Könyv

Ingyenes kreatívírás-kurzust hirdet fiataloknak a FISZ

2023.07.31. 14:50
Ajánlom
A FISZ Junior elnevezésű kurzusra 14 és 19 közötti fiatalok jelentkezését várják, a pályázáshoz már elkészült novellákat vagy verseket várnak. A nevezési határidő augusztus 5. éjfél. 

Augusztus 24. és 27. között kreatívírás-kurzust hirdet a Fiatal Írók Szövetsége. A FISZ Junior elnevezésű programra olyan 14 és 19 közötti fiatalok jelentkezését várják, akik érdeklődnek az irodalom és a szépírás iránt, szeretnek írni, olvasni, van már elkészült szövegük (vers/próza), és szívesen fejlesztenék a kreatívíró képességüket.

A résztvevők a kreatív feladatok, az íráskészség fejlesztése, a tematikus rendhagyó irodalomórák és a műhelymunka mellett személyesen találkozhatnak pályakezdő és már befutott írókkal, költőkkel, akik amellett, hogy részt vesznek a közös workshopon,

saját életpályájukkal és művészetükkel kapcsolatban is tartanak rövid előadásokat.

Mások mellett Simon Márton és Vajna Ádám is meghívott vendégek közt szerepel.

A kurzus helyszíne a Kisprésház (1111 Budapest, Bartók Béla út. 44.), jelentkezni augusztus 5. éjfélig lehet. A tanárok Élő Csenge Enikő és Kazsimér Soma lesznek.

A FISZ Juniorra három módon lehet jelentkezni:

  • 3 vers
  • egy novella, egy vers
  • egy novella/novellarészlet beküldésével.

A pályázati anyagokat egy darab word dokumentumban várják a [email protected] címre, anonim módon. A pályázókat arra kérik, hogy nevüket és életkorukat csak az e-mail szövegében tüntessék fel. A kurzusra tíz főt tudnak felvenni.

Forrás: Litera

Fejléckép forrása: Pexels.com

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

David Szalay kapta az idei Booker-díjat

A magyar-kanadai származású szerző a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényével érdemelte ki, amely kapcsán a zsűri úgy fogalmazott, soha nem olvastak még hasonlót. 
Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Színház

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.
Zenés színház

A Tosca látható jövőre a Szentmargitbánai Kőfejtőben

Puccini operája tizenegy év után kerül ismét a kőfejtő színpadára, új rendezésben: Thaddeus Strassberger már visszatérő vendégként dolgozik a különleges helyszínen.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv hír

Karikó Katalin a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárba látogat

Karikó Katalin november 17-én a Magyar Tudomány Éve és Budapest születésnapja alkalmából a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban vesz részt egy pódiumbeszélgetésen. A Nobel-díjas professzorral Farkas Ferenc, a Központi Könyvtár igazgatója beszélget majd „Nekem az olvasás” címmel.
Könyv hír

David Szalay kapta az idei Booker-díjat

A magyar-kanadai származású szerző a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényével érdemelte ki, amely kapcsán a zsűri úgy fogalmazott, soha nem olvastak még hasonlót. 
Könyv magazin

Beleolvasó – Szabó T. Anna: Erősebb nálam

A szerelemről és a biztonság vágyáról szól Szabó T. Anna új novelláskötete. Hosszabb-rövidebb történetei sokféleképpen beszélnek a hirtelen feltörő vagy éppen élethosszig tartó szenvedélyekről. Olvass bele a kötetbe!
Könyv hír

Szijj Ferenc és Fehér Renátó kapja a Bertók László Költészeti Díjat

A Bertók Lászlóról elnevezett költészeti díjat ezúttal Szijj Ferenc kapja eddigi szakmai pályájának elismeréseképpen. Az életműdíjas szerző mellett ismét elismernek egy fiatal pályatársat is, a kisdíjat idén Fehér Renátó érdemelte ki.
Könyv interjú

„És akkor ott álltam a reflektorfényben, apám helyett” – interjú Grecsó Krisztiánnal

Az Egy életem című stand-upban Grecsó Krisztián önironikusan mesél a sikerhez vezető kudarcokkal teli útjáról, leszámol az irodalmi toposzokkal, és rámutat, miért fontos, hogy a humor segítségével beszéljünk a legnehezebb kérdésekről. Az előadás az ötvenedik esthez közelít, ennek kapcsán kérdeztük.