Könyv

Hozd magaddal a diákod és kapsz egy Mészölyt!

2021.05.17. 13:25
Ajánlom
Mészöly Miklós születésének centenáriumát a Libri Könyvesboltok és a Jelenkor Kiadó 10 ezer ajándék könyvvel ünnepli. Az évfordulóra Nem felelt meg neki címmel állítottak össze egy novelláskötetet az író elbeszéléseiből, amely diákigazolvány ellenében a könyvesboltokban átvehető. 

Az Olvassunk Mészölyt! akció a 20. század egyik legfontosabb magyar prózaírójára szeretné felhívni a figyelmet. A kezdeményezés célja, hogy Mészöly Miklós művei minél több fiatal olvasóhoz eljussanak, és körükben is mind ismertebbé váljon a szerző. Ennek érdekében a szervezők egy, erre az évfordulóra összeállított, kereskedelmi forgalomba nem kerülő novellaválogatást osztanak szét 10 ezer példányban a középiskolások és a felsőoktatásban részt vevő hallgatók között.

Az exkluzív kiadvány öt Mészöly-novellát tartalmaz: Koldustánc; Film, az Emkénél; Szárnyas lovak; Anyasirató és Nem felelt meg neki.

MeszolyM_NemFeleltMegNeki-113604.jpg

Mészöly Miklós: Nem felelt meg neki (Fotó/Forrás: Libri Bookline Zrt.)

A 20. századi magyar prózairodalomról lehetetlen Mészöly Miklós nevének említése nélkül beszélni – regényei és elbeszélései a II. világháború és az ezredforduló közötti időszak irodalomtörténetének mérföldköveit jelentik. Önmagát nem írónak, hanem detektívnek látta: az áradó érzelmekről és a legdrámaibb pillanatokról is azon a tényszerű, szikár, sallangmentes prózanyelven tudósított, amelyről egy szobrász precizitásával és egy élet munkájával csiszolt le minden felesleget. Esterházy Péter úgy fogalmazott, hogy:

Mészöly a magyar mondatot „gyémántra nyomta össze”.

Molnár Miklósként született Szekszárdon, majd a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát. 1944 őszén behívták frontszolgálatra, és Észak-Poroszországba vitték, ahonnan kalandos úton szökött vissza Magyarországra. Hazatérése után közellátási felügyelőként alkalmazták, majd lapszerkesztő, később szabadfoglalkozású író lett. 1949-ben házasodott össze Polcz Alaine-nel, akivel hullámvölgyekkel teli kapcsolatuk ellenére több mint ötven át voltak társak.

Legismertebb művei: Az atléta halála (1966), a Saulus (1968), a Film (1976) és a Családáradás (1995) című regények, valamint a Jelentés öt egérről (1967) című novelláskötet, de írt esszét, drámát, verset, mesét és publicisztikákat is.

Életművét végigkíséri az elbeszélői technika tökéletesítésének vágya, aminek nagyszerű példái a születésének 100. évfordulójára összeállított, Nem felelt meg neki címet viselő novelláskönyvben szereplő történetek is.

A köteteket a fiatalok május 14-étől (a készlet erejéig) – érvényes diákigazolványuk bemutatása után – vehetik át az ország 54 Libri könyvesboltjában.

Fejléckép: Mészöly Miklós (Fotó: Hunyady József / Fortepan)

 

„Egy tájba lépek ki, ahová a másik nem követhet” – Mészöly Miklósra emlékezünk

Kapcsolódó

„Egy tájba lépek ki, ahová a másik nem követhet” – Mészöly Miklósra emlékezünk

1921. január 19-én született a 20. századi magyar irodalom egyik legnagyobb hatású írója, Mészöly Miklós. Életműve gerincét elbeszélések, novellák, kisregények alkotják, de több esszé-, publicisztika-, dráma- és mesekötet is fűződik a nevéhez.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!
Klasszikus

Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás rendhagyó koncertmaratonja

Három nap alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Nagytermében.
Zenés színház

Egy csonka kézről és egy halálos játékról szólnak a legújabb magyar operák

Groteszk a világ, mit tehetünk mi benne? – ezzel a kérdéssel summázhattuk a Magyar Állami Operaháznak az Eiffel Műhelyházban, április 11-én tartott premierjén felcsendülő két új opera cselekményét.
Könyv

„Ha van programom az íróasztalnál, az a felszabadulás és a vigasz” – Fehér Renátó a Lírástudók vendége

Három verseskötet után eksztatikus, magával ragadó kisregénnyel jelentkezik az Y-generáció meghatározó költője, Fehér Renátó. A Lírástudók új epizódjában a regényt inspiráló prágai élményeiről és napjaink széttöredezett tudatáról, feszültségeiről, valamint az irodalom kihívásairól kérdezte a szerzőt Grisnik Petra.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv ajánló

Görög istenek, nagyszájú rockerek és fausti alku – ezeket a könyveket olvasd áprilisban!

Beszélgetések az irodalomról, mitikus látomás a körfolyosóról, fausti történet a művészi megszállottságról, britpop-krónika, személyes vallomás, valamint egy ironikus-nyomozós kisregény – a közelmúlt megjelenéseiből és a közeljövő ígéretes könyveiből válogattunk.
Könyv hír

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Könyv ajánló

Esterházy Péter öröksége pályán és papíron – érkezik a Futball-EP

A Fiatal Írók Szövetsége hetedik alkalommal rendezi meg az Esterházy Péter élete és munkássága előtt tisztelgő labdarúgó emléktornát, a Futball-EP-t. A rendezvényre április 18-án, szombaton kerül sor a BME Bogdánfy úti Sporttelep műfüves pályáin.
Könyv podcast

„Ha van programom az íróasztalnál, az a felszabadulás és a vigasz” – Fehér Renátó a Lírástudók vendége

Három verseskötet után eksztatikus, magával ragadó kisregénnyel jelentkezik az Y-generáció meghatározó költője, Fehér Renátó. A Lírástudók új epizódjában a regényt inspiráló prágai élményeiről és napjaink széttöredezett tudatáról, feszültségeiről, valamint az irodalom kihívásairól kérdezte a szerzőt Grisnik Petra.
Könyv hír

Szeifert Natália kapta a Békés Pál-díjat

A Békés Pál Civil Társaság kuratóriumának indoklása szerint Szeifert Natália legújabb, Hóember a Naprendszerben című regényének világlátása szorosan illeszkedik ahhoz az irodalmi eszményhez, amelyet a névadó is fontosnak tartott.