Grecsó Krisztián (Fotó/Forrás: Gálos Viktor / Libri)
Vannak írói mániái.
Ezen, ugye, nem lehet segíteni.
Valahogy mindig a családi kötődések, a család és az érzelmek bonyolult hálózatai, a titkok, az elhallgatások köré írja a regényeit, mintha mindegyik egy végtelen és rejtélyes körforgásban keveredne egymás mellé.
Ha valami egyszer beakad, az be van akadva. Ráadásul ez a manapság csak transzgenerációs ügynek nevezett problémakör – amit régebben szent és őrült családnak mondtunk – olyan sok témát nyújt. Hát belefér a világ! Hiszen minden innen indul, és ide fut, sok-sok rövid élet ad együtt valami végtelenséget. Ezer emlék, még több felejtés. Kikopnak nyelvek a családból, az identitások, és jönnek újak. Dédapám testvére, ifjabb Őze Ioachim itt telepedett le Pesten. Lehet, hogy már utaztam egy metró kocsiban az unokájával. Engem egyszerűen a családi rejtélyek érdekelnek.
Azok a legsúlyosabbak?
Ki tudja, talán nem. Ugyanakkor sokkal szerteágazóbbak, mint a gazdasági rejtélyek, a gyilkosságok köré szerveződő szövegek, de mondjuk inkább magyarul, a krimik. A családi rejtély lehet banális, morzsácska és mégsem lehet megkerülni.
Miért olyan nehéz megbocsátani a családtagnak?
Egy ismerőssel hamarabb elnézőbbek vagyunk. Apám évtizedekig nem beszélt a testvéreivel, akkor sem bocsátott meg nekik, amikor már saját bevallása szerint sem fájt a vélt vagy valós lelki sebe.
Vera című regényében a kamaszkor előtti pillanatot választotta az örökbefogadás titkának a felfedésére.
Olyan gyönyörű pillanat az, az utolsó hónapok a paradicsomban, amikor a gyermeki lélek már lázad, gyanakszik, de még koherens a világkép, úgy látszik, a világnak vannak törvényei, hogy megismerhető, van objektív valóság, és ha az ember felnőtt lesz, ez a tudás a birtokába kerül. Nem isteni ez? Maga a csoda! És akkor jön a kamaszkor és minden összedől, s mire kikerül belőle a fiatal, sehol a paradicsom, a világ egyéni igazságok rémületes tömege, nincs biztonság, se bizonyosság, csak egyéni remények és hitek.
De azért nem mindig tudjuk elengedni a gyermekkor paradicsomi biztonságát.
Én néha reménytelenül öregnek érzem magam, és ezt nem csak a fizikai állapotom hozza, nem csak a mindennapi megalkuvások, melyekre a test kényszerít. Másfelől meg ott tombol a kisgrecsó, és integet a túloldalra.
Grecsó Krisztián: Vera (Fotó/Forrás: Libri)
A kiskamasz Vera felnőtt, összetört alakját előbb megírta a Jelmezbálban. Miért pont az ő figurája mögé tette egy örökbefogadott sorsát?
A Jelmezbálban még sok megíratlan sors maradt, ott lebegnek a kisagyamban a felejtés határán. De egyszer csak jött a nagy mánia, hogy el akarok mondani valamit a haragról. A Vera éppen apám miatt indult, amiről az imént meséltem: a dédelgetett sértettség, az életre szóló magány, azt hagyni el, aki a legfontosabb. Ebben mi, magyarok jók vagyunk. A temető hoz engesztelődést. Egy rossz félmondat után jönnek a széttartó évtizedek. És ezt úgy megtanuljuk generációról generációra, mint kevés más dolgot.
Meg kell tanulni örökbe fogadónak is lenni? Nem titok: kislánya, Grecsó Hanna, örökbefogadott.
Az örökbefogadott gyerek édesgyerek, a szülő pedig édesszülő, valódi édesanya és édesapa. Vagy szeretek, vagy nem, nem tudok másképpen szeretni. Kihívásai mindenkinek vannak, és azokból, ha elmérgesedik a helyzet, lehetnek traumák, elnyúló krízisállapotok. Azt nem szabad elfelejteni, hogy az örökbefogadás kegy, és minden szereplője a lehető legjobban járt el. Egy gyerekvers köteten dolgozom, és ott írtam meg a karácsonyi versben, hogy hiszen Jézus is egy szívbe született! Őt is örökbe fogadták!
És mivel a születés, a világra jövés és eszmélés nem elsősorban fizikai kérdés, ember gyermeke is születhet a szívbe.
Grecsó Krisztián kislányával (Fotó/Forrás: Grecsó Krisztián Facebook oldala)
Többször beszélgettünk már arról: a műfaj, amelyben éppen ír, a lelkiállapotát is tükrözi. Pont a karantén előtt fél perccel jelent meg a Magamról többet című verseskötete. Önálló színdarab még nincs a fejében?
Nem szeretek a fióknak dolgozni. Jó érzés, ha a szöveget várja valaki. Ha megkérdezi a kiadóm, a Magvető, hogy haladok. Tudnak-e segíteni. És ha kész vagyok, lehet együtt tervezgetni. A mai színházak már nagyon ritkán gondolkodnak az írókban, a rendező felől közelítenek. Gyakran improvizációkból állítják össze az előadást. És inkább írnak darabokat színészek, mint írók. Lehet, hogy ez így természetes, nem tudom, vagy talán ez csak egy átmenet egy másik radikalizmusba. Az biztos, az író ma nem része a színházi gondolkodásnak.
Soha korábban nem volt ennyire óvatos, tudatos és szorongós, mondta a veszélyhelyzet első hetében. Azóta két hónap eltelt. Ön szerint újra kell adaptálódnunk a világhoz? Egyáltalán: képes egy ilyen helyzet megváltoztatni embert, világot, kapcsolatokat, hagyományos életmódot?
Biztosan kutya nehéz lesz felvenni a régi ritmust. Talán az is kiderül majd: több jó dolog volt a karantén létben, mint elsőre látszott.
De nekem a színház, a közösség, az emberek, az olvasók, a találkozók már nagyon hiányoznak.
És ha furcsa lesz is egész nap farmerben lenni, meg sokat utazni, meg fogom csinálni. Ami a világot illeti, csak az egyénben hiszek. Tedd meg, amit megtehetsz. Organikus gondolkodás, alázat, takarékosság, fegyelem. A napokban voltam lent a boltban, két hónap óta először. A gyümölcsös pulton ott volt egy láda görögdinnye, a világ végéről hozták. Nem változott semmi.
Grecsó Krisztián Vera című regénye megvásárolható ide kattintva>>>
hírlevél
