Könyv

„Irodalom nélkül nem volna civilizáció sem” – exkluzív interjú Sjónnal

2022.09.23. 09:25
Ajánlom
„Bármikor, ha a világ jelentősen változik, azt legelőször az irodalomban lehet észrevenni” – fejtette ki lapunknak adott interjújában Sjón. A PesText Fesztiválon vendégeskedő író-költővel az irodalom jelentőségén túl az izlandi nyelv történetéről, a jó regény ismérveiről és filmes munkáiról beszélgettünk, de elárulta azt is, mire a legbüszkébb.

Sjón izlandi költő, regényíró, szövegíró és forgatókönyvíró. Első verseskötete 1978-ban jelent meg, műveit azóta több mint harminc nyelvre fordították le. Rendszeresen dolgozik együtt Björkkel, többek között a Lars von Trier rendezte Táncos a sötétben című film betétdalaihoz írt szöveget. A macskaróka című műve 2005-ben elnyerte az Északi Tanács Irodalmi Díját. A 2021-es Bárány és a 2022-es Északi című film társ-forgatókönyvírója. Magyarul megjelent művei: A macskaróka (2011), A cethal gyomrában (2015), a CoDex 1962 (2020).

Ha jól tudom, ez lesz a második alkalom, hogy Magyarországra érkezik. Milyen emlékei vannak a korábbi látogatásáról?

Így van, ha jól emlékszem, tíz évvel ezelőtt jártam Magyarországon, a Könyvfesztiválon. Tudja, ha az ember egy ehhez hasonló esemény vendége, többnyire a fesztivál területén tartózkodik végig. De azért volt időm sétálgatni a csodás fővárosban, és nagyszerű emberekkel is találkoztam.

Mit gondol az olyan irodalmi fesztiválok szerepéről, mint amilyen a PesText is?

Általában azért mondok igent ezekre a felkérésekre, hogy támogassam a kiadómat, illetve a könyveimet is népszerűsítsem. Ez a dolog egyik része. A másik az, hogy számomra is egy lehetőség, hogy találkozzak az irodalmi közösség más tagjaival, illetve olvashassak más szerzőket.

Ismer magyar szerzőket?

Persze, ma már mindenki tisztában van Krasznahorkai László nevével például. Az évek során sokszor volt szerencsém találkozni vele. Egy alkalommal egy közös színpadi beszélgetésen is részt vettünk, ha jól emlékszem, 2019-ben a Louisiana Irodalmi Fesztiválon, Koppenhágában. Természetesen ismerem a Nobel-díjasukat, Kertész Imrét, vagy mondhatnám Kristóf Ágotát is, aki ugyan Svájcban élt és franciául írt. De másokat is megnevezhetnék.

Van kedvenc könyve is esetleg?

Sok-sok évvel ezelőtt olvastam Füst Milántól a Feleségem történetét, ami egy igazán remek irodalmi mű.

Biztos vagyok benne, hogy ha újra elővenném, ma is így látnám. Krasznahorkai Lászlótól nem is a Sátántangó jutott eszembe, hanem egy másik regény. Film is készült belőle, de más címmel. Valamiért most nem ugrik be.

Az ellenállás melankóliájára gondol?

Igen, Az ellenállás melankóliája, ez volt az! Nagyszerű könyv. Tarr Béla Werckmeister harmóniák címmel filmesítette meg, ez zavart meg.

GettyImages-1389739723-162533.jpg

Sjón Az Északi című film bemutatóján (Fotó/Forrás: Dave J Hogan/Getty Images Hungary)

Manapság sokan szeretik temetni az irodalmat, az olvasók száma világszerte csökken. Ugyanakkor, ha a Salman Rushdie-val történtekre gondolok, ez az ügy azt mutatja, hogy az irodalomnak mégiscsak van tétje. Kell, hogy jelentsen valamit ma is.

