Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.
Aki olvasta az 1978-ban született Nicolas Mathieu előző, magyarul megjelent regényét (Gyermekeik is utánuk), annak nem kell bemutatni, hogy miként építkezik a francia realizmus hagyományaiból a Goncourt-díjas szerző. Történetei szikárak, jól szerkesztettek, s bár nincs bennük helye az illúzióknak, s elkerüli a moralizálás csapdáit is, mégis úgy ír, ahogy ma kevesen: a valóság megragadásának a módja az, ami beszippantja az olvasót.
A közelmúltban, Király Katalin fordításában jelent meg egy újabb Mathieu-kötet, melyben két egymástól független történet olvasható, és amelyeket a szerző személyén és a maroklőfegyvereken túl nem köt össze semmi.
Nicolas Mathieu: Rose Royal / Wagner bíró (Fotó/Forrás: Typotex Kiadó)
Nem érdemes azon mélázni, hogy ezek vajon hosszabb novellák-e vagy kisregények, hiszen az ilyesfajta mérlegelés legfeljebb az irodalomtudósok számára lényeges. Ami igazán fontos és rejtélyes, hogy egy-egy halállal végződő, hétköznapi történetet miként tud vonzóvá tenni a szerző, aki sem szereplőinek, sem olvasóinak nem kínál kiutat – ahogy a történések szükségszerű egymásra következése miatt erkölcsi tanulságot sem nyújt.
A Rose Royal című történet központi figurája – véletlenül sem nevezhetjük főhősnek – egy jó karban lévő, élete delén túljutott, átlagos asszony, akiben nincs semmi kirívó, bár hétköznapi életet él, sorsa mégsem a békés öregkor, hanem a tragédia felé robog. Az egyetlen szálon futó elbeszélés éppen attól megrendítő, hogy nincs benne olyasmi – beleértve a halálos pisztolylövést is –, ami ne történhetne meg bárkivel. Lenyűgöző, ahogy Nicolas Mathieu látja és láttatja szereplőit:
Nem voltak sem fiatalok, sem szépek, sem túl boldogok. nem állt előttük az élet. Egy nő és egy férfi alkohol- és pénzproblémákkal, a ráncaikkal és kielégületlen közösüléseikkel, az autókulcsaikkal és a tablettáikkal, amelyeket minden étkezéshez be kellett venniük, mocskos szokásaikkal, és emlékeik kalandos történeteivel, számlákkal az előszobai kis szekrényen, távirányítóval a tévéműsoron, erőfeszítéseik összefoglalásaként harmincévnyi szeméttel tömött, színes mappákkal. Egy férfi és egy nő, ami a leghétköznapibb, a legfontosabb, egy nő és egy férfi, kéz a kézben, abban a hitben, hogy megértik egymást. Több sem kell egy párkapcsolathoz.
A korzikai bűnözők elkerülhetetlen bosszúját hosszú évek óta váró nyugalmazott Wagner bíró története – a kiindulást tekintve – talán kevésbé hétköznapi, mint a Rose Royal, s talán a történetnek véget vető pisztolylövések is többet érdemelnének egy mínuszos hírnél, Nicolas Mathieu mégsem erre fókuszál, hanem a hétköznapiságra. Ez a történet – szemben az előzővel – két szálon fut, s nem csak a bírót életének utolsó szakaszát mutatja meg, hanem egy olyan srác életét is, aki szerepelhetne az író fentebb már emlegetett nagyregényében is. A bíró – talán a pisztolyt elcsenő fiú hibájából – meghal, közben a suhanc élete éppen csak elkezdődik. S bár nem tudunk meg semmit arról, hogy hová vezet ez az éppen megkezdett „nagybetűs élet”, az olvasónak nem nagyon maradnak/maradhatnak illúziói.
A két történet, Király Katalin sodró lendületű fordításában tényleg magával ragadja az olvasót, s bár éppen azért, mert többet ad, mint amit ígér, hiányérzetet teremt: vágyódást további, hasonló(an megírt) történetek után.
Szerző: Grozdits Hahó
Nicolas Mathieu: Rose Royal / Wagner bíró
Kiadó: Typotex Kiadó
Megjelenés: 2024
Fordította: Király Katalin
Oldalak száma: 136
A könyv megvásárolható a Typotex weboldalán.
Támogatott tartalom
Fejléckép: Nicolas Mathieu (fotó/forrás: Typotex Kiadó)
hírlevél
