Könyv

„Ha időnként a szülők is felröhögnének...” – Tóth Krisztina és Hajba László a Lírástudók vendége

2025.03.26. 09:45
Ajánlom
Immár tucatnyi kötete jelent meg a gyerekeknek szóló Malac és Liba sorozatnak, így hát leültettük a mesék íróját és illusztrátorát, Tóth Krisztinát és Hajba Lászlót, hogy kikérdezzük őket az inspirációikról és a baromfiudvar univerzumáról.

Lassan hat éve jelent meg a Malac és Liba sorozat első része, a Legyünk barátok!, és a baromfiudvarban játszódó kalandok azóta sok-sok gyerek és szülő körében szerzett rajongókat.

A legutóbbi kötet, az Ültessünk! kapcsán elhívtuk Tóth Krisztina írót és Hajba Lászlóillusztrátort a Lírástudók stúdiójába.

covers_907495-113227.jpg

Malac és Liba (Fotó/Forrás: lira.hu)

Tóth Krisztina elmondta, hogy Malac és Liba karaktere akkor született, amikor a kislánya arra kérte, „fejből olvasson neki”. Saját magának is tetszettek a figurák, így idővel, attól tartva, hogy később elfelejtheti, elkezdte leírni a meséket. Talán nem véletlen, hogy a Malac és Liba-sorozatot a szülők legalább olyan élvezettel mesélik, mint ahogy a gyerekek hallgatják.

Azt szeretném, ha időnként a szülők is felröhögnének

– mondta Tóth Krisztina. Hajba Lászlót pedig arról faggattuk, hogy alkotta meg a karaktereket a rajzain. Kiderült, hogy az illusztrátor titkos vágya megegyezik Grisnik Petráéval: nagyon örülnénk neki, ha egyszer Malac és Liba kalandjai a tévében is megelevenednének, a fejünkben ugyanis már „megmozdultak” ezek a rajzok.

A mesekönyvet a Líra webshopjában vagy a könyvesboltokban lehet megvásárolni.

A beszélgetés után öt friss könyvmegjelenést ajánlunk

ka-113131.jpg

Könyvajánló (Fotó/Forrás: lira.hu)

A korábbi adások ide kattintva hallgathatók vissza.

A Lírástudók felvételei a Pentaton Hangstúdióban készülnek. Bővebb információ itt érhető el. >>> 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Elhunyt Vásáry Tamás

Életének 93. évében, csütörtökön éjjel elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester, a Szent István Rend birtokosa a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
Vizuál

Elhunyt Keleti Éva

Nevéhez fűződik számos jelentős, de elfeledett fotóművész munkásságának újrafelfedezése, 1955 óta fotózott, színházi fényképezésben iskolát teremtett. Keleti Éva, a magyar fotóművészet ikonikus alakja 94 éves volt.
Klasszikus

Kurtág György a Zeneakadémia díszdoktora lett

A hamarosan századik születésnapját ünneplő zeneszerzőnek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egykori növendékének február 6-án este adta át az elismerést az intézmény vezetősége.
Klasszikus

A külföldi magyar közösségekhez is szól a Concerto Budapest Mozart Planet-sorozata

Ötven hazai település mellett nyolc európai fővárosba is eljut a Concerto Budapest művészeinek Mozart Planet elnevezésű koncertkörútja, melynek során hazai közösségekbe és külföldi városokba viszik el a klasszikus zene harmóniateremtő üzenetét.
Vizuál

A titkosügynök: hamarosan a mozikban a brazil sikerfilm

A Cannes-ban és a Golden Globe-on is díjazott Kleber Mendonça Filho új filmje egy erőszakos múltja elől menekülő apa történetén keresztül rajzol sötét képet Brazíliáról. A négy Oscarra jelölt A titkosügynök február 19-étől látható a magyar mozikban. Előzetes a cikkben!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv hír

Amerikai csúcskiadóhoz kerül Polgár Judit készülő memoárja

A kötet világjogait a Penguin Press vásárolta meg, amely olyan sztárszerzők műveit jelenteti meg, mint Yuval Noah Harari, Anne Applebaum vagy épp Timothy Snyder.
Könyv Lírástudók

„Nem lefelé nézett a gyerekre” – Janikovszky Évára emlékezünk a Lírástudókban

Idén ünnepeljük Janikovszky Éva születésének 100. évfordulóját, ebből az alkalomból meghívtuk Janikovszky Jánost, az írónő fiát és Lovász Andreát, a Móra Kiadó főszerkesztőjét, hogy felidézzük a máig népszerű gyerekkönyveket és kedvet csináljunk az emlékév programjaihoz.
Könyv magazin

Vámos Miklós: „Ami eredeti és jó, az nem föltétlenül könnyű eledel”

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Korábban szerepelt már írás Krasznahorkai-műről, most a Nobel-díjas magyar szerző legutóbbi regényét, A magyar nemzet biztonságát ajánlja olvasóink figyelmébe.
Könyv hír

Vámos Miklós, Babarczy Eszter és Mesterházy Balázs kapja idén a Baumgarten-emlékdíjat

A Baumgarten-emlékdíjat 2019-ben Kukorelly Endre író kezdeményezésére alapította a Gyümölcsöskert Irodalmi Egyesület. Az átadásra február 11-én kerül sor.
Könyv magazin

„Bereményi Géza közelében élhetőbbé vált valamiképpen az élet” – alkotótársai köszöntik a 80 éves művészt

Bereményi Géza a kortárs magyar művészet egyik legsokoldalúbb alkotója. Születésnapja alkalmából Can Togay, Dés László, Für Anikó, Gauder Áron, Grecsó Krisztián, Járai Márk, Másik János, Tóth Barnabás és Víg Mihály köszönti.