„A Helikon munkaközössége osztozik a család gyászában – mi magunk az egykori főszerkesztőt, a nagyszerű írót, az atyai jóbarátot gyászoljuk. Isten veled, Pista bácsi!” – írta bejegyzésében a Helikon.

Szilágyi István 1938. október 10-én született Kolozsváron. Édesapja Szilágyi István tímármester, édesanyja Zemáncsek Margit. A család 1940 őszén visszatelepedett ősi lakhelyére, a szilágysági Zilahra. Édesapját 1942 tavaszán behívták katonának, majd szeptemberben egységét kivezényelték a Donhoz, ahol életét vesztette. A tragédia súlyos megpróbáltatásokba sodorta a családot.

Iskoláit a zilahi Wesselényi kollégiumban kezdte, ahonnan 1952 őszén egy teherautó rakterén érkezett vissza Kolozsvárra. Beiratkozott a Vasúti Gépipari Középiskolába, mert az biztosabb megélhetést ígért. Harmadéves volt, mikor a magas színvonalú képzést biztosító iskola az akkor gyakori átszervezések következtében egyik napról a másikra megszűnt. A nagyváradi körfűtőház szerelőműhelyébe került, majd Váradról áthelyezték a szatmári fűtőházba. A Kölcsey Gimnázium esti tagozatán érettségi diplomát szerzett.

Szilágyi István (Fotó/Forrás: Magyar Művészeti Akadémia)

A hivatást kereső fiatalember sorscsapásként élte meg, hogy szemgyengeség miatt nem lehetett mozdonyvezető. 1958 őszén sikeresen felvételizett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem jogi karára. Bár 1963 nyarán megszerezte a jogászdiplomát, az ügyészi kinevezést nem fogadta el, és soha nem vállalt olyan állást, amelynek betöltéséhez jogi végzettségre lett volna szüksége.

Időközben novellákat, karcolatokat közölt a Kolozsváron megjelenő irodalmi folyóiratban, az Utunkban.

1963-tól az Utunk belső munkatársa. A következő évben (1964) a Forrás-sorozatban megjelent első novelláskötete, Sorskovács címmel. A kor proletkultos, sablonos munkásábrázolásával szemben a kötet novelláinak friss életanyaga, érzelmi telítettsége s az élőbeszéd megjelenítő ereje újszerűen hatott. Ezekben és a következő kötetek novelláiban a lét határait feszegető küzdelem rendszerint valós helyzetekre épül.

Második novelláskötetét (Ezen a csillagon, 1966) nagyobb lélegzetű írásmű követte, az Üllő, dobszó, harang című regény (Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1969). Ezután jelent meg a Kriterion Könyvkiadó gondozásában a Jámbor vadak című novelláskötet (1971), majd ugyanitt készült el 1975-ben a Kő hull apadó kútba című regény első kiadása, amelyet két további kiadás követett. A mű Magyarországon öt kiadást ért meg, és időközben megjelent németül, románul, szlovákul, lengyelül és oroszul.

A nyolcvanas években az Utunk Évkönyv-sorozatában közölte Szilágyi memorialisztikus esszéit. Ezekben az években, a diktatúra szorításában írta abszurd látomását az elembertelenedő világról. Az Agancsbozót című regény megjelenését a korabeli cenzúra nem engedélyezte, végül 1990 nyarán jelenhetett meg, a Kriterion Tiltott könyvek szabadon sorozatában.

Szilágyi István 2013. október 25-én, a 75. születésnapja alkalmából rendezett ünnepi esten a a Petőfi Irodalmi Múzeumban (Fotó/Forrás: Magyar Művészeti Akadémia)

2001-ben a Magvető Kiadónál jelent meg nagylélegzetű történelmi regénye, a Hollóidő, amelyért odaítélték számára a Magyar Irodalmi Díjat – az elismerést Szilágyi ugyanakkor nem vette át. A monumentális alkotás a magyar múlt négy és fél évszázaddal ezelőtti, máig üzenetes jelenét kelti életre. 2009-ben, hetvenedik születésnapjára a Magvető kiadta Bolygó tüzek című novelláskötetét, mely negyven év rövidpróza-terméséből hoz válogatást.

Utolsó regénye, a Messze túl a láthatáron 2020-ban jelent meg az MMA Kiadónál.

Munkásságát számos díjjal ismerték el: 1990-ben József Attila-díjat vehetett át, 2001-ben pedig Kossuth-díjat kapott. 2002-től a Magyar Művészeti Akadémia, 2010-től pedig a Digitális Irodalmi Akadémia tagja. A Nemzet Művészévé 2014-ben választották, 2017-ben pedig Prima-díjat kapott. 2020-ban Erdélyi Életműdíjjal tüntették ki.

Forrás: DIA

Fejléckép: Szilágyi István (Fotó/Forrás: Magyar Művészeti Akadémia)