Szécsi Noémi bekerült az idei KULT50 válogatásba.
Szécsi Noémi (Fotó/Forrás: Szilágyi Lenke )
A regényeid után a történeti munkáid középpontjába is a nők kerültek.
Akkor kezdtem nőtörténettel foglalkozni, amikor a szakdolgozatomon dolgoztam, de aztán írói pályára léptem, és azt gondoltam, csak közvetetten fogok erről írni. Tizenvalahány év után döbbentem rá, hogy ez még mindig tele van fehér foltokkal, és miért ne írhatnék bele valamit. Észrevettem, hogy vannak területek, amikkel nem törődnek, pedig az emberek kíváncsiak, és igény mutatkozik rá, hogy ezekről olvashassanak. Akkor kezdtem blogot vezetni a történelmi regényekhez végzett kutatások anyagából, a Halcsontos Fűzőt. Ebből születtek a könyvek.
Miért a 19-20. századi nők hétköznapjaival foglalkozol?
Valakinek ezt is össze kell gyűjtögetnie, és megírnia úgy, hogy érdekes legyen. Fontosnak tartom, hogy eljusson az emberekhez, hogy lássák a folyamatokat, ne csak felületes, pontszerű tudásuk legyen. Nekem ez misszió is. Bizonyos tekintetben mainstream feminizmus, ismeretterjesztő formában átadott nőtörténet. Ez a népnevelői vénám. (nevet)
Lányok a városligeti műjégpályán 1935-ben (Fotó/Forrás: Fortepan )
A második kötet, A modern budapesti úrinő megjelenése összeért a #metoo és a „Time’s up” mozgalommal. Érezted ennek a hatását?
2013-ban kezdtem el ezzel foglalkozni, és ez valóban párhuzamos a feminizmus negyedik hullámának kezdetével. A könyvben #metoo-hoz köthető mozzanatok is vannak: például, hogy
milyen bevett dolog volt a munkahelyi zaklatás az 1920-30-as években. Olyasmi, ami a nők számára együtt járt azzal, hogy munkába állnak, szükséges rossz.
Ott van mindenütt, ha beleolvas az ember a forrásokba, hogy mit kellett elviselniük a nőknek a feljebbvalóiktól, munkatársaiktól. A szülők sokszor ezért féltették a lányukat attól, hogy állást vállaljon. Ugyanez a 19. században a színésznők világában is mélyen gyökerezett. Sokszor el kellett tűrni a zaklatást az előrejutás érdekében.
Ez kicsit tyúk-tojás probléma: a színésznő kikapós, vagy a közeg várta el?
Akkoriban azt gondolták, hogy a színésznő kvázi prostituált. Eleve olyan erkölcsi kategóriában volt, hogy nem is várhatott mást az élettől. Izgalmas újraolvasni ilyen szempontból Jászai Mari emlékiratait, amelyek régóta hozzáférhetőek, de eddig nem nagyon emeltük ki, hogy ő milyen fokon szenvedett el szexuális erőszakot fiatal lányként és a kulisszák mögött.
A hölgy 1926-ban álldogál a budai alsó rakparton (Fotó/Forrás: Fortepan )
Előfordul, hogy személyes történetek is felbukkannak a kötetek nyomán?
Néhány hónappal ezelőtt írt nekem egy idegenvezető, aki már az előző kötetet is olvasta és használja, városi sétákhoz vesz belőle történeteket. Most a második kötetet is megvásárolta, és ahogy lapozgatta, egyszer csak megpillantotta az egyik képen a nagymamáját. Nem is ismerte ezt a fejezetét a nagyi életének, pedig megvan nekik a fotó – egy újság felvétele.
Iszonyúan meglepődött, hogy énekesnőként látja a nagymamáját, akiről kiderült, hogy fellépett a Vigadóban. Ezek izgalmas történetek – visszafelé működnek.
A családi fotók közt vagy iratos dobozokban ilyen meglepetések lehetnek?
Pont a nők esetében vannak olyan dokumentumok, amik a családi archívumokban nyugszanak, és sokszor elbagatellizálják őket. Az emberek nem is tudják, hogy fontos egy levél, ami arról szól, hogy a nagymama hogyan keresett munkát a 20-as években, vagy hogy mit ettek a háború alatt. A nem fontosnak tartott cetlik fölemelése történik azáltal, hogy az ember beleírja őket a magántörténelembe.
Arra nagyon vágyom, hogy az emberek elkezdjenek tudatosabban kutakodni a saját történetükben.
Az Úrinő-kötetek felkeltik az érdeklődésünket a magántörténelmünk iránt?
Egy ilyen könyv olvasása tudatosságot ébreszt az emberekben. Volt egy néni, akinek a forrásait használtam, egészen sokat, az édesanyjának a naplóját és a leveleit. Amikor ő elolvasta a könyvet, akkor csodálkozott rá:
Én nem is tudtam, hogy az anyu ilyen modern úrilány volt!”
Újpest, Duna-part, háttérben az Újpesti (Északi összekötő) vasúti híd 1933 (Fotó/Forrás: Fortepan )
Mi a helyzet a vidékkel? Ott mintha nem lett volna jellemző a levelek megőrzése vagy a naplóírás.
Ez az egyik iránya a könyvek lehetséges folytatásának. A forrásgazdagság miatt választottuk a budapesti fókuszt, illetve mert Géra Eleonóra (a kötet társzerzője) Budapesttel foglalkozó várostörténész. De érdekes lenne megnézni, hogy vidéken milyen lehetett az élet a kötet szempontjából. Ez egyrészt azért nehéz, mert a források nem annyira koncentráltak, mint a fővárosi könyvtárakban és levéltárakban. Függ a család polgárosodottságától vagy a történelmi szerencsétől, hogy mennyi emlék maradt fenn. Például én is csak egy maroknyi emléket őrzök a felmenőimről, és sokkal többet tudok vadidegen emberekről, akikről sok anyag maradt meg.
Pedig izgalmas szellemi utazás elmerülni a családunk múltjában, ami sokszor egészen furcsa meglepetéseket tartogat, és a jelent is jobban megérteti velünk.
Szécsi Noémi: A modern budapesti úrinő és az Egyformák vagytok
hírlevél
