Könyv

Elhunyt Szőcs Géza

2020.11.05. 23:35
Ajánlom
A Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, újságíró, a miniszterelnök kulturális főtanácsadója 67 éves volt.

„Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk, hogy a Magyar PEN Club elnöke, Szőcs Géza költő ma este elhunyt. Emléke legyen áldott!” - olvasható a Facebookon csütörtökön közzétett bejegyzésben.

szocsgeza-115445.jpg

Szőcs Géza (Fotó/Forrás: Wikipédia)

Szőcs Géza 1953. augusztus 21-én született Marosvásárhelyen. 1979-ben bölcsészdiplomát szerzett a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen. Első verseskötete 1975-ben jelent meg Te mentél át a vizen? címmel, amely egycsapásra nemzedéke, valamint a romániai magyar költészet élvonalába emelte és meghozta számára az írószövetség díját. Ezt követték a Kilátótorony és környéke (1977) és a Párbaj, avagy a huszonharmadik hóhullás (1979) című kötetei, amelyek már az egyetemes magyar irodalom körében is ismertté tették nevét. Verseiben egyre nyíltabban fogalmazta meg az akkori romániai politikai gyakorlat által felszámolásra ítélt kisebbségi magyarság sorskérdéseit.

Szerkesztőként is az erdélyi magyarság szellemi ellenállásának igyekezett teret adni. A kolozsvári egyetem Echinox című lapját szerkesztőtársával közösen nagy jelentőségű szellemi műhellyé formálta, majd 1977-től 1981-ig az Igazság című lap irodalmi munkatársa volt.

A hivatalos kiadványok egyre erőteljesebb cenzúrázása miatt kísérletet tett a "második nyilvánosság " megteremtésére: 1981-ben az Ellenpontok című szamizdat egyik létrehozója és vezető munkatársa volt. Közben elnyert két külföldi ösztöndíjat: az egyik Bécsben a Herder-alapítványé, a másik a nyugat-berlini egyetemé volt.

A romániai magyarság tűrhetetlen helyzetéről két beadványt készített a román kommunista párt Központi Bizottságához, majd 1985-ben másokkal együtt az ENSZ-hez fordult egy kisebbségi világszervezet létrehozásának javaslatával. Nem maradt el a diktatórikus hatalom válasza: letartóztatták, a kihallgatásokon súlyosan bántalmazták, menekülnie kellett, állástalan lett. Mindez magyar és nemzetközi tiltakozást váltott ki.

Romániában folytatott tevékenysége miatt 1982-ben letartóztatták. Szabadulása után is állandóan zaklatták a Securitate emberei és végül elüldözték az országból: Svájc 1986-ban a román hatóságok tudomására hozta, hogy amennyiben Szőcs Gézát kiengedik, biztosítja számára a menedékjogot. 1986 augusztusában Svájcban telepedett le. Az emigrációban tovább folytatta Ceausescu-ellenes küzdelmét.

1989 júniusában a Szabad Európa Rádió budapesti irodájának megszervezését bízták rá. 1990 márciusában, lemondva az emigrációban kiküzdött egzisztenciájáról, visszatért Romániába, Kolozsvárra és bekapcsolódott a magyarság politikai életébe. Áprilisban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség első kongresszusán megválasztották főtitkárnak. Vezetésével az RMDSZ a második helyet szerezte meg a parlamenti választásokon, de Szőcs Géza többször hangsúlyozta: az RMDSZ nem párt, hanem a nemzetiségi érdekek képviseletét vállaló szervezet, mely az egész román állami berendezkedés demokratikus átalakításához kíván hozzájárulni, hiszen a romániai magyarság legfőbb érdeke az, hogy demokratikus jogállamban éljen.

