Könyv

Fiatal versíróknak indított pályázatot a MANK

2022.07.29. 13:55
Megosztom
Tóth Krisztinától, Kemény Istvántól, Géczi Jánostól vagy épp Győrffy Ákostól is tanulhatnak a MANK versíró pályázatának győztesei. A fiatal, kötet nélküli szerzők kéziratait augusztus 19-ig várják, a tíz nyertes írásból antológia is készül. 

Tizenhat és harminc év közötti, kötettel még nem rendelkező versíróknak hirdetett pályázatot a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) a Szigligeti összművészeti mentorprogram részeként – közölte a szervezet.

A kiírás szerint jelentkezni lehet kifejezetten erre a pályázatra, vagy akár korábban írt és már publikált saját versekkel, vizuális költeményekkel, prózaversekkel vagy versesregény-részlettel is.

Egy pályázó legfeljebb 10 oldalnyi anyagot küldhet be.

A pályaműveket a [email protected] e-mail címre várják. A jelentkezési határidő augusztus 19. 12 óra. Hangsúlyozták, a pályázati mellékletnek a 8-10 oldalas íráson túl tartalmaznia kell egy maximum 1-2 oldalas szakmai önéletrajzot, illetve egy publikációs jegyzéket.

A pályázatokat elbíráló és a nyerteseket támogató mentorok idén

Áfra János, Deres Kornélia, Gál Ferenc, Géczi János, Győrffy Ákos, Kemény István, Kukorelly Endre, Szlukovényi Katalin, Tóth Krisztina és Visky András lesznek.

A kéziratokat a beérkezési határidőt követő tizenöt napon belül elbírálják. A mentorok maguk döntenek arról, kivel szeretnének együtt dolgozni. A tíz győztes írásból később magyar-angol nyelvű antológia készül, amely a Kalligram Kiadó és a MANK közös gondozásában jelenik meg.

A nyertesek továbbá egyebek mellett részt vehet a szeptember 30. és október 9. között a Szigligeti Alkotóházban zajló összművészeti szimpóziumon, ahol egy mentorral, valamint a Ceredi Kortárs Nemzetközi Művésztelep meghívott alkotóival nyílik lehetőségük együttműködni. Az Esterházy-kastélyban a mentorral együtt önálló esten mutatkozhatnak be, de portrésorozat és versvideó is készül a nyertesekről.

Ahol a múzsák laknak – Kiállítás nyílik a Szigligeti Alkotóház történetéről

Kapcsolódó

Ahol a múzsák laknak – Kiállítás nyílik a Szigligeti Alkotóház történetéről

Füst Milán, Esterházy Péter, Nemes Nagy Ágnes vagy épp Karinthy Ferenc alakja is megelevenedik a Szigligeti Alkotóház történetét bemutató kiállításon. A kultikus helyszínről, a pezsgő kulturális életről archív fotók és leírások segítségével tájékozódhatunk július 1-től a Balaton-parti településen.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Zenés színház

Markus Werba: „A komikus alakokat nehezebb eljátszani, ha az ember komolyan veszi őket”

A varázsfuvola Papagenójával lett világhírű, a szerepet a New York-i Metropolitan Operától a Salzburgi Ünnepi Játékokig szinte mindenhol énekelte. Mi is ebben a szerepében hallhatjuk hamarosan, a Budapesti Fesztiválzenekar produkciójában.
Plusz

Megszakította az együttműködést a Déryné Programmal az Oktatási Hivatal

Felbontotta a szerződést a Déryné Közhasznú Nonprofit Kft.-vel az Oktatási Hivatal – jelentette be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. A Déryné szakmai tartalmai a Nemzeti Köznevelési Portálról lekerülnek.
Könyv

„Jó volna tudni, beszéli-e a nyelvünket” – Vámos Miklós kérdéseire David Szalay válaszol

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Választása ezúttal a Booker-díjas David Szalay Test című regényére esett. Gondolataira a magyar származású szerző reagál.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv magazin

„Jó volna tudni, beszéli-e a nyelvünket” – Vámos Miklós kérdéseire David Szalay válaszol

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Választása ezúttal a Booker-díjas David Szalay Test című regényére esett. Gondolataira a magyar származású szerző reagál.
Könyv hír

Szabó Magda-díj: Rakovszky Zsuzsa és Ráckevei Anna az idei kitüntetettek

Az elismerést október 5-én, az írónő születésnapján vehetik át, a díj történetében először Debrecenben. A kitüntetést olyan művészek vehetik át, akik munkásságukkal hozzájárulnak Szabó Magda életművének életben tartásához.
Könyv ajánló

Három ország, egy irodalmi világ: Németország, Ausztria és Svájc a Könyvfesztivál díszvendége

Október 1-4. között Christian Kracht, Martina Hefter, Tonio Schachinger, Katja Brandis és a kortárs német nyelvű irodalom számos ismert alkotója találkozik a budapesti közönséggel. Mutatjuk, milyen történeteket és témákat hoznak magukkal a szerzők.
Könyv hír

„Mintha elszabadult volna minden érzelem” – ők az Álljon meg egy novellára pályázat nyertesei

Több mint 3100 pályamű érkezett az Álljon meg egy novellára elnevezésű pályázatra, a legjobb alkotásai pedig az ország legforgalmasabb busz- és villamosmegállóiban várják az olvasókat.
Könyv ajánló

Most az egyszer: új Nádas Péter-könyv jelenik meg

Október elején kerülhet a boltokba a közelmúltban elhunyt Kossuth-díjas író Most az egyszer című röpirata, amelyben felsorolja azokat a témákat, amelyekről nem szeretne beszélni.