Miközben az ikonikus szegedi helyszíneken a résztvevők visszaidézik a 20. század első évtizedeit, délután egy órától a Dugonics téren felolvasásmaratonon hangzanak el a költő versei. Az egyetemi és városi szervezetek, közösségek óránként váltják egymást a Rektori Hivatal előtt, de a felolvasásba bárki bekapcsolódhat egy-egy mű erejéig. Minden órának van egy „versőre”, aki az előadás folyamatosságát felügyeli.
Később az egész város csatlakozik az emléknaphoz. Radnóti szegedi évei ugyanis jól dokumentáltak, az egyetemi könyvtár elől indulva rekonstruálhatók a költő városban töltött időszakának legfontosabb helyszínei.
Az érdeklődők megnézhetik hol lakott, tanult, hol adta elő verseit – néhány szegedi kötődésű el is hangzik –, sőt kedvenc törzshelyére is betérhetnek.
Az egyetem központi épületében kiállítás is nyílik Radnóti emlékének adózva: Sonkodi Rita művésztanár, festőművész az egyetemtörténet ikonikus alakjait, valamint életük meghatározó tárgyait, helyszíneit vetette vászonra, képein így többek között Klebelsberg Kuno és Szent-Györgyi Albert mindennapjai is megjelennek majd.
Az emléknapról bővebb információ a Szegedi Tudományegyetem honlapján olvasható.
Fejléckép: Radnóti Miklós (forrás: Wikipédia)