Szombaton elhunyt John le Carré regényíró - írja Penguin kiadó közleménye alapján a BBC és a Telex.
David John Moore Cornwell néven született 1931. október 19-én. Apjával, aki többször megjárta a börtönt, nehéz kapcsolata volt, anyjuk ötéves korában elhagyta a családot. Az ötvenes években a brit hírszerzés, az MI5 tagja lett, regényeit álnéven kellett írnia a hidegháború tapasztalata pedig meghatározta egész munkásságát.
A harmadik könyve, az 1963-as A kém, aki bejött a hidegről, nemzetközi bestseller lett, és mindmáig az egyik legelismertebb regénye, mind a saját életműve, mind a műfaj tekintetében. 2008-ban a Times a huszonkettedik helyre rangsorolta az "50 legnagyobb brit író 1945 óta" című listáján.
Magyarul is megjelentek olyan regényei, mint az Árulás (amelyből Suszter, szabó, baka, kém címmel készült film), A panamai szabó és Az elszánt diplomata.
Ezután szinte folyamatosan adta ki jórészt saját tapasztalatait feldolgozó regényeit, amelyek közül többet meg is filmesítettek. A panamai szabót Pierce Brosnan, az Elszánt diplomatát Ralph Fiennes és Rachel Weisz, a Suszter, szabó, baka, kémet Gary Oldman főszereplésével vitték filmre.
Legutóbb, 2014-ben Az üldözött című filmjét mutatták be, Anton Corbijn rendezésében, az azóta elhunyt Philip Seymour Hoffman főszereplésével. A regényeiből készült filmek közül néhányban - rendszerint egy-egy pillanatra - ő is feltűnik.
2003 januárjában a Times közölte a The United States Has Gone Mad c. írását, amiben mélyen elítélte a briteknek az iraki háborúhoz való hozzáállását. Három évvel később egy újabb politikai esszéje jelent meg a Not One More Death c. könyvben, ami szintén az iraki háborút ítéli el.
Kilenc éve az Oxfordi Egyetem patinás Bodleian Könyvtárának adományozta könyv-, magánkézirat- és fotóarchívumát. A gyűjteményben leghíresebb regényeinek vázlatai és kéziratai is szerepelnek.
Idén januárban a 88 éves írót Olof Palme-díjjal ismerték el "az egyén szabadságával és az emberiség alapvető kérdéseivel foglalkozó, irodalmi megfogalmazásban nyújtott lebilincselő és humanista véleményformálásáért".
A zsűri méltatása szerint John le Carré műveiben
felhívta a figyelmet a nagyhatalmak cinikus hatalmi játékaira, a multinacionális vállalatok kapzsiságára, a korrupt politikusok felelőtlenségére, amellyel egészségünkkel és jólétünkkel játszanak, a nemzetközi bűnözés növekvő elterjedésére, a közel-keleti feszültségre és a fasizmus, valamint az idegengyűlölet növekedésére Európában és az Egyesült Államokban".
John le Carré több mint négy évtizedig Cornwallban élt, születési helyétől nem messze, itt érte a halál is.