Bacsó Béla halálhíréről elsőként barátja, Janisch Attila filmrendező számolt be Facebook-oldalán. „Béla volt (és marad) a legcsodálatosabb, legegyenesebb, legméltóságosabb ember, akit a barátunknak tudhattunk. A jellem, a műveltség és a tudás bevehetetlen és megtörhetetlen hegymagasa volt Bacsó Béla.
Az emberi minőség egy minőség nélküli korban
– fogalmazott bejegyzésében.
Bacsó Béla 1952-ben született Budapesten. Felsőfokú tanulmányait az ELTE magyar-esztétika-népművelés szakán végezte el. Pályakezdőként a Magyar Színházi Intézetben dolgozott, de innen politikai okokból elbocsátották. Ezt követően az ELTE Esztétika Tanszékére került oktatónak és kutatónak, ahol idővel adjunktusi, majd docensi címet szerzett, 2005-től pedig egyetemi tanári beosztásban dolgozott.
A filozófiai tudományok kandidátusa címet 1992-ben, az MTA doktora címet 2001-ben szerezte meg.
2003-ban habilitált. 2000-2010 közt az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet igazgatójaként működött, 1997-től az ELTE Esztétika Tanszékének tanszékvezetője volt.
Nevéhez tíz önálló szakkönyv, valamint több mint százharminc tanulmány, kritika és cikk fűződik, emellett olyan szerzőket fordított magyarra, mint például Martin Heidegger. Munkásságát 2006-ban Széchenyi-díjjal ismerték el.
Darida Veronika az ELTE honlapján közzétett nekrológjában egyebek közt úgy fogalmazott, Bacsó Béla nem elefántcsonttoronyba zárkózó tudós volt, hanem valódi pedagógus és közösségi ember. „Ha rá gondoltam, mindig úgy láttam, mint aki tanítványai és barátai körében áll és szenvedélyesen magyaráz, vagy határozott léptekkel siet valahova. Iskolateremtő alkat volt. […] Fáradhatatlanul figyelmes volt a kérdésekre, egész létmódját a nyitottság jellemezte.
Tanári szobájának ajtaja mindig nyitva állt, halk zeneszó hallatszott ki mögüle, bárki bemehetett hozzá beszélgetni.
Nem volt olyan probléma, amelyhez ne tudott volna hozzászólni, ahogy minden témához tudott egy számunkra ismeretlen német szerzőt ajánlani. Tanítványait végig nyomon követte, az egyetem elvégzése után is támogatta őket. Az oktatásnak szentelte életét, húsz éves tanszékvezetősége alatt sok minden változott, az ő állandó jelenlétét kivéve” – írta.
„Kemény harcos volt meggyőződései védelmében, éles kritikus, lelkesítő tanár, könyvkiadások, fordítások, antológiák révén nagy tudomány-terjesztő. Erős igazságérzettel és meggyőződéssel megáldott, igaz és jó ember” – fogalmazott Radnóti Sándor, aki a Népszava hasábjain publikált megemlékezésében idézte meg Bacsó Béla alakját. Nekrológjában egyebek közt arról ír, hogy éppen Bacsó legújabb könyvét olvasta, miközben értesült barátja haláláról. „Nyugalomba vonulva új élet-korszakra készült. Hiszen nem volt beteges ember és semmi sem jelezte ma már korainak számító távozását. Több könyvet meg akart írni. Ekkor derült ki betegsége.
Nem roppant össze, folytatta gondoskodó és munkás életformáját, szinte az utolsó pillanatig. Nagyon fog hiányozni, máris nagyon hiányzik
– zárta megemlékezését Radnóti Sándor.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg reklámokat.
Fejléckép: Bacsó Béla (Fotó/Forrás: Stekovics Gáspár / Wikipedia)
hírlevél
