Könyv

Darvasi László kapja idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat

2023.05.31. 09:45
Ajánlom
A József Attila-díjas költő Az év légiutas-kísérője című novelláskötetéért, valamint teljes írói életművéért veheti át az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Visky András, Babics Imre, Herczog Noémi és Bene Sándor vehet át elismerést. A díjakat június 5-én a Magyar Zene Házában adják át a zenei Artisjus-díjakkal együtt.

Az Artisjus Egyesület 2006-ban hozta létre az Artisjus Irodalmi Díjakat, amit alapítása óta összesen 84 költő és író kapott meg. Az elismerés célja az előző év egy kiemelkedő, különösen értékes alkotásának jutalmazása, a további díjak pedig ösztönzésül szolgálnak a tehetségüket már bizonyított művészek munkájához. A díjazottakról irodalomtörténészekből és írókból álló bizottság dönt, a testületben idén Báthori Csaba, Bazsányi Sándor, Grecsó Krisztián, Margócsy István, Reményi József Tamás, Szilágyi Zsófia és Szörényi László vett részt.

Az Artisjus Irodalmi Nagydíjat Az év légiutas-kísérője című novelláskötetéért, valamint teljes írói életművéért kiérdemlő Darvasi László babérkoszorús és József Attila-díjas író 1962-ben született, a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakának elvégzése után tanárként dolgozott. A rendszerváltás idején a Délmagyarország című szegedi napilap munkatársa volt, részt vett a Pompeji című irodalmi folyóirat megalapításában. Az Élet és Irodalomnak 1993 óta főmunkatársa, írói álneve Szív Ernő. Műveit több nyelvre lefordították, többek között Brücke-, Rotary- és Tisma-díjjal is kitüntették.

„Novellában nem lehet fecsegni” – Darvasi László a Lírástudók vendége

Kapcsolódó

„Novellában nem lehet fecsegni” – Darvasi László a Lírástudók vendége

Kisprózakötettel köszönti a Magvető Kiadó a hatvanéves Darvasi Lászlót. Harmincegy írást tartalmaz nagyjából 260 oldalon Az év légiutas-kísérője című könyv, amelyről Grisnik Petra, a Lírástudók műsorvezetője kérdezte az írót.

„Az Artisjus-nagydíjas kötet nem csak mutatja a ma magyar valóságát, de szagolja, érzi, öleli és érti is. A novellákat mesterdaraboknak nevezi a könyv kiadója, és a kiadás évében hatvanéves szerző valóban semmit sem bízott a véletlenre.

Nincs olyan elem, mondat, szó, névelő, aminek ne lenne jelentése vagy jelentősége később.

Az év légiutas-kísérője dermesztően nagy próza, a mindenkori magyar novellatermésben is alapvetés, és kijelöli szerzője helyét a kortárs magyar irodalom élvonalában” – írta laudációjában Grecsó Krisztián.

darvasi-az-ev-legiutaskiseroje-230729.jpg

Az év légiutaskísérője (Fotó/Forrás: Magvető Kiadó)

Babics Imre Dérkristályok Növekvő Sóhajából című verseskötetéért részesül a szerzői egyesület elismerésében. A József Attila-díjas költő 1961-ben született Budapesten, 1999 óta Bakonyszücsön él. 2011 óta a Napút kulturális folyóirat versszerkesztője, tizenkét kötete jelent meg. „Babics Imre műve bravúros módon egyszerre érzékeltet valamit a körülöttünk lezajló természeti és erkölcsi apokalipszis súlyosságából, tehát az emberi-természeti pusztítás tragikus méreteiből, ugyanakkor művét valamely önfeledt reménység ragyogása itatja át” – írta Báthori Csaba a kötetről szóló méltatásában.

visky-094349.jpg

Visky András: Kitelepítés (Fotó/Forrás: Líra Könyv)

Próza kategóriában Visky András a Kitelepítés című könyvéért kapja idén az Artisjus-díjat. A József Attila-díjas író, drámaíró, dramaturg, egyetemi tanár 1957-ben született Marosvásárhelyen. A Széchenyi Művészeti és Irodalmi Akadémia tagja, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem professzora, a budapesti Károli Egyetem oktatója, a kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetője. Művei számos nyelven jelentek meg, az általa megalkotott „barakk dramaturgia” fogalmát egyetemeken oktatják.

„Visky meg tudta csinálni azt a könyvet, amelyre egész írói pályáján készült,

talált hozzá nyelvet és formát, felidézett, megformált és keresett hozzá emlékeket, teremtett emlékezetes irodalmi alakokat, nehezen felejthető családot és lágerközösséget” – írta méltatásában Szilágyi Zsófia.

Bene Sándor A harmadik szirén – Zrínyi Miklós költészete című monográfiájáért kapja a díjat. Az irodalomtörténész a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézete Reneszánsz Osztályának főmunkatársa, a Károli Gáspár Református Egyetem és a Zágrábi Egyetem tanszékvezetője, a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság főtitkára. „Bene Sándor mintegy folytatja és igazolja Arany János befejezetlen akadémiai székfoglalójának tételét, mely szerint Zrínyi valóban irodalmi nagyság. Példát mutat abban is, miképpen lehet az összehasonlító irodalomtudomány eszközeivel élni a nemzeti irodalmi nagyság bemutatására” – méltatta a díjazott munkáját Szörényi László.

