Ritkán adatik meg egy színésznőnek, hogy egy nagyszerű fotós az egész pályáját végigkövesse. A Balassi Kiadó gondozásában megjelent album képanyagát Keleti Éva és Soóky Andrea szerkesztő több mint ezer képből válogatta össze, a fotóművész saját archívumából és az MTI számára készített képeiből. Egy-két emblematikus kép kivételével, mint például a gyöngyvirággal a kezében a kamerába nevető, vagy a Yermát alakító Psota Irén, a művésznő kevésbé közismert arcát is megmutatja az album. Elsősorban Psota Irén arca, keze, és szemei váltak a képek fő motívumaivá. Keleti Éva a könyvbemutatón így beszélt erről:
A keze és a szeme voltak a legfontosabbak a számomra, és megtalálni azt a pillanatot, amikor a kéz és a szem egyformán gondolkozott. Ha ezt megtaláltam, akkor jó fotó született.”
A fotóművész számára mégis a kéz mondott a legtöbbet: „Irénnek gyönyörű keze, gyönyörű kézmozdulatai voltak, öröm volt őt fotografálni! Nem volt könnyű, mert a gép előtt is játszott, hogy megszülessen amit én akarok, és amit ő akar” – írja a kötetben, a bemutatón még hozzátette:
a kezével minden szerepet el tudott játszani, nem kellett ahhoz szöveg.”
Psota Irén, Yerma (Fotó/Forrás: Keleti Éva, Balassi Kiadó)
Keleti Éva minden műfajban zseniálisnak tartja Psota Irént, ő a legjobban a Yermában szerette. Mély barátság kötötte őket egymáshoz, ami nem jelentett mindig harmonikus együttműködést – árulta el. „Psota Irén híresen kiszámíthatatlan volt. Pedig a lelke mélyén nagyon nyitott, nagyon boldog ember volt, az élet tette kiegyensúlyozatlanná.”
Psota Irén, Dulszka asszony erkölcse, 1955 (Fotó/Forrás: Keleti Éva, Balassi Kiadó)
És hogy mi volt a titka a fotózásnak? Keleti éva erről is mesélt: „Irénnek egészen különleges fekvésű szeme volt, nagyon mélyen ülő. Pont a szemei miatt, külön kellett bevilágítani. Az egy jó játék volt, amikor elkezdtek kinyílni a szemei, amikor elfelejtette azt, hogy őt most fotózzák és kijött a lélek az emberből.”
Az albumban látható legkorábbi kép 1955-ből származik, a fiatal Psota Irént a Dulszka asszony erkölcse című előadásban látta először Keleti Éva, a Madách Színházban, és azonnal felfigyelt rá. Ahogy a könyvbemutatón elmondta:„A fotózáshoz természetesen az is kell, hogy a színész is akarja, még akkor is, ha a színházban sosincs intim helyzet, mert mindig vannak körülöttünk emberek."
A jó kapcsolat sem mindig a színészen, vagy a fotóson múlik, ha szerencsés a csillagzat, és összejönnek a körülmények, akkor mindig valami szép és jó történik.”
A fotóművész beszélt arról is, hogy milyen fontos állomás volt Psota Irén számára a Roncsderby, amelyet kifejezetten neki írtak, és az ő életéről szólt, az előadást 1990 tavaszától játszotta a Madách Kamarában. „Annyira fotnos volt a számára, hogy végigfotóztuk az egészet, de nem a klasszikus értelmben, hanem amit ő talált fontosnak. Az utolsó kép, a kötet hátsó borítójára került. Itt Irén elköszönt tőlem, a nézőktől és többet nem lépett színpadra. Így élte le az életét, vidáman, nevetve és becsukta maga mötött az ajtót, jó néhány évre.”
Psota Irén, 1964 (Fotó/Forrás: Keleti Éva, Balassi Kiadó)
A Psota Irén Alapítvány és a Balassi Kiadó kötetében Keleti Éva mellett Lengyel György, Almási Éva, Huszti Péter, Béres Ilona, Szerednyey Béla, Pindroch Csaba, Kiss Mari, Szakály György, Balázsovits Lajos, Karácsony Ágnes emlékeznek vissza Psota Irénre.
hírlevél