Szünet nélkül! - a magyar kultúra érdekében című konferencia (fotó: Németh Bálint)

Szőcs Géza a Szünet nélkül! - a magyar kultúra érdekében című konferencián (Fotó/Forrás: Németh Bálint)

Szőcs Géza 1990 májustól 1992 októberéig a Román Parlament Szenátusának tagja, frakcióvezető volt. Az RMDSZ második, marosvásárhelyi kongresszusán, 1991. május 26-án a szervezet politikai alelnökévé választották. Az RMDSZ 1993. januári brassói kongresszusán megvált e funkciójától és bejelentette: a belső harcokat megelégelve nem vállal tisztséget a szervezetben, majd 1999-ben kilépett.

1992-ben megalapította az Erdélyi Híradó nevű kiadót, amely egyebek mellett megjelentette az Orient Expressz című politikai magazint és egy új magyar nyelvű erdélyi napilap próbaszámait. 1993 és 2010 között kiadója és főszerkesztője volt A Dunánál című folyóiratnak, szerkesztőbizottsági tagja volt a Magyar Szemlének, 1996 és 2000 között a Hungária Televízió Közalapítvány ellenőrző testületének, 2008 és 2010 között a kuratórium elnökségének, valamint 1996 és 1998 között a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületének elnökségének. 2010 júniusától 2012 júniusáig a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára volt, utána általános kulturális ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott lett, 2014 óta miniszterelnöki megbízott (főtanácsadó) volt kulturális kérdésekben.

2015-ben és 2016-ban a milánói világkiállításért felelős kormánybiztosként is tevékenykedett és igazgatósági elnöke volt a találmányokat értékesítő Kárpátok-Alpok Zrt.-nek.

Szőcs Gézát 2013-ban Babérkoszorú-díjjal tüntették ki. 2015-ben Kossuth-díjat kapott az egyetemes magyar irodalmat erdélyi gyökereiből táplálkozó, egyedi stílusú művészetével gazdagító költői-írói alkotómunkája elismeréseként. 2020-ban a gróf Széchenyi Család Alapítvány a magyar dráma napja alkalmából a Széchenyi-örökség Okmánya elismerésben részesítette.

Kórházban ápolják Szőcs Gézát

Kapcsolódó

Kórházban ápolják Szőcs Gézát

A miniszterelnök kulturális főtanácsadóját koronavírussal kezelik, állapota súlyos – írja az Index.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.
Színház

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv hír

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Könyv ajánló

Esterházy Péter öröksége pályán és papíron – érkezik a Futball-EP

A Fiatal Írók Szövetsége hetedik alkalommal rendezi meg az Esterházy Péter élete és munkássága előtt tisztelgő labdarúgó emléktornát, a Futball-EP-t. A rendezvényre április 18-án, szombaton kerül sor a BME Bogdánfy úti Sporttelep műfüves pályáin.
Könyv podcast

„Ha van programom az íróasztalnál, az a felszabadulás és a vigasz” – Fehér Renátó a Lírástudók vendége

Három verseskötet után eksztatikus, magával ragadó kisregénnyel jelentkezik az Y-generáció meghatározó költője, Fehér Renátó. A Lírástudók új epizódjában a regényt inspiráló prágai élményeiről és napjaink széttöredezett tudatáról, feszültségeiről, valamint az irodalom kihívásairól kérdezte a szerzőt Grisnik Petra.
Könyv hír

Szeifert Natália kapta a Békés Pál-díjat

A Békés Pál Civil Társaság kuratóriumának indoklása szerint Szeifert Natália legújabb, Hóember a Naprendszerben című regényének világlátása szorosan illeszkedik ahhoz az irodalmi eszményhez, amelyet a névadó is fontosnak tartott.
Könyv ajánló

A hallgatás terei: új kötet tárja fel, hogyan szorultak falak közé a kortárs zene hangjai

Április 15-én mutatják be a Budapest Music Centerben A hallgatás terei című könyvet, amely a kortárs zene nyilvánosságának alakulását vizsgálja a Kádár-kori és a rendszerváltás utáni Budapesten.