Herczog Noémi a Kuss! – Feljelentő színikritika a Kádár-korban című monográfiájáért kapja a díjat. A Bécsy Tamás-díjas kritikus, színházesztéta az ELTE angol-esztétika szakának elvégzése után az SZFE-n doktorált, 2013 és 2020 között az SZFE vendégoktatója volt, jelenleg a Freeszfe Egyesület tagja. A Színház folyóirat szerkesztője, az Élet és Irodalom színikritikusa, oktató a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Karán. „Herczog Noémi könyve felhívja a figyelmet a mindenkori kritikus felelősségére: véleményének összhatását nem az ő esztétikai ítélete fogja meghatározni, hanem az: milyen erőtérben hangzik fel a vélemény” – méltatta a díjazott munkáját Margócsy István.

A korábbi években többek között Takács Zsuzsa, Kovács András Ferenc, Berkovits György, Nádasdy Ádám, Pintér Béla, Tőzsér Árpád, Kukorelly Endre, Márton László és Bereményi Géza részesült az elismerésben.

Fejléckép: Darvasi László (fotó: Fábián Évi / Fidelio)

Elbeszélhetővé tenni az elbeszélhetetlent – interjú Darvasi Lászlóval és Darvasi Áronnal

Kapcsolódó

Elbeszélhetővé tenni az elbeszélhetetlent – interjú Darvasi Lászlóval és Darvasi Áronnal

A Jurányi Ház új bemutatója, a Madárhegy különleges feladat elé állította a darabot íróként és rendezőként is jegyző Darvasi Áront: színészként is bemutatkozott az előadásban. Az alkotóval, valamint édesapjával – a dráma társszerzőjével –, Darvasi Lászlóval az alkotás folyamatáról, a kortárs színházról és a fiatal alkotók helyzetéről is beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.
Vizuál

A fotózás Oscarjához kapcsolódó rangos elismerésben részesült a Fidelio állandó vendégszerzője

Hegedűs Ákos (morpho) Chicks (Csajok) című képét ismerték el az IPA döntnökei a professzionális kategóriában.
Színház

13 produkció versenyez az online térben zajló eSzínház Fesztiválon

Szeptember 22. és október 1. között immáron harmadik alkalommal rendezik meg az ország egyetlen online színházi találkozóját, az eSzínház Fesztivált. A legjobb előadásokat és alakításokat szakmai zsűri díjazza, továbbá közönségdíjat és különdíjakat is átadnak.
Jazz/World

Kortársai, barátai emlékeznek az egy éve elhunyt Szakcsi Lakatos Bélára a BJC-ben

A legnagyobb formátumú jazz-zongoristára, Szakcsi Lakatos Bélára emlékeznek halálának évfordulóján, 2023. október 2-án kortársai és barátai a Budapest Jazz Clubban.
Vizuál

KÉP-regény: Bye bye, Szása!

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal egy régi szovjet laktanyában szerzett élményeit eleveníti fel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv hír

Médicis-díjra jelölték Krasznahorkai László regényét

A Báró Wenckheim hazatér című regény francia kiadása felkerült a rangos elismerés hosszú listájára, a végső győztest novemberben jelentik be Párizsban. Krasznahorkai László könyve a közelmúltban már elhódított egy francia irodalmi díjat.
Könyv hír

Ők a 2023-as irodalmi Nobel-díj esélyesei

A fogadóirodák szerint a kínai Can Xue lehet a befutó októberben. Nádas Péter idén nem szerepel az esélyesek közt, Krasznahorkai László neve azonban megtalálható a listán.
Könyv interjú

Kemény István a Budapest Nagyregényről: Megtetszett a feladat majdnem-lehetetlensége

Kemény Istvánt, a Budapest Nagyregény egyik szerzőjét kérdeztük egyebek közt arról, miért vállalta el a felkérést, hogyan lehet megőrizni az alkotói szabadságot egy ilyen projektben, illetve mely másik szerzők fejezetei inspirálták a leginkább. Villáminterjú.
Könyv ajánló

Minden eddiginél több külföldi szerzővel rendezik meg az őszi Margót

Jón Kalman Stefánssonnal és Sigríður Hagalín Björnsdóttirrel is találkozhatunk októberben a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron. A négynapos eseményen mutatja be új könyvét mások mellett Parti Nagy Lajos, Bödőcs Tibor és Varró Dániel is. 
Könyv hír

A Német Könyvdíj rövidlistájára is felkerült Terézia Mora regénye

Öt másik könyv mellett a magyar származású művész Muna oder Die Hälfte des Lebens című kötete is esélyes a rangos irodalmi elismerésre. Terézia Mora korábban már elhódította a díjat.