Könyv

Fókuszban a novellairodalom – indul a Prózamaraton

2023.03.07. 10:15
Ajánlom
Szeptember 21-én rendezik meg először a magyar novellairodalmat népszerűsítő Prózamaratont. A programsorozat kísérőrendezvényeként színházi és reklámfilmes pályázatokat is meghirdettek a szervezők.

Prózamaraton névvel új programsorozatot indít a Magyar Napló Kiadó, az MTVA és a Thália Színház. A kezdeményezéssel a magyar novellairodalom legfrissebb alkotásait szeretnék népszerűsíteni, nem csak az irodalom-, hanem a színház- és filmkedvelő közönséget is.

3362445-100848.jpg

Az év novellái 2023 (Fotó/Forrás: Lira.hu)

Az esemény alapját Az év novellái 2023 antológia adja, amely a közelmúltban jelent meg. A kötetbe Erős Kinga kritikus, Bíró Gergely szerkesztő, a Magyar Napló folyóirat főszerkesztő-helyettese válogatta be harmincöt szerző írását.

A 2002 óta évente megjelenő kötet szerzői: Marosi Gyula, Hegedűs Imre János, Mezey Katalin, Patócs Molnár János, Zöldy Pál, Majoros Sándor, Juhász Zsuzsanna, Száraz Miklós György, Kontra Ferenc, Horváth (EÖ) Tamás, Sütő-Nagy Zsolt, Szántó T. Gábor, Ficsku Pál, Győry Domonkos, Mirtse Zsuzsa, Kötter Tamás, Mátyus Melinda, Tallér Edina, Megyeri Edit Tünde, Balogh Robert, Kiss Judit Ágnes, Molnár Sára, Burns Katalin, Győrffy Ákos, Nádasi Krisztina, Zsidó Ferenc, Gerzsenyi Gabriella, Sárfi N. Adrienn, Szilágyi-Nagy Ildikó, Nattán-Angeli Nóra, Jánoki-Kis Viktória, Regős Mátyás, Vörös Anna, Vida Krisztina, Sarnyai Benedek Máté.

A Prózamaratont 2023. szeptember 21-én, a magyar dráma napján rendezik meg 10 és 20 óra között.

A program során az antológia szerzői – a Versmaratonhoz hasonlóan – óránkénti bontásban kerülnek színpadra, ahol az MTVA műsorvezetői beszélgetnek velük szakmai életükről, műveikről, valamint felolvasnak egy-egy részletet is a szövegükből.

PrózaPódium

A kezdeményezés egyik kísérőrendezvényeként a Thália Színház partnerségével megszervezik a PrózaPódiumot is, amelynek részeként középiskolai színjátszó csoportok részére hirdetnek pályázatot az antológiában olvasható novellák színrevitelére. A legfeljebb húsz perces darabról készült felvételek alapján a szakmai zsűri kiválasztja az öt döntőbe jutó produkciót.

A döntősök számára a zsűri tagjai személyes konzultációs lehetőségeket is biztosítanak a darab betanulása során a Thália Télikert színpadán, ahol a döntő zajlik. A zsűri tagjai: Gubás Gabi színművész; Csőre Gábor, színművész; Zsiga Kristóf, a Magyar Napló Kiadó képviselője.

A pályaműveket május 18-ig van lehetőségünk beküldeni. A döntőt szeptember 16-án rendezik meg.

Irodalmi reklámfilm-pályázat

Emellett irodalmi reklámfilm-pályázatot is hirdetnek. A jelentkezőktől azt kérik, hogy az antológiában szereplő legkedvesebb novelláikról készítsenek kreatív ajánlót, egyfajta rövid, legfeljebb százhúsz másodperces reklámfilmet, amely bemutatja, érdekessé teszi, ajánlja a novellát. A kiírásra bárki jelentkezhet, tematikai megkötésen nélkül.

A zsűri tagjai: Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke; Bíró Gergely, az antológia szerkesztője és Szentmártoni Anna, a Magyar Napló Kiadó képviselője.

A műveket május 5-ig van lehetőségünk beküldeni, eredményt várhatóan május 20-án hirdetnek. 

További részletek a Magyar Napló oldalán.

Fejléckép forrása: Pexels.com

Ismét meghirdették a Janikovszky Éva meseíró pályázatot

Kapcsolódó

Ismét meghirdették a Janikovszky Éva meseíró pályázatot

A pályázatra 7 és 16 év közötti gyerekek írásait várják tematikai megkötés nélkül. Jelentkezni április 12-ig lehet.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

15 sor film: Queer

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Queer című filmről szól. 15 sor film.
Könyv

„Ha elkészülök egy művel, akkor az nekem véget ér” – Bognár Péter a Lírástudók vendége

A Magvető Kiadó szerzőjével beszélgettünk új regényéről, amely lezárja a polgárőrkrimi-trilógiáját. A műsorvezető ezúttal is Grisnik Petra, aki írásról, fikcióról, felelősségről és megoldatlan bűnügyekről faggatta Bognár Pétert.
Színház

15 sor színház: Cyrano de Bergerac

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című előadásáról szól. 15 sor színház.
Plusz

„Sokszor próba előtt is tempózott a medencében” – Kállai Ferenc emléktáblát kapott egykori kabinjára a Lukács fürdőben

Kállai Ferenc születésének 100. évfordulója alkalmából emléktábla került kedvenc kabinjára a Szent Lukács Gyógyfürdőben. Az eseményen Őze Áron színművész is megosztotta emlékeit atyai mesteréről, Kállai Ferencről.
Vizuál

Mesteri portréfotók Barcsay mesterről Szentendrén

Huszonöt ikonikus portréfotós lencséjén keresztül elevenedik meg a titokzatos művész, Barcsay Jenő alakja a május 29. és szeptember 21. között látogatható szentendrei kiállításon.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv magazin

Rekordsebességgel született könyv XIV. Leó pápáról – olvasson bele a kötetbe!

Mindössze tíz nap alatt írt könyvet Rónay Tamás Vatikán-szakértő az újonnan megválasztott egyházfőről. A kötetet – amely az Európa Kiadó gondozásában jelenik meg – már kézbe is vehetjük a 96. Ünnepi Könyvhéten.
Könyv hír

Rovarinvázió miatt átmenetileg bezár a Pannonhalmi Főapátság könyvtára

A különösen értékes, historikus gyűjtemény megóvása hosszadalmas és bonyolult állományvédelmi munkálatokat igényel, így a könyvtár várhatóan hét hónapig zárva lesz.
Könyv ajánló

Először vehetik kézbe a magyar olvasók Paul Auster Ember a sötétben című regényét

Május végén a 21. Századó Kiadó gondozásában és Pék Zoltán fordításában jelenik meg a tavaly elhunyt amerikai író 2008-ban született regénye, ezzel teljessé válik a szerző regényeinek sora magyar nyelven.
Könyv ajánló

Mi rejlik egy mai harmincas férfi lelkében? – első regényével jelentkezik Breier Ádám

Június 11-én, a 21. Század Kiadó gondozásában jelenik meg a Lefkovicsék gyászolnak című film rendezőjének első, Hetvenegy farkas című könyve, amelynek főhőse lelki utazásra indul.
Könyv podcast

„Ha elkészülök egy művel, akkor az nekem véget ér” – Bognár Péter a Lírástudók vendége

A Magvető Kiadó szerzőjével beszélgettünk új regényéről, amely lezárja a polgárőrkrimi-trilógiáját. A műsorvezető ezúttal is Grisnik Petra, aki írásról, fikcióról, felelősségről és megoldatlan bűnügyekről faggatta Bognár Pétert.