Könyv

Feleannyi könyv az idei Aegon-díj döntőjében

2020.02.26. 12:00
Ajánlom
Gumicsizma, kiskocsma és magadra ismerés – mi fér bele egy igazán személyes könyvajánlóba? Az Aegon Irodalmi Díj idei zsűrije szerint mindezek és még sok más érdekesség…

Elkészült a 2020-as Aegon Irodalmi Díj esélyeseinek shortlistje, ami már első ránézésre is más, mint eddig: az idén tizenötödik évét ünneplő Díj megújulásának egyik fontos eleme, hogy esélyesei közt a korábbi 10 helyett 5 könyv szerepel. További újdonság, hogy ezt az öt könyvet egy ötfős zsűri válogatta arról a hosszúlistáról, amit egy hét főből álló szakmai testület állított össze a tavalyi év hazai szépirodalmi könyvtermésének javából.

A 2020-as Aegon Irodalmi Díjra esélyes könyvek a következők:

  • Barnás Ferenc: Életünk végéig (Pesti Kalligram)
  • Csabai László: A vidék lelke (Magvető Könyvkiadó)
  • Harag Anita: Évszakhoz képest hűvösebb (Magvető Könyvkiadó)
  • Láng Zsolt: Bolyai (Jelenkor Kiadó)
  • Nádasdy Ádám: Jól láthatóan lógok itt (Magvető Könyvkiadó)

Váratlan, erős és izgalmas lista született a zsűritagok konszenzusos döntése alapján: van rajta elsőkötetes és már Aegon-díjas szerző, történelmi nagyregény, novella és verseskötet is. Mindegyiküket szakavatott módon, ugyanakkor személyes és szenvedélyes olvasói élményeik felől ajánlják a zsűritagok.

nadasdy-104407.jpg

Nádasdy Ádám (Fotó/Forrás: Líra)

A „költészet mindig zöldmezős beruházás is” – mondta Széchenyi Ágnes irodalomtörténész Nádasdy Ádám Jól láthatóan lógok itt című verseskötetéről, amiből kiérzi Kosztolányit, Adyt, Arany Jánost és Nemes Nagy Ágnest is.

De Nádasdy kötete azt üzeni nekünk, élj úgy, ahogy akarsz, legyél bátor az életformád kiválasztásában.”

Amihez különös hitelességet ad az is, hogy a szerző - az operett világában sikeres szülei révén - maszkok, sminkek, festett díszletek, az előadóművészettel járó hamisságok között nőtt fel.

Fáy Miklós szerint „… öröm olyan könyvet olvasni, ami tudja a szabályokat és tiszteli a szabályokat”, és Csabai László A vidék lelke című kötete épp ilyen. Fáy nagyra értékeli azt a teljesítményt is, hogy

az ötvenes évekről szóló szövegek valóban a kor stílusában íródtak.

Hogy annak miért örül, hogy csak a szereplők hordanak gumicsizmát és ő nem, az kiderül könyvajánlójából.

„Minden sztoriról azt érzem, hogy velem is megtörtént vagy megtörténhet. Biztos azért is, mert egyidősek vagyunk a szerzővel, az én nyelvemen beszél és az én történeteimet meséli.

Legnagyobb mondanivalója, hogy mekkora gát van a szüleinkkel, nagyszüleinkkel, párkapcsolatainkban zajló kommunikációban”

– Szabados Ágnes az elsőkötetes Harag Anita novelláskötetét ajánlja.

„Van benne szex is, de psszt…” - mondja Lévai Balázs Láng Zsolt nagyregényéről. És öt pontban sorolja fel, miért érdemes elolvasni a Bolyait. Modern szerkezete és olvasmányos nyelvezete mellett azért is, mert „ha egy buliban bölcsészként beszorulunk egy matematikus és egy fizikus közé a konyhában, nagyon menő a nemeuklidészi geometriával villogni”.

konyvesclk-115213.jpg

konyvesclk-115213.jpg

„Beengedett egy nagyon zárt világba, amit ezen a 400 oldalon megteremtett - nem is akartam onnan kijönni, érdekel ez a férfi, érdekel ez a sok rokon körülötte”, Ott Anna szerint ez a Barnás könyv egyik erőssége:

kézen fogja az olvasót, úgy viszi végig a tizenegy tagú nagycsalád életén. Ismerős helyszíneken – a pomázi HÉV-megálló kocsmája – mozogva, ismeretlen helyzetekkel szembesít.

