„A szellemi apánk volt. Elviselhetetlen a gondolat, hogy nincs többé” – írta Facebook-oldalán Tóth Krisztina, aki egy közös fényképet is közzétett a művésszel.
Lator László 1927. november 19-én született Tiszasásváron (akkor Csehszlovákia, ma Ukrajna). 1947 és 1951 között magyar–német szakon végez a Pázmány Péter Tudományegyetemen Budapesten, sokáig Eötvös-kollégistaként. Felesége Pór Judit költő és műfordító volt. 1950 és 1955 között a körmendi gimnázium tanáraként dolgozott. 1955-től az Európa Kiadó lektora, később főszerkesztője lett.
Versekkel a Magyarok és a Válasz című folyóiratokban jelentkezett először. A Kárpátaljai Kör elnöke, 1992-től alapító tagja a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának, 1998 és 2008 között a testület ügyvezető elnöke lett. Szerkesztőként vagy szereplőként rendszeresen megjelent a Magyar Rádióban és a Magyar Televízióban. Hosszú időn át szerkesztette az Unikornis Kiadó sorozatát, A Magyar Költészet Kincsestárát. 1998-tól a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
Bár már a negyvenes évek második felében elkészült és megjelenésre várt egy kötete, első verseskönyve, a Sárangyal csak 1969-ben jelent meg.
Addig főleg műfordítóként volt jelen a magyar irodalmi életben. Köteteket fordított Blok, Lermontov, Celan verseiből, válogatott műfordításait Kalandok, szenvedélyek (1968) címen adták ki. Számos antológiát szerkesztett, köztük a Gyönyörök sötét kútjait (1993) a világ- és a magyar irodalom erotikus verseiből. Összes versei 1997-ben jelentek meg.
Jelentős pedagógus és esszéista, műfordítóként egyetemi hallgatók nemzedékeit nevelte és oktatta.
Kitűnő előadó; esszéi nemritkán párbeszéd formájúak, először a rádióban vagy másutt elhangzott dialógusok megszerkesztett, továbbfejlesztett változatai.
Lator költészetét első pillantásra megkülönbözteti a kortárs magyar lírában szűkszavúsága és a kötött formákhoz való ragaszkodása. Domokos Mátyás azt írja erről a lírai hajlamról és törekvésről:
a Létezés egyetlen ősképletét akarja fölírni a halál fekete táblájára.
Ma már méltán elismert költő, de a hatvanas évek végén még fölfedezésszerűen hangoztak a pályatárs Fodor András szavai: „a feleslegéből alkotó művész vállalt puritanizmusáról, szikár biztonságáról”, hangzás és jelentés, ritmus és dikció, kép és gondolat tökéletes egybeolvadásáról, és arról, hogy verseiben a kifejezés „szinte szeizmográf-érzékenységgel követi a mondandó impulzusát”.
Életművét számos kitüntetéssel ismerték el. A Kossuth-díjat 1995-ben vehette át, 2009-ben Prima Primissima díjat kapott, a Nemzet Művésze címmel pedig 2018-ban tüntették ki. 2022-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje csillaggal kitüntetést vehette át.
Forrás: DIA
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg reklámokat.
Fejléckép: Lator László (Fotó/Forrás: Stefkovics Gáspár / Wikipedia)