Könyv

Elhunyt Szkárosi Endre

2022.03.23. 16:55
Ajánlom
Életének 69. évében kedden elhunyt Szkárosi Endre József Attila-díjas költő, intermediális művész, művészeti író, performer, műfordító, egyetemi tanár - erősítette meg az MTI-nek szerdán a Szépírók Társasága, amelynek 2018-tól 2021-ig elnöke volt.

Szkárosi Endre 1952-ben született Budapesten, 1971-72-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) állam- és jogtudományi karára járt, majd 1977-ben a bölcsészettudományi kar magyar-olasz szakán kapott diplomát.

A Mozgó Világ szerkesztőjeként dolgozott 1978-től, 1983-88-ban a Lapkiadó munkatársa volt. A szegedi József Attila Tudományegyetem olasz tanszékén 1984-től, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1994-től olasz irodalmat tanított, 2012-től egyetemi tanár, 2013-tól a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem doktori tanácsának külsős tagja lett.

Az 1970-es évek végétől hangköltészettel és totális koncertszínházzal is foglalkozott, 1984-ben megalapította a Szkárosi and Konnektor művészeti koncertszínházat. Ő gondozta 1986-tól az Új Hölgyfutár című lap- és revüvállalkozást, amely a hazai párhuzamos kultúra, avantgárd irodalom és művészet nyomtatott, illetve élő színpadi fóruma volt.

Térköltészeti és videó munkáival, versszobrokkal rendszeresen szerepelt hazai és külföldi kiállításokon, hangköltészeti alkotásaiból számos felvételt készített, 1987-től videóköltészettel is foglalkozott.

Az 1990-es években az angol Towering Inferno és a magyar Spiritus Noister együttessel zenélt. Költészeti-művészeti tevékenységét transzpoézisnak nevezte el.

Szkárosi Endre 2020-tól volt tagja az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület vezetői testületének, 2018-tól 2021-ig a Szépírók Társaságának elnöke volt. Művészetét számos díjjal elismerték, 1986-ban Kassák-díjat kapott, a Locus Signi-díjat 1994-ben, József Attila-díjat 2007-ben, Mészöly Miklós-díjat 2012-ben, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét 2016-ban vehette át.

Főbb művei között szerepel az Ismeretlen monológok (versek, 1981); a Szellőző Művek (költészet-művészeti könyvmunka, Galántai Györggyel, 1990); a Mi az, hogy avantgárd? (2006); a Merülő Monró (versek, 2007); a Verboterror (performanszköltemények, 2013); a Véletlenül nem jártam itt (válogatott és új versek, 2018) és az Égzsák (régi és új hangköltemények cd-vel, 2020).

Hanghordozón jelent meg egyebek mellett a Támad a szél (Márta Istvánnal, Bernáth(y) Sándorral, 1987), a Rózmari és a Tűzfal (a Konnektorral, 1990, 1993); a Spiritus Noister (Kovács Zsolttal, Sőrés Zsolttal, 1994) és a Nemzeti zajzárványok (a Spiritus Noisterral, 1996). Lemezei közé tartozik a Hangmánia (a Konnektorral, Enzo Minarellivel, 1992), a Kaddish (a Towering Infernóval, 1993); a Szkárosicon (2002); Kurt Schwitters-Spiritus Noister: Ursonate két énekhangra és zenei környezetre (2003) és a Szkárosi & Konnektor & Bernáthy (2004).

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Cate Blanchett a Zeneakadémián járt

A világhírű színésznő nem először fordul meg az intézményben, nemrég azonban egy koncerten fedezhették fel a szemfülesek: Baráti Kristófot és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát hallgatta meg.
Vizuál

Fotókiállítás nyílik a Magyarázat mindenre című film forgatásáról

A Képek, szavak című tárlaton különleges egységet képeznek a film forgatásán készült képek, valamint Reisz Gábor személyes, kézzel írt versei. A december 16-ig látogatható kiállítás valamennyi képe megvásárolható.
Színház

Dupla előadásokkal ünnepli utolsó karácsonyát a Kultúrbrigád az Átriumban

A Kultúrbrigád csapata utolsó átriumos decemberében sem pihen: karácsonyi hangulattal, forralt borral, finom süteményekkel és természetesen rengeteg izgalmas programmal, a nézők kedvenc előadásaival várja közönségét.
Színház

Háromszázadik alkalommal játszották Az utolsó órát a Rózsavölgyi Szalonban

December 3-án délután került sor a Rózsavölgyi Szalon Mark St. Germain darabjából készült produkció, Az utolsó óra jubileumi előadására: Jordán Tamás és Alföldi Róbert háromszázadik alkalommal álltak a közönség elé.
Jazz/World

Flavia Coelho napfényt hoz a szürke télbe

Brazíliában színpompás kulturális hatások érték, de végül Párizsban talált rá arra az egyedi zenei stílusra, amelyben jól megfér egymással a pop, a jazz, a rock, a funk és a tradicionális brazil műfajok.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv ajánló

Petőfi Sándor egyetlen regényének első kiadására is licitálhatunk

December 10-ig még licitálhatunk az Antikvarium.hu karácsonyi online aukciójának tételeire, amelyek közt számos izgalmas könyvritkaság szerepel, köztük dedikált példányok, illetve első kiadások. Most ezek közül mutatunk be néhány különleges kötetet.
Könyv hír

Megvannak a 2023-as Déry-díj nyertesei

Ladik Katalin, Mohácsi István, Mohácsi János, Nagy Gabriella és Ilma Rakusa vehetik át a magyar irodalom egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező elismerését.
Könyv ajánló

Krasznahorkai Lászlóról szóló monográfia jelenik meg januárban

Szabó Gábor Kilátás az utolsó hajóról – Krasznahorkai László prózavilága című kötete 2024. január végén jelenik meg a Magvető Kiadó gondozásában, akik ezzel a kiadvánnyal köszöntik a kerek születésnapját ünneplő szerzőt.
Könyv ajánló

Soha nem látott fényképek Habsburg Ottóról egy újonnan megjelent kötetben

A különleges fotókönyvvel Habsburg Ottó születésének 111. évfordulóját ünnepli az egykori trónörökös, parlamenti képviselő szellemi és tárgyi hagyatékát gondozó Habsburg Ottó Alapítvány.
Könyv podcast

Nem csak egy könyv a Budapest Nagyregény – Kiss Noémi a Lírástudók vendége

Huszonkét társával együtt ő is tagja a Budapest Nagyregény szerzőgárdájának, és elmesélte, miért érdekes számára Cinkota és a XVI. kerület, amelynek történetét ő írta meg. Kiss Noémi azt is elmondta, miért tartja nagy vívmánynak, hogy a vaskos kötet szerzőinek fele nő.