Konrád György 1933. április 2-án született Debrecenben, egy jómódú zsidó családban. Gyermekkorát Berettyóújfalun töltötte, a helybéli zsidó elemi iskola, majd a polgári iskola első osztályába járt 1944-ig, amikor a német megszállás után szüleit a Gestapo és a csendőrség letartóztatta, és Ausztriába deportálta.
Konrád testvérével és unokatestvérével megjárta a birkenaui haláltábort is, nagynénjük jóvoltából azonban – akárcsak szülei - túlélték túlélték a Holokausztot.
Erről szóló emlékeit később az Elutazás és hazatérés című önéletrajzi regényében írta meg. (A Magvető Kiadó éppen e kötet kiadásával emlékezik meg a művész születésének 90. évfordulójáról.)
Konrád György polgári származása miatt később nem jelentkezhetett egyetemre, de felvették az Orosz Intézetbe, innen iratkozott át 1953-ban az ELTE magyar szakára. ahol 1956-ban diplomázott. Az októberi események idején egyetemi nemzetőr volt, ezt követően évekig állástalan.
Az ötvenes-hatvanas évek fordulóján bontakozott ki értekező munkássága, legszívesebben a francia és az orosz irodalom alakjaival és irányzataival foglalkozott. Első regénye, A látogató megjelentetését a Szépirodalmi Könyvkiadó nem vállalta, a Magvető azonban igen:
a könyv hatalmas siker lett, és máig a modern magyar irodalom egyik fontos műveként tartják számon.
Sükösd Mihály például a Kritika folyóirat 1969. évi 7. lapszámában így fogalmazott: „A látogató nem a szokásos első könyv, amelyből a szerző tehetségét lehet és illik kiolvasni. Ez a regény jelentékeny megvalósulás; az újabb magyar próza legjavához tartozik, nem félnék a minősítéstől: a Déry-regények, az Iskola a határon, a Rozsdatemető magas vonulatához. Írója szinte mindent tud a mesterség elméletéből is.”
Következő regényét, az 1973-as A városalapítót a Magvető politikai okokból elutasította, és csak négy évvel később, cenzúrázva adta ki. 1973 nyarán Konrád ügyészi figyelmeztetésben részesült, és elvesztette az állását. A dobai elmegyógyintézetben dolgozott, ahol készülő harmadik könyvéhez gyűjtött anyagot. A regény 1978-ban jelent meg A cinkos címmel, utóbb a művész első három kötetét összefüggő trilógiának nyilvánította.
1973-1974-ben Szelényi Ivánnal közösen megírták Az értelmiség útjai az osztályhatalomhoz című történetfilozófiai (illetve az ő műfajmegjelölésükkel: tudásszociológiai) esszét, amelynek kéziratát a hatóságok lefoglalták, a szerzők ellen pedig államellenes izgatás miatt vizsgálatot indítottak. A zaklatások elől Szelényi kivándorolt,
Konrád György pedig a belső emigrációt választotta.
1976-ban lejárt Konrád hároméves utazási eltiltása, és Nyugat-Berlinbe ment, ahol egyéves ösztöndíjat kapott. Innen New Yorkba, San Franciscóba és Párizsba látogatott el, csak 1979 márciusában tért vissza Magyarországra. 1982–84-ben ismét hosszabb külföldi út következett Nyugat-Berlinbe, New Yorkba és Párizsba. 1987–88-ban a Colorado College-ban oktatott világirodalmat. A magyar kulturális életből gyakorlatilag kiiktatódott, másfél évtizeden át mindössze A városalapító cenzúrázott kiadása (1977) és a Mondatok egy képzelt regényről című esszé (1982) jelenhetett meg tőle. Ugyanakkor az ország határain túl valamennyi műve megjelent (regényeit tizenkét nyelvre fordították le),
a külföldi közvélemény szemében ő lett a kortárs magyar széppróza legismertebb alakja.
A nyolcvanas években leginkább politikai-politológiai tárgyú cikkei váltottak ki jelentősebb visszhangot, kivált az Antipolitika című könyvének 1985-ös német kiadása. Ebben békés eszközökkel fölszámolhatónak mondta a jaltai egyezmény következményeit. A nyolcvanas évek elejétől Konrád részt vett a magyar demokratikus ellenzék mozgalmában, legtöbb műve „szamizdat” kiadásban is hozzáférhetővé vált Magyarországon. A publikálási tilalom végét jelezte az is, hogy 1988-ban megjelenhetett A látogató második kiadása.
1989 Konrád György „hazatalálásának” éve: sorra jelentek meg művei, számos interjú készült vele. Publicisztikája igen termékeny. Az SZDSZ országos tanácsának tagjaként közéleti szerepet is vállalt, 1991-ben egyik kezdeményezője a Demokratikus Charta nevű mozgalomnak. Politikai kiállását és írói teljesítményét külföldön korábban is jelentős díjakkal ismerték el (Herder-díj, 1983; Charles Veillon-díj, 1986).
1990-ben megkapta a szellemi teljesítményért járó legmagasabb magyar kitüntetést, a Kossuth-díjat,
2000-ben pedig „az európai országok közeledésében” kifejtett tevékenységéért a Károly-díjat. Nemzetközi tekintélyét jelzi, hogy 1990 és 1993 között a Nemzetközi Pen Club elnöke, 1996-tól két cikluson át (első külföldiként) a Berlin–Brandenburgi Művészeti Akadémia elnöke volt.
A nyolcvanas évek végén újabb regénytrilógia megírásába fogott, a kétezres években pedig dokumentarista igényű műveit írta meg: az Elutazás és hazatérés 2001-ben jelent meg, folytatásai, a Fenn a hegyen, napfogyatkozáskor 2003-ban, a Kakasok bánata 2005-ben, az Inga pedig 2009-ban látott napvilágot.
Konrád György Kartal Zsuzsának adott interjújában így fogalmazott arról, mi vezérli, amikor íróasztalhoz ül: „Egy szerencsés délelőtt sokat és könnyen írok; aztán elteszem, olvasgatom, fumigálom, faragom. Van ebben a pácolásban-füstölésben némi aggodalom is. Az ember gyanakszik magára, hátha nem érvényes.
Nem szeretnék henye, üres mondatokat kiadni a kezemből.
Egy elnémíthatatlan hang kérdezősködik. »Mondd, igaz ez? Van ennek a mondatnak teste? Megáll akár egymagában is? Nem lehetne kihúzni?« […] Nem szeretném ellopni az olvasó idejét. Apám tisztességes polgárember volt, a vevő pénzéért jó portékát adott. Butaság, ha az ember úgy akar jól járni, hogy kevesebbet ad azért a figyelemért, amit kap. Van, akinek az olvasás ünnepi lelkiállapot, ilyenkor nem illik vattacukrot kínálni a vendégnek. Meg aztán az önzés is ezt diktálja. Addig munkálom a munkadarabot, amíg tetszeni nem kezd; ha pedig még jó darab idő múlva is tetszik, akkor megérdemlem a vacsorát.”
Konrád György 2019. szeptember 13-án hunyt el hosszan tartó betegség után.
Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia, Arcanum
Fejléckép: Konrád György (Fotó/Forrás: Gordon Eszter)