Amikor megszülettem, olyan feltűnően szép voltam, hogy a főorvos karjára vett, és szobáról szobára végigmutogatott a klinikán.
Azt mondják, még mosolyogtam is, amitől a többi mamák irigyen felsóhajtottak. Ez röviddel az első világháború kitörése előtt történt, 1912-ben, s azt hiszem, ez volt egyetlen teljes értékű sikerem" - írta magáról az író Egyperces önéletrajzában. A szerény kijelentés ellenére a ma negyven éve elhunyt író már saját korában is nagyon sikeresnek számított. Darabjait azóta is folyamatosan játsszák, emlékét drámaírói ösztöndíj, színház és közterület őrzi, s 2009 óta az Országos Széchényi Könyvtár jóvoltából igényes honlapja is van. Itt megtalálható néhány egyperces novella az író előadásában.
Örkény István, 1966 (Fotó/Forrás: Fortepan/Hunyady József)
Jómódú polgárcsaládba született 1912. április 5-én, Budapesten. Patikus apja fiát is erre a pályára szánta. A piaristáknál érettségizett, a pesti Műegyetemen 1934-ben gyógyszerészi, majd
1941-ben vegyészmérnöki diplomát szerzett, noha saját bevallása szerint világéletében írónak készült.
Első írásai a barátaival 1934-ben alapított Keresztmetszet című folyóirat hasábjain jelentek meg, első jelentős novelláját a Szép Szó című folyóiratban közölték 1937-ben József Attila javításaival. Tengertánc című antifasiszta írására felfigyelt a hatóság is, ezért az 1938-39-es időszakot Londonban, majd Párizsban töltötte. 1941-ben jelent meg első novelláskötete Tengertánc címmel.
1942-ben munkaszolgálatosként a doni frontra került, egy évvel később szovjet hadifogságba esett, és csak 1946 karácsonyán térhetett haza. Ezt követően belépett a Magyar Kommunista Pártba, és a párt napilapjának, a Szabad Népnek a munkatársa lett.
A háborúban és a hadifogság alatt szerzett keserű tapasztalatait az Emlékezők (Amíg ide jutottunk) és a Lágerek népe című írásaiban, valamint a Voronyezs című drámájában örökítette meg.
1949-től az Ifjúsági Színház, 1951-től a Magyar Néphadsereg Színháza (a mai Vígszínház) dramaturgja volt, közben folyamatosan publikált. A kritika elismeréssel fogadta őszinte meggyőződésből fakadó, de a sematizmus jegyében fogant Házastársak című regényét, Lila tinta című elbeszélését viszont Révai József, az akkori kultúrpolitika teljhatalmú irányítója "fülledt és rohadt szexualitással" vádolta meg. 1954-től a Szépirodalmi Kiadó lektoraként dolgozott, közben megjelent Hóviharban című novelláskötete. 1955-ben József Attila-díjjal tüntették ki, ezt később, 1967-ben másodszor is megkapta.
A Magyar Írók Szövetségének tagjaként tevékenyen részt vett az 1956-os forradalomban, október 30-án ő fogalmazta meg a Szabad Kossuth Rádió beköszöntőjét: "Hazudtak éjjel, hazudtak nappal, hazudtak minden hullámhosszon". 1957-ben önkritikát gyakorolt a Kortárs folyóirat hasábjain, de évekig így is publikálási tilalom alatt állt, s hogy családját eltartsa, az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár mérnökeként dolgozott. 1962-től az Élet és Irodalom, a Kortárs, a Magyar Nemzet lapjain ismét publikálhatta novelláit. 1965-ben megjelent a korhoz nem köthető szerelmi vágy érzelmes-elégikus, ám finom humorral átszőtt ábrázolása, a Macskajáték drámájának kisregény-változata.
1966-ban kiadták a történelemnek és az önkénynek kiszolgáltatott kisember lázadásának szatirikus, szívszorító rajzát, a Tóték kisregény-változatát, és az irodalmi élet szenzációja volt a Jeruzsálem hercegnője című kötete is. 1968-ban jelent meg máig legnépszerűbb gyűjteménye, az Egyperces novellák, amelynek jeligéje: Nincsenek buta emberek, csak rossz Egypercesek.
A Macskajáték és a Tóték a színházban és filmen is nagy sikert aratott.
1969-ben a Tótékból Isten hozta, őrnagy úr! címmel Fábry Zoltán rendezett filmet, a Macskajátékot 1972-ben Makk Károly álmodta filmvászonra. Az író 1970-ben Párizsban elnyerte a Fekete Humor Nagydíját a Tóték színre kerülése alkalmából, 1973-ban munkásságát Kossuth-díjjal ismerték el.
Örkény István és Radnóti Zsuzsa, 1963 (Fotó/Forrás: Fortepan/Hunyady József)
Élete utolsó éveiben is tevékenyen dolgozott, egymás után mutatták be a Vérrokonok, majd a Kulcskeresők című drámáját, megjelent a halállal való szembenézés témáját feldolgozó Rózsakiállítás című kisregénye.
Még megérte, hogy tíz éven keresztül betiltott drámája, a Pisti a vérzivatarban 1979 elején a Vígszínházban színre kerüljön.
1979 májusában megműtötték a gerincét, de betegségéből már nem épült fel, június 24-én hunyt el. Hagyatékának gondozója harmadik felesége, Radnóti Zsuzsa dramaturg.
hírlevél
