Dsida Jenő, az egyik legjelentősebb erdélyi magyar költő 1936-ban már kiadta életében megjelent mindkét verseskötetét (Leselkedő magány, 1928 és Nagycsütörtök, 1933), az emlékkönyvi bejegyzés – ami alkalmi vers is egyben – címzettje George Sbârcea (1914–2005) román zeneszerző, író, diplomata, neves műfordító volt, aki zeneszerzőként fiatal korában a Claude Romano nevet használta – ennek később még lesz jelentősége. George Sbârcea emellett szenvedélyes könyv- és dedikációgyűjtő is volt, és 1978-ban ő fordította románra Füst Milán A feleségem története című regényét.

Visszaemlékezéseiben Sbârcea felidézte a harmincas évek elején kezdődött barátságukat: Dsidát, mint sok más magyar szerzőt, könyvesbolti eladó korában ismerte meg - a költő hozzájuk járt vásárolni. Később Sbârcea megzenésítette Dsida Jegenyék című versét, majd közös munkába kezdtek: elhatározták, hogy zenés darabot készítenek Móra Ferenc Dióbél királyfi című meséjéből. Dsida írta volna a színpadi szöveget, Sbârcea pedig a zenét. 1933 tavaszán már készen is voltak az első három kép vázlatával, ám ezek felolvasása során kiderült, hogy hiba van a darabbal: Sbârcea neve. Mint írja: „Kiadott szerzeményeim Claude Romano álnév alatt kerültek forgalomba. Valódi nevemen, mint kritikus és közíró szerepeltem. A színtársulat igazgatójának egyik sem felelt meg: eredeti magyar mesejátékról lévén szó, magyar zeneszerzőt igényelt, vagy legalábbis magyaros hangzású nevet a plakátra. Végül a Barcsay lett a magyaros álnév: az igazi név magyarra „fonetizálásával”.

Az emlékkönyv versike négy sora egyszerre utalt a művészi álnévre és a magyarul írt cikkeiknél használt szignóra: „Légy Sbárcea, – nem bánom, légy Claude Romano, – nem bánom, légy Barcsay, – nem bánom, – de ember vagy, ez a fontos.”

A vers éppen azt a névproblémát – gyakorlatilag identitás-kérdést – szövegezte meg, ami a Dióbél királyfi kapcsán felmerült: mindegy, hogy hívnak valakit, mindenkinek úgysem tud megfelelni – a lényeg, hogy emberséges legyen. Dsida verse 1971-ig ismeretlen volt a közönség számára – csupán Sbârcea tudott róla, akinek emlékkönyvében lapult.

A Dsida-kézirat dátuma csak egy nappal későbbi egy Tamási Áron-bejegyzésnél. Ez is összekapcsolja őket: nemcsak George Sbârcea emlékkönyvében kerültek egymás mellé, de a kronológiában is, Sbârcea egy nap eltéréssel találkozott Erdély legjelentősebb íróival. Tamási Áron emlékkönyvi bejegyzése: „Babrálhatod is egy kicsit.” Tamási Áron. 936. XI. 6.

Tamási Áron ekkor már a legjobb nevű erdélyi írók egyike, olyan művek szerzője, mint a Szűzmáriás királyfi (1928), az Ábel-trilógia (1926–1934), vagy a Jégtörő Mátyás (1935). A dedikáció egy színházi bemutató estéjén született: aznap mutatták be a kolozsvári Magyar Színházban a Szépmíves Céh és a színház drámapályázatán nyertes Tamási „színpadi játékot”, a Tündöklő Jeromost. Az idézőjelbe tett mondat pedig Tamási önidézete: egy variánsát éppen a Tündöklő Jeromos harmadik felvonásának elején mondja az egyik szereplő, Sáska Mihály évődőn Ágnesnek, miközben a lány a kocsmáros ingének nyakát gombolja: „Nem bánom, ha egy kicsit babrálod is.” A lány viszont így felel rá: „Nem cica maga.”

