Könyv

Elhunyt a Szabó család "atyja"

2012.07.16. 14:23
Ajánlom
Nyolcvanöt éves korában váratlanul elhunyt Liska Dénes író, dramaturg.

Liska Dénes Budapesten született 1927. június 26-án. A Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakának elvégzését követően pályáját a Vígszínházban kezdte, majd 25 éven keresztül a József Attila Színház vezető dramaturgja volt. Nevéhez fűződik az első magyar folytatásos rádiós hangjáték, a Szabó család útjára indítása 1959-ben: a családregény-sorozatot szerzőtársaival 40 éven keresztül írta hétről hétre. A József Attila Színháztól való távozása után a Magyar Televízió Ifjúsági osztályán gyermek- és ifjúsági műsorokat szerkesztett. A Magyar Televízió szórakoztató osztályának vezetőjeként ment nyugdíjba.

Több könyve jelent meg: a Fiúk! Fel a fejjel! című a cserkészéletről szól, a Zárt ajtók mögött címűben Bajor Gizi rejtélyes halálát dolgozta fel, írt a nemzet atyjáról Deák Ferencz az anekdoták tükrében címmel, a Szabó család történetét pedig a Papa, Mama, meg a többiek című kötetében írta meg. Utolsó könyve A szerelemgyerek, egy jellegzetes családtörténet, amely a 20. század válságokkal, háborúkkal terhes világában felnövő gyermek, fiatalember útkereséséről szól. Könyvei és számos hangjátéka mellett kitalálta a gyerekeknek szóló telefonmese szolgáltatást, amelyet 55 éven keresztül szerkesztett, rendezett. A mesékből válogatás jelent meg CD-n és könyvben Drótmesék címmel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Jazz/World

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv ajánló

Először vehetik kézbe a magyar olvasók Paul Auster Ember a sötétben című regényét

Május végén a 21. Századó Kiadó gondozásában és Pék Zoltán fordításában jelenik meg a tavaly elhunyt amerikai író 2008-ban született regénye, ezzel teljessé válik a szerző regényeinek sora magyar nyelven.
Könyv ajánló

Mi rejlik egy mai harmincas férfi lelkében? – első regényével jelentkezik Breier Ádám

Június 11-én, a 21. Század Kiadó gondozásában jelenik meg a Lefkovicsék gyászolnak című film rendezőjének első, Hetvenegy farkas című könyve, amelynek főhőse lelki utazásra indul.
Könyv podcast

„Ha elkészülök egy művel, akkor az nekem véget ér” – Bognár Péter a Lírástudók vendége

A Magvető Kiadó szerzőjével beszélgettünk új regényéről, amely lezárja a polgárőrkrimi-trilógiáját. A műsorvezető ezúttal is Grisnik Petra, aki írásról, fikcióról, felelősségről és megoldatlan bűnügyekről faggatta Bognár Pétert.
Könyv hír

„A leírt szó mindig veszélyes, de csak annak, aki fél tőle" – az Open Books is felszólalt az átláthatósági törvény ellen

Al Ghaoui Hesna, Alföldi Róbert, Cserhalmi György, Csáki Judit, Kemény Zsófi, Kepes András, Dr. Máté Gábor, Szentesi Éva és Ungváry Krisztián is aláírta az Open Books kiadó nyílt levelét, amelyben szolidaritásukat fejezik ki azokkal, akik veszélyeztetve érzik magukat a kormány új törvénytervezete miatt. 
Könyv magazin

Beleolvasó – Karl Ove Knausgård: A harmadik birodalom

A Hajnalcsillag-sorozat harmadik részében Karl Ove Knausgård új fénytörésbe helyezi az első részben megismert szereplők életét, és ahogy gyűlnek a rejtélyek, egyre mélyebbre hatol az öröklét erdejébe. Olvasson bele ön is a kötetbe!