Könyv

Húsz év Sziget-érzése könyvben

2012.06.15. 08:43
Megosztom
Jávorszky Béla Szilárd rockzenei újságíró a Sziget - 20 év hév című kötetében a Sziget Fesztivál történetét mutatja be a tőle megszokott objektív és kritikai szemszögből.

"Az emberi, a társadalmi, a politikai környezet, illetve ezek nagymértékű hullámzása és átalakulása formálta a hajdani civil kezdeményezésből professzionális programgyárrá, egyben nemzeti intézménnyé a Szigetet, és avatta az egész térség legjelentősebb, legsokszínűbb s egyben legellentmondásosabb kulturális eseményévé" - fogalmaz előszavában a szerző, aki korábban számos rock témájú könyv mellett tíz évvel ezelőtt már írt egy kötetet a fesztiválról. A június 13-i budapesti sajtótájékoztatón a könyvet gondozó Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója, Kocsis András Sándor azt nyilatkozta, szerinte a Sziget története egyben a magyarországi rendszerváltás sajátos története, fontos kordokumentum. Bródy János Jávorszky Béla Szilárdot a magyar rockzene alapos és tárgyilagos megfigyelőjének nevezte.

"A mai gigarendezvény azt is megmutatja, mi mindent lehet még a mainstream kultúra mellé tenni, ez a hozzáállás pedig nem jellemző a regionális és más egyéb fesztiválokra. A könyv adatokkal és részletekkel szolgál és könnyen áttekinthető" - szögezte le drMáriás, a Tudósok együttes vezetője, aki 2005 kivételével valamennyi eddigi Szigeten fellépett. Mint felidézte, az első fesztiválon, 1993-ban az Inkaszámtan nevű formáció basszusgitárosaként a nagyszínpadon játszott az egykori Bizottság zenekar tagjaival. Szintén egy kivétellel volt ott valamennyi Szigeten a Tankcsapda - a kivételt 2004 jelentette, amikor Lukács László, a csapat frontembere ejtőernyős balesetet szenvedett. A könyvbemutatón a zenész azt emelte ki, hogy a Szigethez szinte mindenkinek van valamilyen viszonya, mindenki hozzá tud szólni - kicsit úgy, mint a magyar focihoz.

"Ebben az országban, amely ennyire negatív, ilyen pozitív dolgot, Európa legjobb fesztiváljaként elismert eseményt csinálni tripla energiába kerülhet" - jegyezte meg Palotai Zsolt underground dj, szintén állandó Sziget-fellépő. Mint hozzátette, a 19 év alatt a legnagyobb változást a magyar és a külföldi látogatók arányának markáns változása jelentette, ami számára akkor volt a legszembetűnőbb, amikor ötezer francia előtt adott műsort. Gerendai Károly, a Sziget egyik alapítója, mai ügyvezetője szerint a könyv elsősorban attól érdekes, hogy nem megrendelésre készült és kritikai elemektől sem mentes.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Daniils Pogoriless kapta a Fidelio különdíját a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

A különdíjakat a Magyar Állami Operaházban szeptember 6-án este tartott gálán adták át. A verseny győztese az orosz Valentina Pravdina, második helyezettje a koreai Kim Seokjun lett, a harmadik pedig az örmény Arpi Sinanyan. Marton Éva különdíját a grúz Tata Razmadze kapta.
Vizuál

KÉP-regény: Balatonátkúszás 1.rész – A kincskeresők

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos.
Klasszikus

Beethoven és Richard Strauss áll a Concerto Budapest évadának középpontjában

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal, sokszínű és sűrű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll.
Könyv

Krasznahorkai László megkapja az egyik legnagyobb német állami kitüntetést

Az irodalmi Nobel-díjas szerző szeptember 8-án Berlinben veszi át a díjat a német államfőtől. Krasznahorkai László hamarosan itthon is újabb elismerésben részesül. 
Színház

Az SZFE rektora kezdeményezi a lemondását

A HVG-hez eljutott felvétel tanúsága szerint Sepsi Enikő az egyetem tanévnyitóján bejelentette: kezdeményezi a rektori megbízása lezárásáról szóló egyeztetést.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv hír

Krasznahorkai László megkapja az egyik legnagyobb német állami kitüntetést

Az irodalmi Nobel-díjas szerző szeptember 8-án Berlinben veszi át a díjat a német államfőtől. Krasznahorkai László hamarosan itthon is újabb elismerésben részesül. 
Könyv magazin

„Jó volna tudni, beszéli-e a nyelvünket” – Vámos Miklós kérdéseire David Szalay válaszol

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Választása ezúttal a Booker-díjas David Szalay Test című regényére esett. Gondolataira a magyar származású szerző reagál.
Könyv hír

Szabó Magda-díj: Rakovszky Zsuzsa és Ráckevei Anna az idei kitüntetettek

Az elismerést október 5-én, az írónő születésnapján vehetik át, a díj történetében először Debrecenben. A kitüntetést olyan művészek vehetik át, akik munkásságukkal hozzájárulnak Szabó Magda életművének életben tartásához.
Könyv ajánló

Három ország, egy irodalmi világ: Németország, Ausztria és Svájc a Könyvfesztivál díszvendége

Október 1-4. között Christian Kracht, Martina Hefter, Tonio Schachinger, Katja Brandis és a kortárs német nyelvű irodalom számos ismert alkotója találkozik a budapesti közönséggel. Mutatjuk, milyen történeteket és témákat hoznak magukkal a szerzők.
Könyv hír

„Mintha elszabadult volna minden érzelem” – ők az Álljon meg egy novellára pályázat nyertesei

Több mint 3100 pályamű érkezett az Álljon meg egy novellára elnevezésű pályázatra, a legjobb alkotásai pedig az ország legforgalmasabb busz- és villamosmegállóiban várják az olvasókat.