A helyzet az, hogy irodalom nélkül nem volna civilizáció sem – nyilvánvalóan ezt úgy mondom, hogy lényegében egész életemben írással foglalkoztam, így vagy úgy. Az, hogy képesek vagyunk történeteket mesélni, az emberi mivoltunk magva. A költészet az, ami az emberi létezést értelmessé teszi. Az adja a varázsát, hogy olyan anyagból készül, ami mindannyiunkhoz tartozik: ez pedig nem más, mint a nyelv és a képzelet. Épp ezért bárhová is tartunk, az irodalom mindig az emberiség frontvonalában lesz. Extrém módon lobbanékony matéria ez, mert kívül esik mindenféle autoritáson. Ezért van, hogy a világunkról szóló legrégebbi történetek jelentős része a költő és az uralkodó konfliktusáról, illetve összecsapásáról szól. Miért van ez így? Mert az uralkodó – legyen akár vallási, akár politikai vezető – mindig irigy a költőre, sőt fél tőle, hiszen neki nincs szüksége másra, csupán a képzeletére, hogy megmozgassa az embereket. Ez minden világi hatalomnál erősebb.

Ezért van elnyomva az irodalom mindenhol, ahol totalitarizmus van.

A művész a képzeletében mindig szabad.

Persze, bár e szabadság mértéke attól is függ azért, hogy milyen formátumú műalkotásról van szó. Ha a nyelvvel és az irodalmi formákkal dolgozol, minden munkáddal ki kell törnöd a körülötted lévő korlátok közül. Ha megfigyeli, a költői elme hajlékonysága általában tovább is terjed más területekre. Bármikor, ha a világ jelentősen változik, azt legelőször az irodalomban lehet észrevenni.

Mit gondol, kell hogy legyen valamilyen küldetése az íróknak?

Azok alapján, amit most elmondtam, nyilvánvaló, hogy a nyelvvel való munka egyfajta szociális gesztus is. De ez nem jelenti, hogy az íróknak széles tömegeket kell elérniük. Lehet valaki úgy is nagyhatású művész, hogy csendben alkot, és csak hat-hét évente publikál egy kötetet. Ennek semmi köze a népszerűséghez, vagy ahhoz, hogy mennyire szól közvetlen módon az emberekhez, úgy, hogy rögtön megértsék. Hiszen az irodalom alaptermészete, hogy bonyolult, sohasem volna szabad egyszerűnek lennie.

A költészetet meg kell fejteni, ez is az olvasás egyik öröme.

Amikor ír, próbál erre ügyelni, hogy – mint mondta – bonyolult legyen? Ez szándékosan történik meg, vagy csak az írás következménye?

Amikor írok, többnyire arra figyelek, hogy kísérletezzek az adott formával, mert ez azt jelenti, hogy az olvasónak szintén ugyanezzel a kihívással kell majd szembesülnie. Meglehetősen nehezen élvezek olyan regényeket, amelyek nem kérdőjelezik meg, hogy egy regény hogy nézhet ki. A legjobb szerzők szerintem ezt csinálják. Ez egy olyan kérdés, amit mindig fel kellene tenni. Egy dán irodalomtudós, Erik Skyum-Nielsen mondta – és azt hiszem, igaza is volt –, hogy minden regény az adott szerző javaslata arra, hogy milyen a tökéletes regény. Ezért van, hogy

egy jó író sohasem írja meg ugyanazt kétszer. Máskülönben szembe kell néznie a ténnyel, hogy elbukott.

Amikor A cethal gyomrában című könyvét olvastam, volt egy olyan érzésem, hogy ezt a regényt nagyon megtervezte, mielőtt leírta.

