Történelmi összefoglalás? Óda egy városhoz? Vallomás? Múltidézés? Mindezek egyszerre jellemzik Péntek Orsolya Vénusz jegyében – Pécs regénye című könyvét, és mégis: valahogy mégsem egészen pontos, ha eszerint akarjuk meghatározni ennek a műnek a lényegét. A szerző még a regény előtt, rövid esszében felvázolja a városhoz való viszonyát – Péntek ugyanis, saját bevallása szerint, Magyarországon kizárólag Pécsen, legfeljebb Óbudán érzi otthon magát –, ennélfogva le is tisztázza, hogy egy személyes indíttatású könyv megírására vállalkozott. Az olvasó ugyanakkor többet kap annál, mint hogy megtudja, mit jelent a szerző számára a város.

Péntek Orsolya: Vénusz jegyében című regénye (Fotó/Forrás: Lira.hu)

A történelmi távlatot és a bensőséges hangvételt azonban háttérbe szorítja a szerző szépirodalmi törekvése és emberközpontúsága. A Vénusz jegyében origójában ugyanis kétségkívül Pécs áll, de

Ezt Péntek árnyalataiban gyakran váltakozó, de mindig pontosságra törekvő nyelvezete is felerősíti, amely hol tömörségével, hol halmozásaival igazodik a karakterek világához, a történelmi kontextushoz. Péntek Orsolya képzőművészi ismeretei is félreérthetetlenül visszatükröződnek mondataiban: nincs olyan érzékszervünk, amelyet ne venne célba.

A törökök úgy tartották, Pécs a Vénusz bolygó jegyében állt, ezért a szerző valamennyi fejezetcímben megállapítja, az adott korszakot mely bolygó hatása alakította – ezzel mintegy ellensúlyozva a sokszor kegyetlen valóságot valamiféle időn és téren túlmutató elrendezettség feltételezésével. Ég és föld összhangba kerül – talán így lehetne a legkönnyebben jellemezni ezt a regényt, mert

A regénybeli Pécs elemi tulajdonsága ugyanakkor megfoghatatlansága is. A történelmi idők vonulásával folyton másnak mutatja magát, hol a barbár hordák vagy a pestisben elhunytak szagától bűzlik, hol pedig a törökök fűszerei, a rómaiak gyümölcsei illatozzák körbe. Lakói egyszer forradalomra, harcra készülnek, máskor pedig csak szeretnének leélni egy gondtalan életet. Pécs folyton aszerint alakul, ki, milyen élethelyzetben tekint rá, miközben a város lényegét tekintve mégsem változik: magába fogad bárkit, és otthont ad jónak, rossznak egyaránt. Akár egy mini-Európa.  

Péntek Orsolya (Fotó/Forrás: Péntek Orsolya regényei Facebook-oldal)

A regény elején úgy tűnik, mintha a szerző egyfajta generációs történetet próbálna levezetni, de mindez hamar megváltozik, belegabalyodunk az unokákba, ükunokákba, egy ponton pedig a családi vérvonal el is tűnik a szemünk elől, helyettük pedig nagy alakok jelennek meg. Látjuk például az idősödő Janus Pannoniust, amint csalódottan szemléli a mértékét vesztett Mátyás királyt, Klimó György püspököt, a csodáiról híres Idrísz babát, később pedig felbukkannak a Zsolnayak vagy épp az ’56-os láthatatlanok csoportja is. Emellett pedig bőséggel megjelennek a kisemberek is, akiknek szívét semmivel sem nyomták kisebb gondok, mint az előbbiekét. E tekintetben a regény gyakran kíméletlen is, éppúgy, ahogy az idő: alighogy megismerünk és megszeretünk például egy fiatal, szerelemtől égő kislányt, nem sokkal később már a férjét elvesztő asszonyként, majd az unokáját háborúba küldő nagymamaként látjuk, mígnem eltűnik a történelem zuhatagában.

A Vénusz jegyében tehát történelmi események és pillanatok gyorsan változó sorozata, amelyek úgy lapulnak egymáshoz, akár egy film képkockái, és így, összeillesztve, egy nagyobb egészet formáznak. Egyik fejezet sem fontosabb a másiknál, egyik főhős morális dilemmája sem súlyosabb, mint a következőé.

Ami pedig összeköti őket, az Péntek Orsolya elemző és értelmező tekintete, művészi látásmódja, amelyben egyszerre van benne Márquez korszakokat átfogó fantáziája, Hesse szelíd bölcsessége és Kosztolányi emberismerete.

A Vénusz jegyében végső soron ténylegesen történelmi összefoglalás, illetve óda és vallomás Pécs városához, a múlt aprólékos megidézésével. Péntek Orsolya könyve elsősorban azonban európai és magyar regény, egyszerre. Ez pedig nagyon ritka.

Fejléckép: Péntek Orsolya és a Vénusz jegyében (Fotó/Forrás: Péntek Orsolya regényei Facebook-oldal; Lira.hu)