Könyv

Elhunyt Tamás Menyhért költő, író, műfordító

2025.03.28. 10:15
Ajánlom
Életének 85. évében elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja – tudatta az akadémia.

Tamás Menyhért a bukovinai Hadikfalván született 1940. július 24-én. Miután 1961 és 1963 között elvégezte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Újságíró Iskoláját, hét évig a Hírlapkiadó Vállalatnál tevékenykedett. 1968-ban került a Népszava Kiadó vállalatához, ahol előbb az irodalmi rovatot, majd a kulturális rovatot vezette. 1990–1991 között a lap főszerkesztő-helyettese lett – idézték fel a közleményben.

Mint írták,

Tamás Menyhért epikus hajlamú lírikusnak nevezte önmagát, akinek műveiben meghatározó a népköltészeten alapuló látomásos-szimbolikus nyelvformálás, a tárgyias történetmondás.

Prózája hitelesen mutatja be a 20. századi magyar történelem örökségét és a modern kori emberi tragédiákat. Verseiben, regényeiben a bukovinai székelyek tragikus élményeit, a Kárpát-medencei kisebbségek sorsközösségeit örökíti meg – fogalmaztak a közlők.

Művei közül megemlítették Tanúságtevők című kötetet, az Észre-írt strófák című verseskötetet, az Elfelé utak – Au détour du chemin című kétnyelvű versválogatást és a Vigyázó madár című kisregényt. Emlékeztettek a Trianon szédületében című válogatott és új verseket tartalmazó kötetre, Az én Tamásim című verseskötetre, az Újbóli leltár című verseskötetre és a Magamban viselt világ című verseskönyvre is.

Tamás Menyhért munkásságát 1984-ben József Attila-díjjal, 2015-ben Magyarország Babérkoszorúja elismeréssel jutalmazták.

2019-ben életművét Kossuth-díjjal ismerték el.

2023-ban írói munkásságát Magyar Örökség díjjal jutalmazták. 2024-ben elnyerte a Nemzet Művésze kitüntető címet. Még ebben az évben a Digitális Irodalmi Akadémia rendes tagjává választották. 2011-től a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, 2014–2020 közt elnökségi tagja volt.

Tamás Menyhértet az MMA saját halottjának tekinti.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg reklámokat.

Fejléckép: Tamás Menyhért (Fotó/Forrás: Magyar Művészeti Akadémia)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Kulka János, Falusi Mariann, Szinetár Dóra és Járai Máté is azt üzeni: Jobbulást!

Sztárok összefogásával született meg a PIROS ORR bohócdoktorok JOBBULÁST! című dala, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy nézzünk másképp a betegségre. Kulka János, Falusi Mariann, Szinetár Dóra és Járai Máté is feltűnik a dal videoklipjében.
Zenés színház

Mozart, Beethoven és Wagner áll a Magyar Állami Operaház következő évadának fókuszában

A Magyar Állami Operaház 2025/26-os évada 385 előadással várja a közönséget, köztük hét új bemutató, harminchatféle repertoár-előadás, tizennégyféle gyermek- és ifjúsági produkció, valamint több mint két tucat koncert és dalest szerepel.
Színház

Elhunyt Galkó Balázs

75 éves korában elhunyt Galkó Balázs színművész, rendező – adta hírül családja. Egész életét végigkísérték a versek, fia is egy költeménnyel búcsúzott tőle.
Vizuál

Magyar film napja: ingyenesen nézhetjük újra Makk Károly és Darvas Iván emlékezetes alkotásait

Április 25. és május 4. között tíz klasszikust nézhetünk újra ingyenesen a FILMIO-n, a Nemzeti Filmintézet egyúttal a száz éve született Makk Károlyra és Darvas Ivánra is emlékezik.
Színház

9 kihagyhatatlan előadás az idei MITEM kínálatából

20 ország 27 társulatának 30 előadása látható a 12. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozón, azaz a MITEM-en. A nemzetközi fesztivál, amelynek helyszíne a Nemzeti Színház, április 25-én kezdődik, és egy hónapon át tart.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv ajánló

Petr Zelenka új darabjának ősbemutatója a PesTexten

A május 7. és 10. között zajló fesztivál kiemelt fellépői között ott lesz továbbá Christoph Ransmayr és a Millennium-krimisorozat folytatását jegyző Karin Smirnoff, valamint az Olga Tokarczuk illusztrátoraként ismert Joanna Concejo is.
Könyv magazin

Beleolvasó – Edith Bruck: Gyönyörű romlásom

A Gyönyörű romlásom főhőse Nina, a magyar származású holokauszttúlélő, aki húsz éve rabja a férjének és a házasságának. Nem tud szabadulni attól a férfitól, aki saját függetlenségét minden emberi kapcsolat fölé helyezi. Nina egyúttal származásának is a rabja marad örökké. Olvasson bele ön is a kötetbe!
Könyv podcast

„Megszerettem a főszereplőmet” – Csabai László a Lírástudók vendége

Sokadszor tér vissza a népszerű nyomozó, Szindbád-Schiffer, aki ezúttal Amerikába érkezik, ahol countryénekes lesz. Ennek apropóján hívtuk meg podcastunkba Csabai Lászlót, aki Grisnik Petra faggatott – nem csak a könyvről.
Könyv ajánló

„A humor és a mosoly a létezés kovásza” – olvasson bele Ferenc pápa közelmúltban megjelent memoárjába!

Februárban jelent meg magyarul Remény című önéletrajza, az első memoár, amelyet hivatalban lévő pápa adott közre. A közelmúltban elhunyt egyházfő exkluzív fényképekkel színesített könyvében elmeséli családja és saját életútját, valamint reflektál korunk legégetőbb társadalmi kérdéseire is.
Könyv interjú

Dragomán György: „Azt szeretnénk, hogy ez az alkotóház mindenki otthona lehessen”

Mint arról beszámoltunk, alkotóházként születhet újjá Esterházy Péter egykori, rómaifürdői családi háza. Bár az épülettel még rengeteg munka van, a tervek szerint az első vendégek már ősszel megérkezhetnek. Az alkotóház egyik megálmodójával, Dragomán György József Attila-díjas íróval beszélgettünk. Villáminterjú.