Izlandon nagy hagyománya van a történelmi regényeknek, így annak is, hogy milyennek kell lenniük, így a célom egyértelműen az volt, hogy kitörjek a műfaji keretek közül. Ezért az egyik első dolgom volt, hogy elhagytam a harmadik személyű narratívát, és az első személyűt használtam helyette. Szerettem volna a történetet a karakter szívében elhelyezni, próbáltam belebújni az elméjébe, hogy a narratíva olyan legyen, mint egy tudatfolyam. Ettől függetlenül persze tele van olyan elemekkel, amelyek megmutatják, hogy történelmi témájú regényről van szó. A spekulációk és megfigyelések mind a főhőshöz, illetve az ő korához tartoznak. A könyv végén aztán fel is fedem őt: delíriumos állapotban saját magáról azt gondolja, hogy történelmi figura. Ezzel nyitottam egy kis ajtót a fikció és valóság között.  

E20108-163558.jfif

Sjón A cethal gyomrában című könyvének magyar kiadása (Fotó/Forrás: Bookline)

Mielőtt találkoztam volna a könyveivel, élt egy kép a fejemben arról, hogy milyen lehet az izlandi irodalom. Ez nyilvánvalóan sztereotip elképzelés volt. Aztán elolvastam az említett regényt, és pontosan megfelelt ennek a képnek. Hogyan illeszkedik bele a kortárs izlandi irodalomba?

A kortárs izlandi irodalom nagyapja a Nobel-díjas Halldór Laxness, az ő művei jelentik a viszonyítási alapot minden író számára. Az én regényem párbeszéd az ő alkotásaival. Ehhez meg kellett néznem, hogy pontosan hogyan is írt ő, majd eldönteni, mi az, amit ebből elfogadok, és mi az, amit elutasítok. Az izlandiban az igazán nagyszerű az, hogy nyolcszáz éven keresztül irodalmi nyelvként használták. A legtöbb középkori irodalom latinul született, de valamiért nálunk a nagy prózanarratívákat a 13-14. században izlandiul írták. Ez egy hihetetlenül nagy örökség, óriási kollekciója az emberi történeteknek, főként arról, milyen érzés itt északon, ezen a szigeten, elszeparálva élni. Ennyi idő alatt sok dolgon mentünk keresztül, a letelepedéstől kezdve a katolikus időkön, a középkoron és a reformáción át egészen a modern korig. Izland pedig mindvégig írta a saját történetét, és fel is használták hozzá a létező összes irodalmi eszközt. Nyomon követhető az is, hogy reagáltunk a legújabb trendekre, mert az izlandi irodalom valahogy képes volt újra és újra megújulni. A csúcspontjai pedig éppen azok, amikor a szerzőknek sikerült egy-egy új hatást elsajátítani és beépíteni.

Ez egy meglehetősen bensőséges kapcsolat a nyelven keresztül a történelemmel. Mit jelent önnek a múlt?

Több oka is van, hogy mért foglalkozom szívesen a múlttal. Az első, hogy szeretem kikezdeni a saját percepcióinkat azzal kapcsolatban, hogy milyen a történelmünk. Azáltal, hogy behatolok a múltunk olyan részleteibe, amelyekről közmegegyezés van, hogyan is nézett ki, automatikusan képes leszek a történelmi elemeket arra használni, hogy megkérdőjelezzem, kik is vagyunk ma voltaképpen. Ez részemről egy eszköz a lázadáshoz. Szeretek kutatni olyan dolgok után, amiket általában elutasít a többség, esetleg mélyen eltemették, mert nem illett a nemzeti narratívába. Ezeket keresem és hozom fel a felszínre. Amikor A cethal gyomrábant írtam – 2005 és 2008 között –, a regény főhőse, Tudós Jónas Pálmason teljesen mellékes figura volt az izlandi történelemben. Afféle bolondnak tekintették, mivel nem sokkal a felvilágosodás előtt élt, autodidakta volt, aki nem tartozott sem a kulturális, sem a politikai elithez. A nemzeti narratíva egyszerűen elutasította őt. Nyilvánvalóan ezért választottam. Azt gondoltam: „Ez az én emberem.” Azóta egyébként újraértékelték a szerepét, néhány éve meg is jelent egy óriási életrajzi könyv az életéről, illetve az elméleteiről.

