Könyv

Elhunyt Marry Higgins Clark bestseller író

2020.02.01. 14:05
Ajánlom
A kilencvenkét éves írónő halálát kiadója erősítette meg.
  1. Kilencvenkét éves korában elhunyt Mary Higgins Clark, a Halálos tánc, a Téged nem lehet elfelejteni és a Ha kimondod a nevem szerzője. Könyvei ötven éve rendszeresen ott vannak a bestseller-listákon, csak az Egyesült Államokban több mint 100 millió könyvet adtak el a nevével, rajongói gyakran a „suspense királynőjeként” emlegetik.

1927-ben született New Yorkban. Rövid ideig dolgozott légiutaskísérőként, majd megházasodott, öt gyermeke született. Férje, Warren Clark az asszony harmincöt éves korában elhunyt, és az özvegy, hogy eltartsa a családját, novellákat kezdett írni. Ügynöke beszélte rá a hosszabb narratívákra.

Műveit harmincöt nyelvre fordították le, első regényéből (Hová tűntek a gyerekek?) 75 utánnyomás készült. 2000-ben kiadója 64 millió dolláros szerződést kötött vele öt könyvre, ezzel ő lett a világ legmagasabban fizetett női írója. „Senkit nem zártak a szívükbe úgy az olvasói, mint őt” – nyilatkozta szerkesztője, Michael Korda. – „Úgy értette őket, ahogy a saját családtagjait. Mindig tudta, mire kíváncsi az olvasóközönsége (és ami még fontosabb, hogy mire nem kíváncsi), és mégis meglepte őket minden egyes új művel.”

Magyarul több tucat címe jelent meg a Magvető, a Magyar Könyvklub, a Reader's Digest, a Gabo és a 21. Század kiadásában. (BBC)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

„Nem akarom elszpoilerezni a saját könyvemet!” – Mészáros Dorka a Lírástudók vendége

A fiatal író ifjúsági regények szerzőjeként kezdte karrierjét, most már felnőtteknek ír. Lendületes, vérfagyasztó krimije megjelenése alkalmából látogatott el a Lírástudók stúdiójába, ahol Grisnik Petra kérdezte.
Plusz

Tóth Krisztina, Székely Csaba és Erdős Virág kéziratára is lehet licitálni a Freeszfe aukcióján

A Freeszfe januárban ünnepli megalakulásának második évfordulóját. A támogatóik – színművészek, rendezők, írók, televíziós személyiségek, képzőművészek –felajánlásaiból az Egyesület online jótékonysági aukciót rendez december 17-én.
Színház

Deficit – Csurka István darabja a Vigadóban

December 5-én, a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán tekinthetjük meg a Zentai Magyar Kamaraszínpad vendégelőadását, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Szilágyi Tibor rendezésében.
Vizuál

Wahorn András és Töttös Kata a Csokonaiban

A XV. kerületi Beszélgetések szabadon-program következő alkalmán, december 2-án egy különleges művészházaspár, Wahorn András és Töttös Kata lesz Benyó Rita vendége a Csokonai Művelődési és Rendezvény Ház kávézójában. A beszélgetést követően rendhagyó tárlatvezetést tart a művészpár Ketten a végtelenbe című közös kiállításukon.
Zenés színház

Új pályázatot írnak ki az Operaház főigazgatói tisztségére

A Kulturális és Innovációs Minisztérium csütörtökön tette közzé, hogy a Magyar Állami Operaház főigazgatói tisztségére kiírt előző pályázat érvénytelenül zárult, ezért új pályázatot írnak ki.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv hír

Először olvashatjuk magyarul Hemingway egyik novelláját

A boldogság hajszolása című szövegre a Nobel-díjas író unokája bukkant  rá néhány évvel ezelőtt. A Hemingway életében publikálatlan mű Totth Benedek fordításában lesz olvasható a 21. Század Kiadó Magazin21 című kiadványában.
Könyv hír

Írók és költők is kiállnak a tiltakozó tanárok mellett

Számos író, költő, irodalmár csatlakozott már ahhoz a petícióhoz, amit Erdős Virág indított a tiltakozó tanárok és diákok mellett. Az aláírók között szerepel Závada Pál, Kiss Judit Ágnes, Schein Gábor és Berg Judit is.
Könyv podcast

„Nem akarom elszpoilerezni a saját könyvemet!” – Mészáros Dorka a Lírástudók vendége

A fiatal író ifjúsági regények szerzőjeként kezdte karrierjét, most már felnőtteknek ír. Lendületes, vérfagyasztó krimije megjelenése alkalmából látogatott el a Lírástudók stúdiójába, ahol Grisnik Petra kérdezte.
Könyv hír

Mégis megjelenhetett Moldova György utolsó regénye

Minden idők egyik legolvasottabb magyar írójának utolsó műve a Kocsis Kiadó gondozásában jelent meg az eredetitől eltérő címmel. A könyvet a művész özvegye korábban letiltotta, most azonban meggondolta magát, mondván, ennyivel tartozott férjének.
Könyv hír

Géppel dedikálták Bob Dylan új könyvét, a Nobel-díjas zenész bocsánatot kért

599 dollárért (234 ezer forint) árulták Bob Dylan legújabb könyvének azon kilencszáz példányát, amelyek a Nobel-díjas zenész, dalszerző „saját kezű aláírását” tartalmazzák, ám kiderült, hogy mégsem saját kézzel születtek.