebkendőre. Ha viszont várnia kell, hogy megérlelődjön a dolog, megnyílhatnak a mélyebb rétegek is. Magyarországon a hetvenes években nem volt portugál nyelvkönyv. Jóban voltam az idegen nyelvű könyvesbolt egyik munkatársával, akitől megtudtam, hogy lehet külföldről könyvet rendelni. Így jutottam hozzá a Langenstein-féle nyelvkönyvhöz. 1974-ben 2500-3000 forint körül voltak a fizetések, ez a kiadvány 2000 forintba került, és nagyon egyszerű nyelvkönyv volt. Akkor kezdtem el portugálul tanulni.

Pál Ferenc műfordító, irodalomtörténész (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Fidelio)

Sokat segített, hogy amikor Kubában tanultam, megismerkedtem egy igazi lisszaboni „dialektusban” beszélő angolai nyelvtanárral, így megértettem az elég „zártan” beszélő portugálokat. Azután, amikor visszatérve a Magyar Rádióban dolgoztam, valahogy megtudták, hogy beszélek portugálul, így felkértek tolmácsolni. Akkoriban nagyon gyorsan fejlődtek a kapcsolatok a portugál világ és Magyarország között, így legalább negyvenszer voltam Portugáliában, és jártam a portugál nyelvű afrikai országokban is, csak Brazíliába nem jutottam el. Mindenki mondta, hogy te, aki ilyen jól ismered Brazíliát, hogyhogy még nem jártál ott? A jég 1996-ban tört meg, és azóta már vagy tizenötször kiutaztam.

Akkor volt ideje elmélyülnie ennek a szerelemnek... Mit tapasztal, most is van itthon kíváncsiság és nyitottság a brazil irodalom irányában?

A 70-es, 80-as, 90-es években, kultúrára hivatkozva, mindent el lehetett adni. Ma már nincs így. Véletlenül a szemem elé került, hogy 2008-ban az egyik kiadó újra ki akarta adni Jorge Amadót. Meg is jelent a Galád kandúr és Fecske kisasszony című mesekönyve, majd utána semmi. Szerintem a mai diákok nem ismerik se Jorge Amadót, se a jó ideig divatos Paulo Coelhót.

Pál Ferenc műfordító, irodalomtörténész (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Fidelio)

Nagy kár, mert Jorge Amado személyes kedvencem, szerencsére évtizedekkel ezelőtt jó pár művét magyarra fordították, és kiadták. Az is nagy öröm, hogy néhány éve a brazil irodalom állócsillagának, Clarice Lispectornak két könyve, A csillag órája és a Minden történet is megjelenhetett, ez utóbbi novellagyűjtemény egy részét ön fordította. Tavaly óta, száznegyvenkét év késéssel, Machado de Assis Brás Cubas síron túli emlékezései című regénye szintén elérhető végre a magyar olvasóknak is, az ön fordításában.

Clarice Lispector nagy vállalkozás volt a Magvető részéről, mert itthon senki nem ismerte ezt a boszorkányos írót. Később a Brazil Nagykövetség keresett meg azzal, hogy szeretné népszerűsíteni itthon a brazil irodalmat. Kérdeztem, kire gondolnak? Machado de Assisra, meg Milton Hatoumra.

Jóval korábban, szintén az ön fordításában látott napvilágot egy igen különleges brazil regény, Ignácio Loyola de Brandão Zéro című könyve is.

Az nem egy olyan mű, ami megjelenhetett volna, de akkoriban volt egy fiatal írókból és kritikusokból álló kör az Írószövetség mellett, így „kísérleti műként” megjelenthetett a JAK kiadásában. Egy másik ilyen kalandos kiadás az Antologia do moderno conto brasileiro/A modern brazil elbeszélés antológiája volt, amely a Brazil Nagykövetség támogatásával jelent meg, és nagyon szép könyv lett.

Pál Ferenc műfordító és irodalomtörténész (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Fidelio)

Mi az, amire a fordításai közül a legbüszkébb?

A Makunaímára, mert hályogkovácsként csináltam, de ráéreztem a hangulatára. Sokszor van benne magyarázat, amit hozzátettem, olyan alkalmakkor is, amikor az eredeti szövegben nem szerepelt, de nem hamisítottam meg a művet.

A tartalmat kell átadnom azzal a hangulattal, de nem biztos, hogy ugyanolyan eszközökkel, amiket az író megteremtett. De elsősorban az olvasót kell kiszolgálni.

Milyen örömet okoz egy mű fordítása?

A felfedezés gyönyörűségét, hogy az irodalmon keresztül találjak meg egy világot. Nagyon szeretem a nyelvi játékokat is, kevés olyan van, amit nem tudok megoldani. Olykor napokig töprengek egy-egy szójátékon, hogy lehet lefordítani. És nagyon szeretek vaskos kiszólásokat, szlenget fordítani.

Mit fedezett fel a brazil irodalmon keresztül?

Magát Brazíliát.

Pál Ferenc műfordító, irodalomtörténész (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Fidelio)

És milyen ez a Brazília?

Izgalmas, egzotikus, sok modern vonással, ahol rengeteg kísérletező író van. De Brazília hatalmas ország, ahol több mint kétszáz millió ember él egy Európa-nagyságú területen. Csak csipegetni tudok az irodalmából. Machado de Assis a kedvencem, mert 19. századi íróként egészen modern, szinte kísérleti prózát ír, hasonlóképpen a modern nagyvárosi argót megszólaltató Rubem Fonsecához, aki szívesen bontja fel a hagyományos prózaformákat. Hilda Hilstet javasoltam is magyar fordításra, ám túl pornográfnak találták. Akit még nagyon szeretek, az João Guimarães Rosa. Vagy ott van a már említett Clarice Lispector, aki nem valóságos történeteket ír, hanem szövegeket alkot, de vannak még mások is, akik megpróbálnak a modernizmustól kezdve létrehozni valami olyat, ami nincsen. Nyelvileg újra megfogalmazni valamit,

Ezt próbálják meg, olykor botladozva. Mindenki azt mondta, hogy 19. századi írókat könnyű fordítani, mert az ember csak nekiáll, és csinálja. Ebben van is valami igazság. De én a fordításnál a bíbelődést imádom. Amikor szavakat keresek, mert utána kell néznem bizonyos dolgoknak, a növényeknek, állatneveknek. Amikor nemcsak gépiesen fordít az ember, hanem kutatni is kell, hogy aztán mögé egy egész világot föltérképezzen.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Pál Ferenc (fotó/forrás: Gordon Eszter / Fidelio)