Könyv

Egyszülős családban élő gyerekektől várnak meséket

2023.05.16. 10:05
Ajánlom
Az Ágas-bogas meseíró pályázatra június 15-ig várják azokat a gyerekek által írt történeteket, amelyeknek középpontjában a család áll.

Meseíró pályázatot hirdet egyszülős családban élő gyerekek részére az Egyszülős Központ a családok nemzetközi napja alkalmából. Az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány 2018 óta működteti az Egyszülős Központot, amely nemcsak Magyarországon, de nemzetközileg is úttörő kezdeményezésnek számít. A Központ azzal a céllal jött létre, hogy egyenlő esélyt teremtsen a több mint félmillió egyszülős gyereknek és támogató közegként segítse az egyszülős családok mindennapjait. A pesti központ 2018 májusában nyílt, a második központ pedig 2022 márciusában Budán, a Déli pályaudvar mellett.

A kiírásra 6-9 éves és 10-14 éves gyerekek pályázhatnak magyarországi és határon túli településekről egyaránt.

Az első helyezettek egy családi hétvégét nyernek Alsópáhokon, a többi díjazottat könyvcsomagokkal jutalmazzák. A beérkezett meséket egy háromtagú szakmai zsűri értékeli.

A részletes kiírás a központ honlapján olvasható.

A fejléckép forrása: Egyszülős Központ

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

A Filmrendezők klubja következő eseményén kiderül, miért nem könnyű gyereknek lenni

Február 16-án 19 órától a Művész Mozi Bunuel termében láthatja a közönség Kardos Ferenc és Rózsa János Gyerekbetegségek című rendezését a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete sorozatában. A vetítést követően mesterkurzus várja a résztvevőket.  
Klasszikus

Szüts Aport is díjazták a Cziffra Fesztivál nyitókoncertjén

Február 11-én, kezdetét vette a Cziffra Fesztivál, amelynek első eseményén három kategóriában adták át a Fesztivál rangos díjait, a Kreatív Művész díjakat, az Ifjú Tehetség díjat és a Kvintesszencia Talentum különdíjat.
Klasszikus

Elhunyt Helmuth Rilling karmester

Az elsősorban Bach-specialistaként ismert német karmestert, akit a magyar közönség is jól ismert, február 11-én, kilencvenkét éves korában érte a halál.
Színház

„Nem felújítás, hanem újrakezdés” – Bartha Bendegúz a Semmi 2.0-ról

Öt évvel azután, hogy az állandó telt ház miatt a nézőtér mögött állva nézte végig a Semmit, Bartha Bendegúz színpadra áll ugyanabban a történetben. A fiatal bábszínészt az öröklött és újrateremtett hagyományról kérdeztük. Interjú.
Könyv

Sátántangó, krimi és Margó-díjasok – közeleg az 5. Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivál

Az irodalmi programok mellett kiállítások és zenei események is szerepelnek az ötödik Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivál kínálatában, amit február 20. és 22. között rendeznek meg Veszprémben, a belváros több pontján.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv ajánló

Világirodalomtól a gyerekkönyvekig – tavasz a Scolar Kiadónál

A Scolar Kiadó tavaszi kínálata a világirodalomtól a kortárs magyar prózán és lírán át a pszichológiai, történelmi és ismeretterjesztő művekig terjed, a gyerekkönyves portfólióval együtt átfogó képet adva a kiadó sokszínű profiljáról.
Könyv ajánló

Sátántangó, krimi és Margó-díjasok – közeleg az 5. Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivál

Az irodalmi programok mellett kiállítások és zenei események is szerepelnek az ötödik Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivál kínálatában, amit február 20. és 22. között rendeznek meg Veszprémben, a belváros több pontján.
Könyv hír

Krasznahorkai László az ELTE díszdoktora lesz

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem díszdoktori címet adományoz egykori hallgatójának, Krasznahorkai Lászlónak. A Nobel-díjas író szeptember 18-án tér vissza az alma materébe az életművét feldolgozó Krasznahorkai-év keretében.
Könyv hír

A Booker-díjas David Szalay nyitja meg az Ünnepi Könyvhetet

A magyar irodalmi élet egyik legfontosabb eseményét június 11. és 14. között rendezik meg. A nyitó nap estéjén a Platon Karataev indiefolk-posztrock zenekar ad koncertet a Vörösmarty téri színpadon.
Könyv ajánló

A kortárs irodalom színpadra lép: Novellafesztivált rendeznek az Óbudai Társaskörben

Bíró Kriszta, Egressy Zoltán, Garaczi László, Háy János és Spiró György is részt vesz az Óbudai Társaskör első Novellafesztiválján, amelyen színészek előadásában hallhatjuk kortárs íróink novelláit.