Könyv

Fóliázott könyvekről tépték le a csomagolást egy budapesti Libriben

2023.10.05. 14:45
Ajánlom
Az incidens az Aréna plázában lévő boltban történt. A könyvkereskedő közleményében hangsúlyozta, a jelenleg érvényben lévő jogszabályok szerint járnak el, amikor zárt csomagolásban értékesítenek könyveket. Egyúttal azt kérték: ne zaklassák a vásárlókat és a munkájukat végző bolti dolgozókat.

Szerda délután egy több fős csoport tért be a budapesti Aréna plázában lévő Libri könyvesboltba, az ott található, fóliázott könyvekről letépték a csomagolást, majd a pénztárnál jelentkeztek, hogy megtérítenék az anyagi kárt – közölte a Libri-Bookline Zrt. A könyvkereskedő-vállalat közleménye szerint a boltvezető jelezte nekik, hogy anyagi kár nem keletkezett, pénzt a Libri ezért nem fogad el, valamint tájékoztatta őket arról, hogy a könyveket a hatályos jogszabályoknak megfelelően csomagolták,

így vissza kell küldeniük fóliázásra, mielőtt újra kikerülnek a polcokra.

A Libri hangsúlyozta, a jelenleg érvényben lévő jogszabályok szerint jár el, amikor zárt csomagolásban értékesíti azokat a könyveket, amelyeket érintenek a gyermekvédelmi jogszabályok könyvforgalmazásra vonatkozó passzusai. Egyúttal kérik, hogy a könyvesboltok munkatársainak és vásárlóinak nyugalmát ne zavarják, biztonságát ne veszélyeztessék azok sem, akik esetleg nem értenek egyet a fentiekkel.

A Libri elkötelezett az olvasáskultúra népszerűsítése és a legszélesebb könyves kínálat biztosítása mellett mind az üzleteiben, mind online platformokon. Vásárlóink bizalma, munkatársaink biztonsága elsődleges számunkra

– írták.

Mint ismert, a kormány által gyermekvédelminek, míg mások által melegellenesnek nevezett törvény tiltja a homoszexualitás és a nemváltás népszerűsítését, illetve megjelenítését. Ennek eredményeképp számos könyvet már nem árulhatnak az ijfúsági részlegeken, valamint kizárólag átlátszó fóliába csomagolva forgalmazhatnak. Ezek elmulasztása súlyos bírságot vonhat maga után, legutóbb a Líra Kereskedelmi Kft.-t 12 millió forintra büntették, amiért nem a megfelelő módon, illetve szekcióban árulták Alice Oseman Heartstopper – Fülig Beléd Zúgtam (Szívdobbanás) című sorozatának köteteit. Igaz, mint azóta kiderült, egy fogalmazási hiba miatt a vállalatnak jó esélye van, hogy megnyerje a pert. 

Fejléckép: Libri Könyvesbolt (Fotó/Forrás: Libri Könyvesboltok)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Itt a lista, közülük kerülnek ki a 2024-es Prima Primissimák

Rekordszámú, több mint 900 jelölés érkezett az immár harmadik évtizedébe lépő elismerésre. Közülük választotta ki a Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma azt a 30 művészt, sportolót, újságírót, oktatót és tudóst, akik közül tízen vehetik majd át a Prima Primissimákat és húszan a Primákat megillető díjat.
Színház

Kulka János: Tényleg más lettem

A közelmúltban hosszú idő után először lépett egyedüli szereplőként színpadra Kulka János. A Halál Velencében című előadást a Jurányi Házban mutatták be, a színművészt ennek apropóján kérdezte az RTL.
Színház

Sajgál Erika: A legtöbb ötven fölötti nő most ébred rá a saját erejére

A Rózsavölgyi Szalonban csaknem két éve fut sikerrel a Szívhang, Hárs Anna darabja. A történet három ötvenes barátnőről szól, akik az egyetemen évfolyamtársak voltak, és azóta is összetartanak. A Hédit alakító Sajgál Erikával beszélgettünk.
Zenés színház

A Valuska lett az International Opera Awards legjobb ősbemutatója

Tíz előadás közül a legjobb ősbemutatónak választották a rangos International Opera Awardson Eötvös Péter utolsó operájának premierjét, a Magyar Állami Operaház Valuska-produkcióját.
Színház

Felkavaró vízió a modern nőkről – Alföldi Róbert legújabb rendezése a Pesti Színházban

Október 5-én tartják Wéber Kata Egy nő anatómiája című darabjának magyarországi ősbemutatóját a Pesti Színházban, amelynek alapján Mundruczó Kornél nagy sikerű filmje, a Pieces of a Woman készült.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv ajánló

Konferencián emlékeznek meg Szilágyi István páratlan életművéről

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Művészetelméleti Tagozata Szilágyi István-konferenciát rendez október 8-án, kedden a Pesti Vigadó Makovecz termében. Az esemény előadói különböző szempontok alapján vizsgálják meg az idén elhunyt író életművét. 
Könyv ajánló

Ismerkedjen meg közelebbről Byung-Chul Han filozófus gondolataival a Typotex könyvklubjában!

A Typotex Kiadó Byung-Chul Han tizedik magyar megjelenése alkalmából könyvklubot szervez a Szerkesztőségbe. A beszélgetéseket Horváth Bence újságíró, a Nem rossz könyvek podcastere vezeti.
Könyv ajánló

Őszi Irodalmi Gála a Pesti Vigadóban

Október 7-én 18 órától a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának szervezésében irodalmi gálát tartanak a Pesti Vigadóban, ahol kortárs és klasszikus szerzők műveit hallgathatjuk meg neves színészek tolmácsolásában.
Könyv ajánló

Amikor a szív és az agy megroppan – negyven év verseit gyűjti össze Háy János új kötete

Október 3-án különleges, éldekorált kiadásban jelenik meg a kortárs magyar irodalom megkerülhetetlen alakjának új kötete, amely az 1976 és 2016 között keletkezett verseit gyűjti egybe.
Könyv podcast

„Jó esetben tövig rágja a körmét a nyájas olvasó” – Mészöly Ágnes a Lírástudók vendége

Reneszánszát éli a magyar krimi, hódítanak azok a történetek, amelyek a jelenkori Magyarországon zajlanak. Podcastunkban ezúttal Mészöly Ágnes mesélt arról, hogy miként jutott el a műfajhoz, és miért fontos, hogy detektív főhőse egy nő.