Mit gondol, ebben szerepe volt az ön könyvének is?

Szerintem volt, igen, annyiban, hogy sok ember figyelmét felhívtam rá. A többség addig nem igazán hallott róla.

Azt mondta, több oka van, hogy szívesen foglalkozik a múlttal.

Egy másik ok, hogy imádom a tanmesét mint eszközt.

Ha a múltba helyezel egy történetet, rögtön tanmesévé változik.

Míg ha a jelenről írok, az a jelenről fog szólni, mert az embereknek nehezére esik meglátni mögötte a metaforikus jelentést. Szívesen gondolok a könyveimre úgy, mint műtárgyakra, amelyek valahogy előbukkannak az időben. Ezzel ráadásul vissza is veszem az irányítást az olvasótól, a többségük ugyanis nem szakértője a 17. századnak, így meg kell bízniuk bennem. Ha azt mondanám, a sztori 2022. február 22-én kezdődik, ez meg ez történt aznap, az olvasó rögtön azt gondolja: „Én máshogy emlékszem.” Nekem nincs időm ilyesfajta vitákra az olvasókkal. Egy harmadik ok pedig, amit már említettem: imádok a történelmi nyelvvel dolgozni. A Cethal esetében szerencsém volt: ha a főhős egy költő, akkor költői nyelven is fog gondolkodni. Ez az írónak csemege!

Nemrég olvastam egy Thomas Bernharddal készült interjút, amiben azt állítja, ő olyan író, aki németül ír, vagyis akkor, amikor lefordítják egy könyvét, az többé nem az ő alkotása, hanem a fordítóé. Aggódik néha emiatt? Hogy a fordítással elvesznek bizonyos gondolatok, jelentések a műveiből?

Egyáltalán nem, ebben megengedő vagyok. Feltételezem, hogy a fordító a legjobbját nyújtja, és megbízom a kiadómban is, hogy a legjobbat választják ki erre a feladatra. Különben is:

az irodalom alaptermészete, hogy megérteni és félreérteni is lehet.

Abban sem lehetek biztos, hogy az izlandiak úgy értik-e, ahogy én gondoltam. Miért kellene akkor aggódnom a magyar olvasók miatt? Csak azért, mert a fordító esetleg kicsavar néhány mondatot?

Nem aggódik tehát. De egyetért Bernharddal ettől függetlenül?

Egyetértek annyiban, hogy amint egy könyvet lefordítanak, azzal valami mássá válik, egy különálló dologgá. De az alapja akkor is az, amit én írtam. A fordításnak óriási szerepe van az irodalomtörténetben, épp ezért nagy tisztelettel vagyok a fordítóim iránt, és pontosan megértem, hogy lényegében meg kell írniuk az egész könyvet. Ez pedig azzal jár, hogy időnként olyasmit is felfedeznek benne, ami láthatatlan az eredeti szerző számára – és így annak a történetnek egy új verzióját írják meg, ami az adott nyelvhez tartozik.

Beszéljünk kicsit a filmjeiről is. A közelmúltban két alkotás is megjelent, amelynek a társ-forgatókönyvírója volt. Az egyik a Bárány, ami egészen rendkívüli élmény, aki látta, biztosan nem felejti el egyhamar. Honnan jött az ötlet?

