Martin Luther: Asztali beszélgetések (Fotó/Forrás: Líra)
„Úgy tartom, Istennek legalább annyi munkája van a dolgok megsemmisítésével, mint megalkotásukkal és teremtésükkel… Csodálom, hogy a világ réges-rég nincs az égig teleszarva.”
Luther (1483–1546) keresztneve Marton, a mi nyelvünkön Márton, és éppen Márton László fordította, a kortárs írók legműveltebbike. Még negyedéves egyetemista volt, amikor dolgozni kezdett rajta (utószavából tudhatni), a kötet először 1983-ban jelent meg, húszezer példányban, s hamar elfogyott. Az új kiadásról (Helikon) nincs adatom, de csak 999 (azaz ezer) forintba kerül.
Walter von der Vogelweide Összes versei (Fotó/Forrás: Líra)
Ugyancsak Márton ültette át magyarra Walter Összes verseit (Kalligram Kiadó), e költőről csupán egyetlen számadási mondat igazolja, hogy valóban élt. A passaui püspök adatott Walther von der Vogelweide dalnoknak az útikasszából 5 hosszú solidust, prémes köpönyegre. Minden egyes költeményéről szaktudósnak kell megállapítania, hogy tényleg ő írta-e. Márton ennek szellemében készítette saját válogatását, s mulattató jegyzeteket is mellékelt. Két kritikában olvastam rosszalló megjegyzést, amiért a fordító főszereplővé vált. Szerintem pedig éppen ez a legfőbb értéke a kötetnek, a szellemes magyarázatok és utószavak nélkül kevésbé volnának élvezhetők az egymásra eléggé hajazó, részben népdalt, részben pedig a mi Balassink sorait idéző középkori szóáradatok.
Mindkét könyvet lassan és többször olvastam. Zárom soraim Luther doktor utolsó lejegyzett gondolatával: „Gonosszá lett a mostani világ, ördögökké váltak az emberek, azért jobbat sem kívánhatunk, mint egy boldog órát, s azután a halált.” Igen.
Én a végső boldog órámban talán írnék vagy olvasnék. Megfontolandó, hogy mit.
Maradok őszinte:
Vámos Miklós
Vámos Miklós ezennel a fordítót szólította meg: „hogy a francba lehet megtanulni ennyire középkori németül? És honnan van ennyi türelme?” Márton László pedig a következőt válaszolta.
Kedves Miklós,
a műfordítást párbeszédnek tekintem. Párbeszéd az élő fordító, a régóta halott szerző (rendszerint régieket fordítok), továbbá a mostani vagy jövőbeli olvasó között. Párbeszéd a lefordított mű és saját regényeim között.
Regényeimben nem ötleteket vagy motívumokat veszek át a fordításokból, hanem hozzászoktam, hogy részletekbe menően megismerjem, nyomon kövessem más szerzők észjárását,
és ez íráskor sokat segít a szereplők és a helyzetek felépítésében. A lefordítandó régi író észjárása a nyelvben – esetemben a középfelnémet és a korai újfelnémet nyelvben – közelíthető meg. Fiatalkoromban német barokk szövegekkel foglalkoztam. Aztán fokozatosan visszafelé haladtam az időben. Luther után egy késő középkori szerző, Sebastian Brant műve, A Bolondok Hajója című látomásos szatíra következett, aztán a XIII. századiak, köztük Walther von der Vogelweide költői életműve. Minél több történelmi háttérismerettel rendelkezem, annál könnyebben tudom modernné olvasni, tiszteletbeli kortársunkként értelmezni a régi szerzőt. És ezzel válaszoltam türelemmel kapcsolatos kérdésedre is: az ilyen rekonstrukció nagyon sok erőt ad. Nem a türelmi próbatétel, hanem a száguldás érzését kelti.
Martin és Walther nevében is köszönöm, hogy figyelmet szenteltél nekik.
Barátsággal
Márton László
hírlevél
