Könyv

Friss tinta!

2010.05.06. 20:11
Ajánlom
A Friss tinta! című mai gyerekversekből szerkesztett kötetet Gimesi Dóra bábos dramaturg ajánlja.

Mostanában verseket olvasok. Lenyűgöz, ahogy egy gondolat formába, rímbe, ritmusba sűrűsödik, de az is, amikor fittyet hányva rímre, ritmusra saját, egészen egyéni alakot ölt. Kortárs verseket olvasok és ajánlok a barátaimnak. Kezdő, haladó és leendő anyáknak Szabó T. Annát (Elhagy), női lelket bogozóknak Kiss Judit Ágnest (Nincs új üzenet), párkapcsolati problémásoknak Varró Dánielt (Szívdesszert), ráadásként pedig mindenkinek Faludyt (Versek). Ez már négy kedvenc kötet, hát álljon itt ötödikként a mai legjobb gyerekversek gyűjteménye. Varázskönyv, mert szerepel benne a többi kedvenc költőm (Tóth Krisztina, Lackfi János, Kovács András Ferenc); mert az illusztrációkat a zseniális humorú Takács Mari készítette; mert a több mint százötven vers között akad, ami megnevettet, van, ami gyomrot szorít, és minden lapról gyerekkori énünk kacsint vissza ránk. Mivel a jó gyerekvers - akár a jó gyerekelőadás - a felnőttekre is hat, szeretettel ajánlom kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Friss tinta! - mai gyerekversek (Csimota Könyvkiadó és Pozsonyi Pagony, 2008) 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.
Színház

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Klasszikus

Haydn, Eötvös, Beethoven – ismét Budapesten a Quartet Integra

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének győztese, a Quartet Integra április 23-án a Solti teremben lép fel, igazi zenei utazást kínálva a bécsi klasszikától a 20. század végének zenéjéig, aztán vissza.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv hír

Az Európai Unió Bírósága kimondta: uniós jogot sért a könyvek fóliázását előíró törvény

Hamarosan lezárulhat a Líra által indított utolsó per is, miután az EUB ítélete szerint a „homofób törvény” sérti az emberi méltósághoz, a magán- és a családi élet tiszteletben tartásához, valamint a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságához való jogot.
Könyv hír

Ismét tollat ragad a város – meghirdették az Álljon meg egy novellára! pályázatot

Kilencedik alkalommal írták ki a népszerű irodalmi pályázatot, amelyre május 15-ig várják a nevezéseket. A nyertes pályaművek idén is pénzjutalomban részesülnek, a zsűri elnöke ezúttal is Grecsó Krisztián. 
Könyv hír

Papp-Zakor Ilka kapja a Hazai Attila Irodalmi Díjat

A pályakezdő vagy középgenerációs írókat támogató elismeréssel idén megemelkedett pénzjutalom jár. A díjat április 30-án, ünnepléssel egybekötött irodalmi esten adják át a Nyitott Műhelyben. 
Könyv hír

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Könyv ajánló

Görög istenek, nagyszájú rockerek és fausti alku – ezeket a könyveket olvasd áprilisban!

Beszélgetések az irodalomról, mitikus látomás a körfolyosóról, fausti történet a művészi megszállottságról, britpop-krónika, személyes vallomás, valamint egy ironikus-nyomozós kisregény – a közelmúlt megjelenéseiből és a közeljövő ígéretes könyveiből válogattunk.