Könyv

Emlékkiállítás nyílt Ottlikról

2012.05.24. 10:03
Ajánlom
A Minden megvan - Száz éve született Ottlik Géza című tárlatot május 23-tól tekinthetik meg az érdeklődők a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

A kiállítás két termében bemutatják Ottlik Géza életútját, emellett nyolc olyan tematikus egységeket alakítottak ki, amelyek "lefedik" az alkotó írásművészetét, jellemző témaköreit - mondta Kovács Ida irodalmi muzeológus, kiemelve: a PIM új kiállítása nem csupán az Iskola a határon szerzőjéről emlékezik meg. Külön egység foglalkozik a szerző nőkhöz, istenhithez fűződő viszonyával, az utazással, az írói-emberi tartással vagy például a nyelvhez való viszonyával.

Mindegyik tematikát egy-egy relikvia - bútorok, dokumentumok, festmények, grafikák, fotók - segítségével tárják a közönség elé. "Például az utazás-témát Ottlik Géza bőröndje jeleníti meg, és ehhez képeslapokat társítottunk, amelyeket az író küldött" - fogalmazott a kiállítás szervezője. Megjegyezte: a tárlat az Ottlik-hagyatékra épül, amelynek tárgyai a PIM tulajdonában vannak. "Kevés kivétel azért akad. Dömölky János például kölcsönadta a Hajnali háztetők csapóját" - mutatott rá Kovács Ida, majd hozzátette, hogy a filmhez egy levél is kapcsolódik, amelyben Ottlik a rendezőnek vázolta fel az elképzeléseit. "Segítségünkre volt az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) is, egy-két kéziratot tőlük kértünk kölcsönt" - tette hozzá. Az OSZK-tól például az Iskola a határon és a Buda kézirata érkezik a PIM tárlatára.

A másik szobában egy úgynevezett "írószobát" rendeztek be. A kiállított bútorok Ottlik Géza tulajdonában voltak. "Az enteriőrben látszik az író régi lemezjátszója, a piros fotelja, a biedermeier írószekreter, az íróasztal" - ismertette a kiállított tárgyakat a szervező. Megjegyezte, a tárlaton vetítik Keserü Ilona festőművész videofilmjét is, amelyet a művész az író lakásában rögzített Ottlik halála után. Egy külön blokkban emlékeznek meg Ottlik Géza bridzs iránti szenvedélyéről, látható lesz a bridzsasztala, kártyája, notesze, valamint kiállítanak számos fényképet is. Kovács Ida kitért arra is, hogy a tárlathoz több program is kapcsolódik, ezekről a www.pim.hu honlapon lehet tájékozódni. A kiállítás 2013. január 30-áig látogatható.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Jazz/World

Kiosztották az Artisjus-díjakat: Geszti Péteré az életműdíj

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott.
Könyv

Beleolvasó – Karl Ove Knausgård: A harmadik birodalom

A Hajnalcsillag-sorozat harmadik részében Karl Ove Knausgård új fénytörésbe helyezi az első részben megismert szereplők életét, és ahogy gyűlnek a rejtélyek, egyre mélyebbre hatol az öröklét erdejébe. Olvasson bele ön is a kötetbe!
Könyv

Takács Zsuzsa: „Érdemes volt élnem, és így, ahogyan éltem”

„Idegen tőlem, hogy untatna a jelenkor történelme. A véremmel fizetek érte” – fogalmazott lapunknak Takács Zsuzsa. A Kossuth-díjas költő legújabb verseskötete május 21-én jelenik meg A maradás szégyene címmel. Az elmúlt öt év során keletkezett műveiről kérdeztük.
Klasszikus

Nyílt levélben fordul közönségéhez az Anima Musicae Kamarazenekar

Az állami támogatás csökkenése miatt veszélybe került a zenekar fennmaradása, így most nyílt levélben fordultak közönségükhöz, hogy megtarthassák a jövő szezonra tervezett hangversenyeiket.
Vizuál

Barátságos és befogadó múzeumokat ismerhetünk meg a 28. Múzeumok Majálisán

Május 24–25-én újra különleges programokkal várja a látogatókat az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum: érkezik az ország legnagyobb múzeumi fesztiválja és kultúraközeli piknikje, a 28. Múzeumok Majálisa, az ICOM Múzeumi Világnap alkalmából.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv magazin

Beleolvasó – Karl Ove Knausgård: A harmadik birodalom

A Hajnalcsillag-sorozat harmadik részében Karl Ove Knausgård új fénytörésbe helyezi az első részben megismert szereplők életét, és ahogy gyűlnek a rejtélyek, egyre mélyebbre hatol az öröklét erdejébe. Olvasson bele ön is a kötetbe!
Könyv interjú

Takács Zsuzsa: „Érdemes volt élnem, és így, ahogyan éltem”

„Idegen tőlem, hogy untatna a jelenkor történelme. A véremmel fizetek érte” – fogalmazott lapunknak Takács Zsuzsa. A Kossuth-díjas költő legújabb verseskötete május 21-én jelenik meg A maradás szégyene címmel. Az elmúlt öt év során keletkezett műveiről kérdeztük.
Könyv hír

Bánhidi Lilla kapta a Szabó Lőrinc irodalmi díjat

A szerző Sorsod Borsod című regionális krimijéért vehette át Miskolc város irodalmi elismerését május 11-én. Bánhidi Lilla regénye egy fiatal oknyomozó riporterről szól, aki egy gyilkosságsorozat felderítése során szembesül saját múltjával.
Könyv ajánló

Bolygónk legrejtettebb mélységeibe vezet minket új könyvében a 99 éves David Attenborough

Május 8-án, Sir David Attenborough 99. születésnapján jelenik meg legújabb könyve, az Óceán – Földünk utolsó vadonja, amelyet régi munkatársával, Colin Butfielddel jegyez.
Könyv podcast

„Shakespeare egy brand, négyszáz évvel később én is belőle élek” – Nádasdy Ádám a Lírástudók vendége

Miért nincs keverőcsap a brit fürdőszobákban, és miért a kormányt emlegetik az állam helyett az angolok? A Lírástudók podcast friss epizódjában Nádasdy Ádámmal beszélget Grisnik Petra – nyelvről, identitásról, humorról, valamint a Londoni levelek című új kötetről.