„Hadd kezdjem azzal, milyen megtiszteltetés, hogy engem kértek fel a megnyitóbeszéd megtartására. Ráadásul azután, hogy egy magyar író kapta meg az irodalmi Nobel-díjat. Mert az persze igaz, hogy nekem is jutott egy jelentős elismerés,
viszont – a szó bármiféle leegyszerűsített értelmében véve – én nem vagyok magyar író.
A tény, hogy itt és most angolul szólok Önökhöz, eléggé árulkodó” – kezdte meg beszédét június 11-én a 97. Ünnepi Könyvhét megnyitóján a rendezvény díszvendége, a Booker-díjas David Szalay, aki elsősorban saját identitásáról és Magyarországhoz való viszonyáról vallott, amely saját szavai szerint „bonyolult helyzet”.
Mint mondta, Magyarország rendkívül fontos szerepet játszott az életében, a legkülönbözőbb módokon, például életében először itt kapott honoráriumot egy szövegéért. Felidézte, hogy 1992-ben, tizennyolc éves korában néhány hónapig dolgozott a Magyar Rádióban is, ahol többnyire mások által írt szövegeket kellett felolvasnia, de hetente ő is leadott egy cikket, amelyben az országról szerzett benyomásait örökítette meg. Itt ismerkedett meg pártfogójával, egy Charlie Coutts nevű skót kommunistával, akit „ifjonti idealizmusa” 1956-ban Magyarországra hajtott. „Amikor búcsút vettünk egymástól, közölte velem: bízik benne – sőt meg van győződve róla –, hogy a jövőben könyveket fogok írni. Az efféle megjegyzések – s különösen tőle, aki mégiscsak szaktekintély volt – bevésődnek egy fiatalember elméjébe, és egyfajta igazságként őrződnek meg, melynek az ereje képes befolyásolni azt, ami később és másutt történik.
Test
Egy, a világtól és saját magától elidegenedett férfi élete a felemelkedéstől a mélybe zuhanásig. A lecsupaszított prózában megírt, mégis mélyen megrendítő Test egy magyar származású férfi életének legfontosabb pillanatait követi végig a kamaszkorától kezdve évtizedeken keresztül – bemutatva, hogyan roppantják fokozatosan össze döntéseinek következményei.
A kötet megvásárolható a Líra webáruházában.
David Szalay ugyanakkor már korábban, a hetvenes és nyolcvanas években is járt Magyarországon, erről az időszakról töredékes, az álmokhoz hasonlatos gyerekkori emlékei maradtak meg: a Balaton vagy épp karácsonyozás pécsi panellakásokban.
Villanások ezek, ha szabad így mondanom, egy magyar gyerekkorból, amely valójában nem adatott meg nekem
– fogalmazott, hozzátéve, hogy később, a már nem olyan távoli múltban valóban élt Magyarországon néhány éven keresztül.
„Az összes itteni élményem – a kora gyerekkori emlékektől az alig pár évvel ezelőtt történt eseményekig – így vagy úgy, de beszivárgott a magyarul a múlt hónapban megjelent regényembe, a Fleshbe, vagyis a Testbe. Nem vitás, hogy nélkülük a regényem nem születhetett volna meg. […]
Úgy hallom, hogy a regény bizonyos értelemben kiegyenlíti nyelvi adósságomat, mert fordításban olvasva majdnem olyan, mintha egy igazi magyar író írta volna az anyanyelvén.
Emiatt azt hiszem, annak ellenére, hogy nem vagyok magyar író, a Test – a maga titokzatos, megfoghatatlan, kísérteties módján – valahol magyar könyv. Vagy legalábbis olyan, amely Magyarország és egy másik világ közötti szürke zónában létezik. Ahogy tulajdonképpen én magam is” – fogalmazott.
A művész jellegzetes emigránsgyereknek és örökös kívülállónak nevezte magát, hozzátéve, esete annyiban szokatlanabb a többinél, hogy nemcsak az egyik szülője magyar, hanem az ő gyermekei is. „Itt születtek, itt nőttek fel, hamisítatlan helybeliek, anyanyelvi beszélők, amilyen én már sohasem leszek. Emiatt aztán egyre inkább úgy érzem, afféle egygenerációs rendellenesség vagyok, az elődeim és az utódaim is magyarok, csak én nem vagyok rendes magyar.
Csupán egy vargabetű. Holtág. Bennfentes kívülálló, aki ide is tartozik, meg nem is, aki sehol sincs igazán otthon. Ami, azt hiszem, a művész örök érvényű pozíciója.
A 97. Ünnepi Könyvhetet ezennel megnyitom” – zárta beszédét David Szalay.
(Cikkünk David Szalay beszédének írott változata és Barabás András fordítása alapján készült, amely az Élet és Irodalom hasábjain jelent meg.)
Fejléckép: David Szalay (Fotó/Forrás: Jonas Matyassy / Ünnepi Könyvhét)
hírlevél
