Könyv

Elhunyt P. Paál Rózsa

2022.06.07. 13:35
Ajánlom
Június 2-án, életének 88. évében elhunyt P. Paál Rózsa, aki több mint hat évtizeden keresztül szolgálta a magyar irodalom, a magyar könyvkiadás ügyét – adta hírül a litera.hu a MASZRE-re hivatkozva.

„…egész életében a könyvek, a művészet teremtő-hálójában élt”" – írta róla Juhász Anna 2014-ben, a szakember 80. születésnapján, a Prae.hu oldalán. P. Paál Rózsa 1934-ben született. A Magyar Tudományos Akadémia elnöki titkáraként kezdte pályáját, 1958-tól az Irodalomtörténeti Társaság szervezőtitkáraként, majd az Akadémia Irodalomtörténet című tudományos folyóiratának szerkesztőjeként dolgozott. 1974-től a Kulturális, majd Művelődési Minisztérium Kiadói Főigazgatósága helyettes vezetőjeként tevékenykedett.

A rendszerváltást követő privatizáció kaotikus viszonyai között elsősorban neki köszönhető, hogy könyvkultúránk meghatározó műhelyei a kiadók munkatársainak tulajdonában maradhattak.

1994-ben ennek elismeréseként is vehette át a Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét. Ettől az évtől kezdve a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének kötelékében fáradhatatlan munkával új életet lehelt a Szép Magyar Könyv Versenybe, szervezte irodalmunk és könyvkiadásunk emblematikus közös rendezvényeit, az Ünnepi Könyvhetet és a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált.

P. Paál Rózsa halálhírét a Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete (MASZRE) közölte. Búcsúztatásának helyéről és időpontjáról családja később ad tájékoztatást.

(forrás: litera.hu)

Fejléckép: P. Paál Rózsa (forrás: MKKE)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Vizuál

Átadták a 20. Verzió Filmfesztivál díjait

A jubileumi szemlén idén öt kategóriában versenyeztek a filmek. A Nemzetközi versenyben két díjat is osztottak. A fesztivál a nyertes filmekkel a mozikban november 29-ig, online pedig december 10-ig folytatódik.
Vizuál

Hayao Miyazaki új filmjével kezdődik a 21. Anilogue Animációs Filmfesztivál

A hatnapos budapesti szemlén a közönség a legújabb szórakoztató, illetve művészi animációs alkotások legjavát láthatja. A szervezők emellett kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Vizuál

Rangos németországi fesztiválon díjazták az Elfogy a levegő című magyar filmet 

Moldovai Katalin első mozifilm rendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon.
Vizuál

Ismét hazánkban láthatóak a holokausztot túlélő Bokor Miklós festményei

November 30-án, a Nemes Galériában nyílik meg a Reflexiók című tárlat, ahol hosszú évtizedek után láthatjuk ismét Magyarországon a 2019-ben elhunyt művész munkáit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv podcast

Nem csak egy könyv a Budapest Nagyregény – Kiss Noémi a Lírástudók vendége

Huszonkét társával együtt ő is tagja a Budapest Nagyregény szerzőgárdájának, és elmesélte, miért érdekes számára Cinkota és a XVI. kerület, amelynek történetét ő írta meg. Kiss Noémi azt is elmondta, miért tartja nagy vívmánynak, hogy a vaskos kötet szerzőinek fele nő.
Könyv gyász

Elhunyt Vajda Mihály

A Széchenyi-díjas filozófus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja 88 éves volt. Vajda Mihály munkásságát elsősorban a fenomenológia, a 20. századi német filozófia és a totalitariánus társadalmak elmélete terén fejtette ki.
Könyv ajánló

Aki eposzi magaslatokba emelt egy magyar kisközséget

Oravecz Imre idén töltötte be nyolcvanadik életévét. Több mint ötven esztendőt felölelő költői-írói pályájának egyik legfontosabb érdeme, hogy feltette szülőfaluját, Szajlát a magyar irodalom térképére. A Müpa ünnepi estje előtt négy könyvet ajánlunk tőle.
Könyv ajánló

Az operett bécsi-budapesti vonulatának legizgalmasabb alakjait mutatja be László Ferenc új könyve

A Jaffa Kiadónál megjelent Operettország című kötet átfogó képet kínál az operett hazai, illetve monarchiabéli történetéről, amelyen keresztül mintegy másfél évszázad színház-, kultúr- és politikatörténete is feltárul. 
Könyv ajánló

„Nehéz ember, de komoly művész” – új kötet jelent meg Alföldi Róbertről

Csáki Judit színházkritikus faggatja Alföldi Róbertet az Open Books gondozásában megjelent, Alföldi – Nem rajtam múlt című kötetben személyes és szakmai múltjáról és jelenéről, színészi és rendezői énjéről, műhelytitkokról, a kulturális környezetről és a világról, amelyben élünk.