Az eredeti elképzelés a rendezőtől, Valdimar Jóhannssontól jött, aki megkeresett, és mutatott néhány kollázst, amelyeket ő készített. Ezek egy nőt ábrázoltak egy kisgyerekkel, akinek bárányfeje volt, valamint vidéki tájakat. Azt szerette volna, hogy építsünk fel köré egy történetet. Borzasztó furcsák voltak ezek a képek, épp ezért óriási volt a kísértés, hogy igent mondjak, amit aztán meg is tettem. Többek közt azért is, mert az izlandi filmek többnyire szociális drámák, hétköznapi emberek hétköznapi gondjairól. Ez sohasem érdekelt igazán. Épp ezért nagyon megörültem, hogy akadt egy fiatal rendező, akinek az volt az álma, hogy valóra váltsa ezt az ötletét. A film egyik vezető producere egyébként Tarr Béla volt. Valdimar a hallgatója volt a filmiskolában. Béla nagyban támogatta, hogy elkészítse ezt a filmet. Nyilván, a Bárányt az általa képviselt, lassú mozi ihlette. Mindketten nagy csodálói vagyunk Tarr munkásságának.

Hogy találtak rá aztán a konkrét történetre?

Elkezdtük feltárni a központi ötletet. A nő karaktere adott volt, így a férjé is, illetve a vidéki helyszín, hiszen ott vannak farmok, bárányokkal. Ez hozta magával a férfi bátyjának megjelenését, ami kissé felkavarja az állóvizet. Nagy kihívás volt ez a film, hiszen láttam az eredeti képekből, hogy Valdimar nem vígjátékot akart, és nem is horrort, hanem valami komolyat. Olyasmit, ami előhozza a konkrét történet mögött rejlő szépséget és fájdalmakat. Ez nem könnyű: egy bárányfejű gyermek fizikai látványában van valami komikus és kellemetlen egyszerre. Ráadásul Izlandon hagyománya van az elszigetelt farmokon játszódó történeteknek, amelyekből vagy a komikum vagy tragikum süt. A Bárány is ezt a vizuális tradíciót követi, ugyanakkor kérdőjelet tesz mindenre, ami ezekben a filmekben történik. Éppenséggel nagyon elégedett vagyok ezzel a munkámmal.

A Bárány meglehetősen provokatív is, gondolkodásra sarkall, főként azért, mert sokféle olvasata lehetséges, és mind érvényesnek is tűnik. Kezdve a bibliai referenciáktól egészen a természet kifosztásáig. Ez szándékolt volt, vagy szeretettek volna konkrétan kifejezni valamit?

Ez a munkamódszeremből következik. Persze, tisztában vagyok vele, hogy amit csinálok, annak sokféle olvasata lehet. És az igazság az, hogy ezeknek az értelmezéseknek a magva benne is van a történetben. Többnyire azért ismerem azt a négy-öt lehetséges olvasatot, amelyeket általában felfedeznek. Hiszen ténylegesen benne is vannak.

A gyermekét tartó anya az idők végezetéig a szent szüzet jelképezi majd.

Ebben az esetben a nőt ráadásul Maríának hívják: tényleg nem csináltunk ebből titkot. Persze, mindig örülök, ha valaki egy olyan megfejtéssel jön hozzám, amire egyáltalán nem gondoltam.

Lepték meg valamilyen váratlan olvasattal?

Eddig még nem. De ez egy tanmese, szóval idővel biztosan új jelentéseket kap. Az egyik trükkje az ilyen történeteknek, hogy teljes komolysággal kell elmesélni, mi történik. Ezért kellett behoznunk a testvér karakterét, hogy valaki képviselje a nézőket. Ő az ugyanis, aki elsőként kimondja, hogy ami történik, az egyszerűen nevetséges. De aztán ezt is gyorsan visszavesszük a nézőktől. Ha egy dolgot szeretek ebben a filmben, akkor az az, hogy amint adunk valamit a közönségnek, rögtön el is vesszük. Ettől lesz igazán jó a legvégén az a kis bónusz, amit kapnak.

Nem is akármilyen bónuszt!

Sokat olvasgattam a Twitteren, ahogy emberek beszélgetnek a filmről, mert szeretem látni, mit gondolnak róla. És rettenetesen örültem, amikor azt írták, hogy nem tetszett nekik a befejezés, mert nevetségesnek találták. Na, hát ez felvillanyozott, mert azt jelenti, hogy sikerült megfognunk őket! Ezek szerint sikerült eladnunk, hogy az addig történtek még valahogy beleférnek a normalitás keretei közé.