Az Aegon Irodalmi Díj zsűrije tavasszal ismét összeül, hogy eldöntse, az öt esélyes mű közül melyik legyen a díjazott. Az ünnepélyes sajtótájékoztató 2020. április 22-én lesz.

A 2020-as Aegon Irodalmi Díj zsűritagjai:

  • Fáy Miklós kritikus
  • Lévai Balázs rendező, producer
  • Ott Anna irodalomszervező
  • Szabados Ágnes műsorvezető-szerkesztő
  • Széchenyi Ágnes irodalomtörténész

Az Aegon Művészeti Díj Magyarország legrangosabb, független, nettó hárommillió forint pénzjutalommal és több tízmillió forint értékű médiamegjelenéssel járó magánalapítású elismerése, az előző év kiemelkedő kortárs szépirodalmi alkotását díjazza. Az Aegon Magyarország emellett ingyenesen letölthető középiskolai tancsomagokat készít, saját íróportré filmjeivel és estjeivel jelen van fesztiválokon, valamint fontos kulturális események támogatójaként közel viszi közönségéhez az irodalmat.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Horgas Eszter: „Prés alatt vagyunk mindannyian”

Csak ülünk és teázunk. Két különböző lakásban, a monitor két oldalán. Hiába, az ember olyan könnyen megszokja a személyes találkozások luxusát. Interjú karantén idején – a gépeken keresztül – Horgas Eszter fuvolaművésszel.
Színház

Így mennek tovább a budapesti színházak - itt a megállapodás és néhány vélemény

Hosszú hetek egyeztetései után ma megállapodott a kormány és a Fővárosi Önkormányzat a színházak működtetéséről.
Klasszikus

Ez az időszak próbatétel, nem büntetés

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás nagycsaládi körben töltik az önkéntes izoláció idejét: fiuk, Gáspár oktatóvideókat készít, ők Leclair-műveket tanulnak. Ez az időszak próbatétel és kihívás, mondják.
Könyv

Gergely Ágnes: „Egyszer csak újra eszméletéhez tér a világ”

A napokban jelentették be: a Tiszatáj folyóirat 2019-es díját Gergely Ágnesnek ítélték oda. A 87 éves Kossuth-díjas költőt, írót, műfordítót Karácsony Ágnes hívta föl telefonon.
Vizuál

A világ leghíresebb angyalai csak mellékszereplők Raffaello Sixtusi Madonnáján

A két kis kerub nagy karriert futott be, ahhoz képest, hogy épp csak ráfértek az 1512-ben festett műre. Alakjukhoz több anekdota is fűződik, festőjük ma 500 éve hunyt el.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Könyv ajánló

Kovács András Ferenc a karanténban – Beszélgetőtársa Nyáry Krisztián

Április 10-én 16 órakor, Kovács András Ferenc költő, esszéíró, műfordító lesz Nyáry Krisztián vendége a Líra Könyv beszélgetéssorozatában.
Könyv Csak még egy oldalt

Olvass bele a Ferenc pápa megmondja című kötetbe!

Nem kell kereszténynek, sőt még vallásosnak lenni sem, hogy találjunk megfontolandó, értékes és bátorító gondolatokat a kötetben található írások között.
Könyv ajánló

Tóth Csaba a karanténban – Beszélgetőtársa Nyáry Krisztián

Április 9-én 16 órakor Tóth Csaba politológus, szociológus, a társadalomtudományok és a fantasztikus világok közötti metszetek keresésének hazai úttörője lesz Nyáry Krisztián vendége a Líra Könyv beszélgetéssorozatában.
Könyv ajánló

Darvasi László a karanténban – Nyáry Krisztián beszélgetéssorozata

Április 8-án 16 órakor Darvasi László költő, író lesz Nyáry Krisztián vendége a Líra Könyv oldalán követhető online videósorozatban.
Könyv interjú

Gergely Ágnes: „Egyszer csak újra eszméletéhez tér a világ”

A napokban jelentették be: a Tiszatáj folyóirat 2019-es díját Gergely Ágnesnek ítélték oda. A 87 éves Kossuth-díjas költőt, írót, műfordítót Karácsony Ágnes hívta föl telefonon.