Könyv

Ferenc pápa magyar származású holokauszt-túlélőnél tett látogatást Rómában

2021.02.21. 12:15
Ajánlom
Az egyházfő római otthonában kereste fel a nála öt évvel idősebb magyar származású írónőt, Bruck Edith-et, aki a koncentrációs táborokban eltöltött időről beszélt a szentatyának.

Az egyházfő az után döntötte el, hogy személyesen is felkeresi a 89 éves írónőt, miután elolvasta Bruck Edith cikkét, amely január 27-én, az emlékezés napján jelent meg. Az egyórás találkozón a jelenkor félelmeiről és reményeiről is szó esett, illetve arról is, hogy milyen fontos az emlékezés a múltra, és ebben mekkora szerepe van az idősebb korosztálynak.

Ferenc pápa köszönetet mondott Bruck Edithnek, amiért tanúvallomásával nem hagyja, hogy feledésbe merüljenek a nácizmus mártírjává vált zsidó nép szenvedései,

majd bocsánatot kért az Úrtól az emberiség nevében. Miután a pápa elhagyta Bruck Edith otthonát, felfigyeltek rá a római utcákon szombat délután sétáló emberek. Ferenc pápa köszönt nekik, majd gyorsan távozott, nehogy a személye miatta nagyobb tömeg verődjön össze, ami a koronavírus-járvány idején kockázatot jelenthet.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Pope Francis (@franciscus) által megosztott bejegyzés

A Tiszakarádon 1932-ben született Bruck Edith családját deportálták. Több koncentrációs táborban tartották fogva, megjárta a többi között Auschwitzot, Dachaut és Bergen-Belsent. Szülei nem élték túl Dachaut, és a fivére is ott halt meg. Bruck Edith és lánytestvére túlélte a holokausztot. 1945 után Magyarországon, Csehszlovákiában és Izraelben élt. 1954-ben Olaszországba költözött. Az olasz irodalmi élet legismertebb alakjaival került kapcsolatba, barátságot kötött a szintén holokauszt-túlélő író Primo Levivel. Újságíróként, rendezőként is dolgozott. Magyar szerzők, köztük József Attila, Radnóti Miklós és Illyés Gyula műveit fordította olaszra.

Fejléckép forrása: Ferenc pápa hivatalos Instagram-oldala

A némaságra ítélt zenészeket bátorította Ferenc pápa

Kapcsolódó

A némaságra ítélt zenészeket bátorította Ferenc pápa

A római egyházfő videoüzenetben szólt azokhoz a muzsikusokhoz, akiket némaságra ítélt a járvány. Szerinte a zene az egyházi liturgia elmaradhatatlan része, és reméli, hamarosan újra az lehet.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Vizuál

Átadták a 20. Verzió Filmfesztivál díjait

A jubileumi szemlén idén öt kategóriában versenyeztek a filmek. A Nemzetközi versenyben két díjat is osztottak. A fesztivál a nyertes filmekkel a mozikban november 29-ig, online pedig december 10-ig folytatódik.
Vizuál

Hayao Miyazaki új filmjével kezdődik a 21. Anilogue Animációs Filmfesztivál

A hatnapos budapesti szemlén a közönség a legújabb szórakoztató, illetve művészi animációs alkotások legjavát láthatja. A szervezők emellett kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Vizuál

Rangos németországi fesztiválon díjazták az Elfogy a levegő című magyar filmet 

Moldovai Katalin első mozifilm rendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon.
Vizuál

Ismét hazánkban láthatóak a holokausztot túlélő Bokor Miklós festményei

November 30-án, a Nemes Galériában nyílik meg a Reflexiók című tárlat, ahol hosszú évtizedek után láthatjuk ismét Magyarországon a 2019-ben elhunyt művész munkáit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv gyász

Elhunyt Vajda Mihály

A Széchenyi-díjas filozófus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja 88 éves volt. Vajda Mihály munkásságát elsősorban a fenomenológia, a 20. századi német filozófia és a totalitariánus társadalmak elmélete terén fejtette ki.
Könyv ajánló

Aki eposzi magaslatokba emelt egy magyar kisközséget

Oravecz Imre idén töltötte be nyolcvanadik életévét. Több mint ötven esztendőt felölelő költői-írói pályájának egyik legfontosabb érdeme, hogy feltette szülőfaluját, Szajlát a magyar irodalom térképére. A Müpa ünnepi estje előtt négy könyvet ajánlunk tőle.
Könyv ajánló

Az operett bécsi-budapesti vonulatának legizgalmasabb alakjait mutatja be László Ferenc új könyve

A Jaffa Kiadónál megjelent Operettország című kötet átfogó képet kínál az operett hazai, illetve monarchiabéli történetéről, amelyen keresztül mintegy másfél évszázad színház-, kultúr- és politikatörténete is feltárul. 
Könyv ajánló

„Nehéz ember, de komoly művész” – új kötet jelent meg Alföldi Róbertről

Csáki Judit színházkritikus faggatja Alföldi Róbertet az Open Books gondozásában megjelent, Alföldi – Nem rajtam múlt című kötetben személyes és szakmai múltjáról és jelenéről, színészi és rendezői énjéről, műhelytitkokról, a kulturális környezetről és a világról, amelyben élünk.
Könyv hír

Még mindig szavazhatunk az idei Prima Primissima-jelöltekre

November 29-én éjfélig harminc jelölt közül választhatunk, ki nyerje 2023-ban a Prima Primissima Közönségdíját. A szavazók között nyereményt is kisorsolnak. A Prima Primissima Alapítvány nemrég közvélemény-kutatásban kereste a választ, hogyan vélekedik a magyar lakosság a sikerről és a példaképek szerepéről.