Említette, hogy a lassú mozi inspirálta. Idén aztán megjelent Az Északi című film is, ami nem éppen lassú. Hogy találkozott a rendezővel, Robert Eggersszel?

Véletlenül történt. Robert éppen Izlandon nyaralt a feleségével. Egy barátjuktól megkapták Björk telefonszámát, és fel is hívták őt, csak hogy beköszönjenek. Ebből lett egy közös vacsora, és Björk valamire ráérezhetett, ugyanis engem is elhívott. Sejtette, hogy izgalmas lenne, ha mi ketten találkoznánk. Pedig én addig nem hallottam róla, csak a vacsora közben kérdeztem, mivel foglalkozik, és elmondta, hogy éppen akkor jelent meg az első filmje, A boszorkány, amely a 17. században játszódik. Erre elmondtam, hogy én is írtam regényt, amely a 17. században játszódik, és valakit boszorkánysággal vádolnak meg benne. Adtam neki egy példányt, ő pedig megmutatta a filmjét. Egy év múlva keresett fel azzal, hogy egy vikingfilm ötletén dolgozik, és hogy lenne-e kedvem csatlakozni. Ezzel a fajta örökségünkkel soha nem akartam kezdeni semmit, hiszen rengetegen feldolgozták már Izlandon. Emiatt nem voltam izgatott, de amiatt igen, hogy vele dolgozhatok.

Gyönyörű rémület – Így újultak meg a horrorfilmek

Kapcsolódó

Gyönyörű rémület – Így újultak meg a horrorfilmek

A boszorkány, Örökség és Tűnj el! – három korszakalkotó film az elmúlt tíz évből, amelyek nemcsak bebizonyították, hogy a horror is teljes értékű műfaj, de egyúttal utat mutattak a következő rendezőgenerációknak. És ez a reform rá is fért a zsánerre.

Eggers egészen rendkívüli rendező, fantasztikus víziókkal. Elégedett a végeredménnyel?

A teljes folyamatban részt vettem, valamennyi fázisba bevontak engem is, onnantól, hogy mely jeleneteket hagyjuk ki, vagy hol rövidítsünk le párbeszédeket, egészen az utolsó vágásokig. Lenyűgöző, hogy sikerült ezt a filmet így megvalósítanunk, hiszen ez egy nagy produkció volt. A világítótorony című filmjét, ha jól emlékszem, 8 millió dollárból forgatta, erre pedig 70 millió volt a keret. Ilyen esetekben… hogy is mondjam? A stúdiónak lehetnek és vannak is ötletei. Robert azt mondta egy interjúban, hogy élete legnehezebb feladata volt dűlőre jutni a producerekkel. De szerintem a végeredményre a stúdió is büszke lehet.

Nagyon ügyesen egyensúlyoztak a műfaji határokon. Bizonyos szempontból művészfilm, másrészről viszont egy izgalmas kalandfilm, tele akcióval, szerelmi szállal.

Így van. Az inspirációt főként közép-kelet-európai filmek adták. Most csak néhány jut eszembe, például a Hard to Be a God, vagy a Markéta Lazarová, ami a hatvanas években készült. Volt köztük magyar film is. Közvetlenül nem látszódik a filmen, de ha jól megfigyeli a kameramunkát, ráismerhet Jancsó Miklós Szegényemberek című alkotására.

Björkkel is régóta együtt dolgoznak, szövegeket írnak közösen. Hogy kell elképzelnünk ezt az alkotói folyamatot?