Ottlik Géza dedikációi ritkán bukkannak fel a hazai árveréseken. A Hajnali háztetők első kiadásából pedig eddig mindössze két példány került kalapács alá, ezen túl a Petőfi Irodalmi Múzeum is őriz további két ismert példányt. Ottlik ezt Tolnai Gáboréknak dedikálta - régi barátsággal. Ottlik Géza, az író és Tolnai Gábor irodalomtörténész, akadémikus generációs társak voltak - mindketten a Nyugat utolsó, „negyedik” nemzedékének tagjaiként indultak.

Az LGT 1992-es nagy képes – kottás emlékkönyvét Somló Tamás dedikálta. A Locomotiv GT gitárosa, énekese, számos sikeres dal szerzője az LGT feloszlása után évekig Dániában zenélt, majd a gyűjtemény kiadásának évében tért haza és akkor kezdett szólókarrierjébe. 2016-ban hosszú, súlyos betegség után hunyt el. Sírkövén – aláírása felett - egy szöveg nélküli kotta áll: a Ha a csend beszélni tudna című dal kottája.

Albert Flórián/Nagy Béla: Isten éltessen „Császár" című könyvét a szerzők - Albert Flórián és Nagy Béla - Szűcs Lajosnak és családjának dedikálták: Emlékül a Szűcs családnak… Az Aranycsapat című emlékező és tisztelgő kiállítás alkotásait és szövegeit tartalmazó albumot az utolsó élő tagok, Buzánszky Jenő és Grosics Gyula írta még alá. Utóbbi az Aranycsapat kapusa, 86-szoros magyar válogatott volt, az 1948 és 1954 között a veretlen magyar válogatott "Fekete párduc" becenevet viselő, állandó kezdő kapusa. Ő védett a legendás 1953-as Anglia elleni, 6:3-as mérkőzésen is. Buzánszky Jenő ugyanakkor hátvédként játszott az Aranycsapatban: ő 49-szeres magyar válogatott labdarúgó volt, szintén a Nemzet Sportolója.

Márffy Ödön (1878 – 1959) nemcsak híres festőművész volt, hanem grafikusként könyveket is illusztrált, köztük a licitálásra került egyedi – összesen 200 példányban - 1920-ban megjelent német nyelvű Petőfi kötetet is. A borító mellett öt kőrajz is szerepel benne – és persze Márffy aláírása. A bibliofil kötet pedig nem más, mint a magyar nyelven is 200 példányban megjelentetett Petőfi Sándor: Szilaj Pista; Salgó ikerkiadványa.

Szép Ernő: Vétkeztem című, 1951-ben kiadott novelláskötetét Királyhegyi Pálnak dedikálta. Utóbbi híres 1950-es táviratáról, amit állítólag Sztálinnak küldött: „A rendszer nem vált be stop Tessék abbahagyni stop Királyhegyi stop”. A humorista író élt Amerikában és Angliában, utána itthon 1956-ig be volt tiltva onnantól viszont újra írni kezdett és kabaré konferansziéként dolgozott a Fészek Klubban. A kötet szerzője, Szép Ernő (1884 – 1953) is igen sokoldalú volt: költő, író, újságíró, színpadi szerző. Budapestre költözve csak az írásaiból élt, az újságok mellett a hazai kabaréirodalom úttörője volt. 1944 augusztusában az egyik csillagos házba internálták, ahonnan a svéd követség mentelmi útlevelével rövid időre kiszabadult. Később munkaszolgálatra hívták be.

Többek között Kosztolányi Dezső — Kosztolányi Dezsőné, Fekete István — Fekete Istvánné, Széchenyi Zsigmond — Széchenyi Zsigmondné, Karinthy Frigyes — Karinthy Ferenc — Karinthy Márton kapcsolatokat is találhatunk az aukciós könyveiben. A rendkívüli bőség végén még néhány név: Germanus Gyula, Illyés Gyula, Kassák Lajos, Márai Sándor, Móra Ferenc, Pilinszky János, Wass Albert, gróf Széchenyi Zsigmond, Weöres Sándor. 

Fejléckép: Dsida Jenő / forrás: OSZK, Antikvárium.hu