Amikor a 2015-ben egy újságíró meglátogatta Nawal El Saadawit kairói lakásában, az idős nő megmutatta hol él: még légkondicionálója is van, ráadásul saját lakása egy toronyház 26. emeletén. „A felső öt százalékban vagyok” – mondta, hozzátéve, hogy örül, hogy végre biztonságban érzi magát. Mert biztonságból nem sok jutott neki életében, hajlíthatatlan természete, radikális és progresszív gondolatai viszont generációk példaképévé tették Egyiptomban, nem csak a nők körében.

1931-ben született egy kis egyiptomi faluban, Kafr Tahlában, a Nílus alsó deltájánál. Kilencen voltak testvérek, ő volt a második, anyja vagyonos török családból származott, apja hivatalnok volt a kormány oktatási minisztériumában. A szülők, a kor szokásaihoz képest meglepő módon ragaszkodtak ahhoz, hogy minden gyerekük magas szintű oktatást kapjon. Ugyanakkor Nawal nemi szervét éppúgy megcsonkították, mint a többi egyiptomi kislányét. „Férjhez akartak adni, amikor tíz éves voltam, de lázadtam ellene, és az anyám mellém állt.” Amikor kérők érkeztek a házhoz, úgy tett, mintha őrült lenne. Akkor már olvasta a Jane Eyre-t, és rajongott az irodalomért.

A fiatal lány táncosnő szeretett volna lenni: imádta a zenét, és gyönyörűen nézett ki. De nem volt pénzük zongorára, így az olvasásba és az írásba vetette magát. Nem szerette a doktorokat, de mivel osztályelső tanuló volt, magától értetődő volt, hogy orvosi pályára megy. Később úgy nyilatkozott, nem diktálhatja le mások helyett, milyen az ideális világ:

1955-ben szerezte meg az orvosi diplomáját, és egy faluban kezdett dolgozni. 1955-ben házasodott először, majd nem sokkal később el is vált. Interjúkban többször mesélt válásairól, állítva, hogy mindegyiket azért volt kénytelen meglépni, mert a férfiak nem kezelték egyenlőképpen: „tudatlanok, agymosottak voltak, és a férfiak és a nők állítólagos egyenlőségéről olvastak az iszlámban.”

1963-ban a kormány népegészségügyi oktatásprogramjának vezetője lett, de a politikai pálya ellene dolgozott. 1972-ben jelent meg Women and Sex (Nők és szex) című könyve, amelyben pionírként olyan tabutémákat tárgyalt, mint a női vágy, a nők nemi szervének megcsonkítása és a társadalom szüzességgel kapcsolatos kegyetlen fixációja. A könyvet betiltották, El Saadawi pedig elveszítette az állását, de még az általa alapított egészségtudatosságról szóló magazint is felszámolták.

Tovább dolgozott. 1973-ban jelent meg Woman at Point Zero (A nő nullponton) című regénye, amelyben egy prostituált, aki meggyilkolta a stricijét, meséli el az életét a kivégzése előtt. A könyvet az egyiptomi kiadó elutasította, végül Libanonban jelent meg, majd huszonkét további nyelven. Másik műve, a The Hidden Face of Eve (Éva elrejtett arca) az arab világban mindennapos nők elleni erőszakról szól.

1981. szeptember 6-án regényírás közben a rendőrség rátörte gízai otthonának ajtaját, és börtönbe zárták. Tizenkét másik nővel volt egy cellában, akik egész nap sírtak, mert féltek, hogy Anvar Szadat rezsimje halálra ítéli őket. „De én biztos voltam a dolgomban” – emlékezett vissza El Saadawi. „Minden reggel gimnasztikáztam, táncoltam, énekeltem. Az egyik prostituált, aki a reggelit hozta a börtönőrrel, ceruzát csempészett nekem, azzal írtam vécépapírra a memoáromat.” Október 6-án Szadat elnököt meggyilkolták. Az új elnök, Hoszni Mubárak személyesen közölte vele és huszadmagával, hogy szabadon engedik őket, El Saadawi viszont beperelte az államot, amiért tárgyalás nélkül tartották börtönben, és kártérítést nyert.

Élete ezután sem volt biztonságban. Megengedték neki, hogy otthon éljen, de műveit cenzúrázták. Közben felkerült egy szaúdi újság halállistájára, és egy nap hallotta, hogy a müezzin a nevét mondja: „Nawal El Saadawit meg kell ölni”. Az elnök testőröket biztosított számára, az írónő azonban az emigrációt választotta, tudva, hogy sok hozzá hasonlót éppen a testőrei gyilkoltak meg.

Nawal El Saadawi nevét ekkor már ismerték Amerikában és Európában, és egyre népszerűbb lett hazájában is. Amerikai évei alatt kétkötetes önéletrajzot írt és egyetemeken tanított. 1996-ban visszatért hazájába, és Mubárak ellenzékeként lépett színre, de mégsem indult a 2005-ös elnökválasztáson, mert a rezsim szigorított a jelöltségi feltételeken.

A sajtó is érdeklődött iránta. „A lefátyolozás és a meztelenség ugyanannak az érmének a két oldala” – mondta a Newsweek újságírójának. – „A nők szexuális tárgyak a szabad piacon. Ellenzem a sminket. A plasztikai műtét posztmodern fátyol.”

Nawal El Saadawi a Tahrír téren menetel (Fotó/Forrás: Gigi Ibrahim / Flickr)

Habár filozófiája és a társadalomról alkotott nézetei jóval mélyebbek, El Saadawit leginkább a nemiszerv-csonkítás ellenzőjeként ismerték. Úgy vélte, a nők elnyomásához egyaránt hozzájárul a posztmodern globális kapitalizmus és a vallási fundamentalizmus. Sokszor elmondta, hogy nem szereti a nevét, mivel a patriarchális berendezkedésre emlékezteti, hogy apjáét kell viselnie. Nem csak az arab világot kritizálta, számos alkalommal kifejtette, milyen álságosnak tartja, hogy az amerikai elnök „bibliát tart az egyik kezében, a másikkal pedig háborút indít Irak vagy bármely más ország ellen.” Máskor Hillary Clintont kritizálta, aki szerinte éppúgy a férfiuralmat testesíti meg, mint más elnökaspiránsok.

Több mint ötven könyvet írt – társadalomtudományi és feminista írásokat, regényeket, verseket, drámát –, amelyek az utolsó példányig elkeltek Egyiptomban és nyugaton is. (Magyarul még egy sem jelent meg, sajnos.) Nem rendszereket vagy szabályokat akart megtörni, hanem az igazság kimondása hajtotta. „Az írott szó lázadássá vált számomra a vallás, a morál és a szeretet nevében elkövetett igazságtalanságok ellen” – olvasható az A Daughter of Isis (Ízisz leánya) című könyvének előszavában.

2021. március 21-én, nyolcvankilenc évesen hunyt el egy kairói kórházban. Nem érezte úgy, hogy az általa képviselt, emberibb értékek megvalósultak volna. Egy néhány évvel ezelőtt készült interjúban megkérdezték tőle, szabadnak érzi-e magát. Úgy felelt:

^{Források: New York Times, Guardian, Newsweek, Medium, BeSpoke, The Essential Nawal El Saadawi c. könyv}

^{Fotó: David Levenson/Getty Images}