Renoir maga volt "a" francia film - írta 1952-ben a francia új hullám szellemi atyja, André Bazin. Az újhullámos rendezők szeretetteljes tisztelettel "le patron"-nak (a gazda) nevezték, aki nemcsak örököse a francia hagyományoknak (apja a festő Auguste Renoir), de egyenrangú folytatójuk is a filmművészetben, s aki egyszerre elkötelezetten társadalmi érdeklődésű rendező és ritka tehetségű, formatervező alkotó.

A kötet három részre tagolva mutatja be a híres francia rendező életét saját írásain és szakmai, baráti levelezésein keresztül. Munkásságának ismerete különösen aktuális a mai vizualitással túlzsúfolt, azonban értékes mondanivalóktól mentes filmek dömpingjében. Félreértés ne essék, nem vagyok konzervatív filmnéző - a filmnek szerves, alapvető kifejezési eleme a látvány (akárcsak a képzőművészetben). Fontos a kompozíció és a képek egymás utáni pontos felépítése, mely segíti a történet elmesélését a néző számára. Azonban a speciális effektusok a mai filmgyártásban fontosabbak lassan, mint maga a színészi játék. Pedig a film mi másról szólhat, mint magáról az emberről? Renoir igazi humanista felfogású filmrendezőként nemcsak hogy a mára klasszikussá vált filmes formanyelv egyik megteremtője, hanem kiválló humorú, öniróniától sem mentes alkotóművész. Könyvét bátran ajánlhatom a filmes szakmától távol álló olvasóknak is.

Jean Renoir - Életem és filmjeim (Osiris Kiadó, 2006)