Ann Napolitano: Ezüst madarak (Fotó/Forrás: General Press Kiadó)

Mi ihlette az Ezüst madarak történetét?

Az egész egy 2010-es valódi repülőgép-katasztrófával kezdődött. Egy kereskedelmi repülőgép Dél-Afrikából Londonba tartott, főleg holland utasokkal, akik a nyaralásukról tértek haza. A gép lezuhant Líbiában és az összes utas meghalt, kivéve egy kilencéves holland kisfiút. A mentőegységek az ülésébe szíjazva találták meg körülbelül nyolcszáz méterre a roncsoktól. A nyomozók arra gondoltak, hogy a gép törzsében ülhetett, és a székével együtt kizuhant a gép testéből. Eltört a lába, és kilyukadt a tüdeje, de ezt leszámítva ép és egészséges volt. Azonban mindenki más, beleértve a szüleit és a testvérét, azonnal meghaltak. Nagyon sokat olvastam erről a szerencsétlenségről, és elég gyorsan tudatosult bennem, hogy meg kell írnom a fiú történetét, hogy megérthessem, hogyan lehetséges tovább élni egy ilyen tragédia után. Nemcsak élni a szó szoros értelmében, hanem tovább élni az életünket.

A történet főszereplője egy tizenkét éves fiú. Honnan ismeri ilyen jól egy kamasz fiú lelkivilágát?

Az írás igazi öröme számomra, hogy tőlem különböző emberek helyébe képzelhetem magam.

Mivel az eseményeket mindig egy fiatal fiú nézőpontjából szemléltem, természetes volt, hogy a regény is az ő perspektívájából születik meg.

Honnan jött az ötlet, hogy a repülőgép más utasainak is bemutassa az életét? Miért éppen ezeket a karaktereket választotta? Hogyan alkotta meg a hangjukat?

Amikor elkezdtem gondolkodni a történet megírásán, a férjem azt javasolta, hogy az írás megkezdése előtt töltsek egy évet jegyzetek készítésével, olvasással és kutatással. Bár egy-egy szöveg megalkotása a legkedvesebb elfoglaltságaim egyike, és igazán jó vagyok dolgok kitalálásában, az írás számomra mégis inkább intuitív, mintsem logikai folyamat. Amikor az előző regényemen dolgoztam, sok nehézséget okozott a cselekmény megírása, a narratíva kialakítása, míg végül oldalak százait kellett kihúznom a kész regényből. Ezért is javasolta a férjem – látva a nehézségeimet –, hogy támaszkodjak a problémamegoldó énemre, mielőtt kénytelen-kelletlen próbálom kitalálni a regény cselekményét. Az egyéves kutatás elég frusztráló volt, hiszen nem írhattam magát a regényt, de be kellett látnom, hogy a férjemnek igaza volt.

Ann Napolitano (Fotó/Forrás: Jake Chessum / General Press Kiadó)

Izgalmas lehetőség volt megválasztani, mely karakterekben szeretnék elmerülni, mert egy repülőn mindenféle ember utazik. Azt akartam, hogy a karakterek nagyban különbözzenek egymástól, így amikor egyikük-másikuk formálódott, a személyiségükhöz kapcsolódó könyveket kezdtem olvasni. Például Crispin Cox – a boldogtalan milliárdos – karakteréhez elolvastam Jack Welch (aki hosszú ideig a General Electric vezérigazgatója volt) önéletrajzát (Jack: Straight from the Gut), ami kétségtelenül nagyon szórakoztató volt. Neil Gaiman Sandman-sorozata és az a látásmód, ahogy Gaiman figyelmen kívül hagy bizonyos határokat, mint mondjuk az időt, inspirálták Florida karakterét. Benjamin a katona karakteréhez Sebastian Junger: War című művét olvastam, illetve egy barátommal beszélgettem, aki maga is századosként szolgál a hadseregben.

Mennyire tartja erősnek a regény transzcendens vonalát? Gondolok itt például Florida alakjára.

Nem tudom, hogyan válaszolhatok erre. Ha talán azt kérdezi, hogy Florida megjelenik-e egy új reinkarnációban később a könyvben, mint a jósnő Madame Victory, akkor a válaszom: igen!

Hogyan alakította ki a regény stílusát? Hogyan egyensúlyozott a két teljesen eltérő stílus, a műszaki és az érzelmes között, amely a lelki folyamatokat mutatta be?

Tudtam – majdnem azzal egy időben, hogy rájöttem, írnom kell Edwardról –, hogy a történet két szálának kéz a kézben kell haladnia. Egyrészt mert azt gondoltam, ha valakivel valami ilyen nagymértékű pusztító esemény történik, az egész életén át elkíséri. Hiszen nem az a kérdés, hogy el tudja-e felejteni a történteket, hanem hogy képes-e élni velük élete hátralévő részében. Ezért kapott mind a két szál egyforma hangsúlyt a regényben. Illetve talán azért, mert úgy éreztem, ez a struktúra még ha elkerülhetetlen is, mégis pozitív. Továbbá a cselekmény két szála, mint egy határozott keret akkor is segített megtartani a narratívát, amikor a tehetségem cserben hagyott.

Mik a tervei a jövőre nézve? Min dolgozik éppen?

Az új könyv első évét jegyzeteléssel, kutatással gondolkodással töltöm. Jelenleg, még mindig ebben az első évben vagyok, bár valójában hamarosan hozzákezdek majd egy új regény megírásához.