Eddig krimiszerzőként ismerték Cserháti Évát, akinek négy kötetből álló K.É.Z.-sorozata kisebb rajongótábort gyűjtött maga köré. Az író a Magyar Krimifesztivál egyik főszervezője, és évek óta egy angliai kisvárosban él, ahol kreatívírást is oktat.
Amikor megtanultam olvasni, akkor rögtön elhatároztam, hogy író szeretnék lenni
– árulta el podcastunkban Cserháti Éva, akit a Lírástudók műsorvezetője, Grisnik Petra arról is kifaggatott, hogy mi inspirálta arra, hogy nők történeteiről írjon, köztük a nők a spanyol polgárháborúban betöltött pótolhatatlan szerepéről.
De az is kiderült, hogy vendégünk a határidők embere: réges-régen megfogadta, hogy negyvenéves korára összehoz egy regényt, és ezt szinte napra pontosan teljesítette. Ez az új, A múlt lankái című könyv pedig kicsivel az ötvenedik születésnapja előtt készült el. Arról is kikérdeztük Cserháti Évát, mire számíthat egy szerző az angol könyvpiacon: A Sellő titka című krimije ugyanis The Fourth Murder címen angolul is megjelent, Sophie Rochfort álnéven, saját fordításban.
Egy nagy összegző könyvet akartam írni
– árulta el Cserháti Éva. Három nő története bontakozik ki az új regény lapjain. „A múlt lankái a női örökség súlyáról és erejéről mesél, arról, amit kimondtak, és arról is, amit elhallgattak. Mit kezdünk a családi múlt hibáival, eszméivel, hallgatásaival? Hogyan tud egy nő saját utat találni, ha a nagymamája a forradalmat, az anyja a túlélést választotta – és ő egyikben sem hisz? ” – olvasható a fülszövegben.
A múlt lankái megvásárolható a Líra webshopjában és a könyvesboltokban!
A beszélgetés után három könyvet ajánlunk a Líra Könyvtől
Sandro Veronesi: Fekete szeptember (Partvonal Kiadó)
Megérkezett A kolibri többszörösen díjazott szerzőjének új regénye! A könyv a tizenkét éves fiú, Gigio Bellandi kivirágzását meséli el egy 1972-es toszkán tengerparti nyár során: a zene, az olvasás, a szerelem felfedezését – és utána mindezeknek az elképzelhetetlen, villámgyors megszakadását.
Szabó T. Anna: Erősebb nálam (Magvető Kiadó)
A szerelemről és a biztonság vágyáról szól az Erősebb nálam, Szabó T. Anna új novelláskötete. Hosszabb-rövidebb történetei sokféleképpen beszélnek a hirtelen feltörő vagy éppen élethosszig tartó szenvedélyekről. Minden szereplője sóvárog valamire, testi egyesülésre, hitbeli bizonyosságra, függésre, otthonosságra, anyai szeretetre vagy apai figyelemre.
Pokorny Lia: A majdnem tökéletes boldogság receptje (Athenaeum Kiadó)
Ha sokáig hitte, hogy a gyerekkori mesék valóra válnak, ha reménykedett, hogy varázsütésre minden hozzátartozója pont olyan jó fej lesz, amilyennek mindig is akarta, ha ábrándozott arról, hogy megtalálja az igazit, akivel örökkön örökké együtt élhet, ha sokáig kereste az örök boldogság elixírjét, de még nem találta meg, akkor ez a könyv Önnek szól.
A korábbi adások ide kattintva hallgathatók vissza.
A Lírástudók felvételei a Pentaton Hangstúdióban készülnek. Bővebb információ itt érhető el. >>>


hírlevél