Körülbelül az idők kezdete óta ismerjük egymást. Ennyi idő múltán már nem is tudja az ember, mikor, hogyan kezdődött pontosan. Ez nem csupán együttműködés, hanem egy barátság is, testvéri kapcsolat. Ha szüksége van valamire, amit szerinte én tudnék megoldani, felkeres, én pedig általában igent mondok. Vagyis nem. Először mindig azt mondom: „Nem, ezt neked kell megoldanod, hiszen olyan jó szövegíró vagy.” Aztán tovább győzköd, és elvállalom. Fordítva is így van ez, most együtt dolgoztunk Az Északiban. Mivel ő volt a „tündérkeresztanya”, aki összehozott Roberttel, úgy éreztük, helyénvaló lenne, ha megjelenne a filmben.

És milyen jó volt őt újra a vásznon látni!

Pedig korábban azt mondta, soha többé nem szerepel filmben. Értünk azonban megtette – és fantasztikus volt.

Lars von Trier Arany Pálma-díjas, Táncos a sötétben című filmjében is együttműködtek.

Óriási szerencsémnek tartom, hogy együtt dolgozhattam Larsszal. A szövegeket, amiket közösen írtunk, azon munkáim közt tartom számon, amikre a legbüszkébb vagyok.

GettyImages-1140356092-162640.jpg

Sjón 2019-ben (Fotó/Forrás: Simone Padovani/Awakening/Getty Images Hungary)

Mikor látta utoljára a filmet?

Nem láttam már majdnem húsz éve szerintem.

Hogyhogy?

Ugyanazon okból, amiért nem olvasom a könyveimet sem – mert végeztem velük. Ha jól emlékszem, tavaly a fiam kérdezett valamit róla, és megmutattam neki egy jelenetet, amire különösen büszke vagyok. Ezt néztem újra, kicsit belepörgettem még, de ennyi.

Ez melyik jelenet?

A gyilkosság után, amikor minden korábbi helyszín hangja egyszerre életre kel, és egy nagy, közös dallá állnak össze, a különböző versszakok pedig egymásba épülnek.

Emlékszem, amikor Cannes-ban, a premieren néztük, a nagyvásznon, az egy jó pillanat volt. Lenyűgözött.

Nem nézi újra a filmjeit és nem olvassa a könyveit sem. Nincsenek kétségei néha azzal kapcsolatban, amit csinált vagy amit csinálni fog?

Azzal kapcsolatban igen, amin éppen dolgozom. De ha befejeztem valamit, azzal kapcsolatban soha. Mert nem tudok változtatni rajta. Akkor meg miért aggódjak? Az esetek többségében, mondjuk, úgy kilencvenöt százalékban nem csaltam, nem vágtam le a kanyarokat, nem alkudtam meg. A legjobbamat nyújtottam.

Sjón a PesText Fesztivál keretei között látogat Budapestre szeptember 30-án. További részletek a Facebookon, illetve a fesztivál honlapján.

Fejléckép: Sjón Az Északi című film bemutatóján (Fotó/Forrás: Jeff Spicer/Getty Images Hungary)

Nemzetközi sztárírók érkeznek a PesTextre

Kapcsolódó

Nemzetközi sztárírók érkeznek a PesTextre

Közel 70 fellépővel és több mint 35 programmal rendezik meg a PesText Nemzetközi Irodalmi és Kulturális Fesztivált szeptember 23. és október 1. között. A kiemelt fellépők között szerepel Vlagyimir Szorokin, Sjón, Bridget Collins, Marie Aubert, Mircea Cărtărescu, Max Porter és Erlend Loe.

Négy nap az irodalom bűvöletében – hamarosan kezdődik a Könyvfesztivál

Négy nap az irodalom bűvöletében – hamarosan kezdődik a Könyvfesztivál

27. alkalommal szervezik meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, amelynek díszvendége idén a Nobel-díjas belorusz szerző, Szvetlana Alekszijevics lesz, mellette pedig bemutatkozik Szlovákia irodalma is. A háromnapos rendezvényen dedikálásokkal, pódiumbeszélgetésekkel, könyvbemutatókkal várják az érdeklődőket.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Nyolcvanöt előadást töröl a jövő évadból az Opera

A 24.hu értesülései szerint az intézményben tartott sztrájkot lezáró megállapodás következtében a Magyar Állami Operaház kénytelen törölni az Eiffel Műhelyházba tervezett előadások nagy részét.
Színház

Évadot hirdetett a Budaörsi Latinovits Színház – Alföldi Róbert, Pelsőczy Réka, Hegymegi Máté és Fehér Balázs Benő is rendez

Hat új bemutatóval készül a 2024/25-ös évadra a Budaörsi Latinovits Színház. Berzsenyi Bellaagh Ádám, a színház vezetője ezúttal is olyan alkotókat kért fel, akik magától értetődően tudnak bekapcsolódni abba a műhelymunkába, amely évek óta mind professzionálisabban és egyre több szakmai eredményt felmutatva működik Budaörsön.
Klasszikus

Schiff András is fellép május végén Kismartonban

A bécsi klasszika és Joseph Haydn kompozícióinak bölcsője, az Esterházy-kastély 2024-ben, az Esterházy alapítványok megalapírásának 30., jubileumi évében az évfordulóhoz méltó programokkal és kitárt kapukkal várja a klasszikus zene szerelmeseit. Így lesz ez májusban és júniusban is.
Klasszikus

Idén is tíz fiatal kapott Junior Prima Díjat a klasszikus, a könnyűzene és a jazz területéről

A május 15-én a Magyar Zene Házában tartott ünnepélyes díjátadón tíz harminc év alatti kiemelkedő művészt díjaztak, akik az elismerés mellett hárommillió forint támogatásban is részesülnek.
Jazz/World

A hangok határtalansága – beszélgetés Snétberger Ferenccel

Különleges élménnyel gazdagodtak azok, akik jegyet váltottak április 28-ára az Erkel Színházba, ahol Snétberger Ferenc a kiváló svéd bőgős, Anders Jormin társaságában, a JazzFest Budapest fellépőjeként zenélt a nagyérdeműnek. Az interjút a Berlinben élő gitárművésszel budapesti koncertje előtt pár nappal készítettük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv hír

Tizenketten részesülnek Babits Mihály-ösztöndíjban

A Babits Mihályról elnevezett pályázattal tehetséges fiatal műfordítók munkáját támogatják. Az ösztöndíj kuratóriuma meghozta döntését a 2024. évi díjazottakkal kapcsolatban. 
Könyv kritika

Szellem a befőttesüvegben – kritika Marcin Wicha új regényéről

A lengyel szerző, Marcin Wicha új, Hogyan szerettem ki a dizájnból című kötetében továbbviszi a korábbi regényéből ismert személyes és családi szálat. Mesterkéletlenül könnyed, ironikus, már-már csevegő hangneme mögött igazi filozófiai mélység rejlik.
Könyv hír

Átadták a Méhes György-díjakat, Oravecz Imre életműdíjban részesült

A kitüntetettek személyéről a Magyar Írószövetség és az Erdélyi Magyar Írók Ligájának ajánlása alapján a Méhes György–Nagy Elek Alapítvány kuratóriuma dönt.
Könyv gyász

Elhunyt Alice Munro Nobel-díjas író

A világhírű kanadai szerző 2013-ban nyerte el a legrangosabb irodalmi elismerést, a Svéd Akadémia indoklásában a kortárs novella mesterének nevezte.
Könyv podcast

Minden határhelyzet izgalmas az irodalomban – Rostás Eni a Lírástudók vendége

A Magvető Kiadó Határhelyzetek-sorozatában a kortárs, friss világirodalom legszebb kötetei kerülnek a magyar olvasók elé. Ezekről beszélgettünk a kiadó szerkesztőjével, Rostás Enivel, akivel felemlegettük Irene Solà fantasztikus sikereit is.